Az 1970-es 80-as években sok játékfilm készült melyekben a fiatal színészek lehetőséget kaptak arra, hogy megismerje és megszeresse őket a közönség. Sajnos ugyanezt manapság nem lehet elmondani, pedig sok a fiatal tehetséges színész/színésznő. Ezért a Színházi 10 perc blogban Idegpályák címmel új rovat indul, melynek célja, hogy bemutassa ezeket a fiatal művészeket: honnan indultak, mit gondolnak a színházról és hogyan látják a művészet mai szerepét.
A képzeletbeli pódiumra először Andrássy Máté lép fel, akivel a Gyilkosság a vacsorán Társulat új előadásának- A néma tanúnak- próbáján beszélgettem.
Amikor jegyet váltunk egy színházi előadásra nem is gondolunk arra, mennyi ember munkáján múlik az aznapi előadás sikere. Ebben a rovatban a kulisszák mögött és a színpadon dolgozók - súgó, ügyelő, dramaturg, díszlet - és jelmeztervező, hang és fény technikus, fodrász, öltöztető, művészeti titkár- munkájába pillanthatnak bele.
Vannak, akik úgy gondolják azok az igazán szerencsések, akik kezükben tudják tartani sorsuk és szerencséjük alakulását, csak az a nem mindegy hogyan tudják ezt véghezvinni. Egész életünk egyfajta kártyajáték, melyben vigyáznunk kell, mert nem tudhatjuk milyen lapok vannak ellenfeleink kezében, és ők sem ismerik azokat, amelyek nálunk vannak. Egyben viszont egészen biztosak lehetünk, mindannyian győzni szeretnénk, és ezért olykor képesek vagyunk mindent megtenni, de vajon mindig cinkelt lapokkal kell játszanunk, hogy életünk abban a mederben haladjon, amelyben mi szeretnénk? Csak ármánnyal, cselszövéssel és képmutatással, behízelgéssel és erkölcstelenül érhetjük el céljainkat? Ezek a kérdések foglalkoztathatták Mihail Bulgakovot is, amikor megírta a Képmutatók cselszövése című darabját, melyet most a Szkéné Színház színpadán láthatunk.
Mindannyian álmodozunk és vágyakozunk egy olyan világba, melyben egészen mások lehetünk, mint akik valójában vagyunk, egy olyan helyre, ahol varázslatos és izgalmas emberek és helyzetek vesznek minket körül. Olyan környezetbe, amely más, mint a megszokott. Ilyen hangulatot teremtettek régen az éjszakai lokálok, varieték ahol a sötét és cigarettafüstös zugokban italt kortyolgatva csodálta a mulatni vágyó közönség, a szubretteket, bűvészeket és illuzionistákat. Ezeken a helyeken a közönség epekedve hallgatta, vágyai és álmai megtestesítőjét a furcsa, titokzatos és elérhetetlen dizőzt aki megjelenésével és sanzonjaival hódított.
„Ha egyszer egy szív megnyílik a bűn előtt, a bűn úgy elburjánzik, mint pipacs a vetésben"
Lehetnek olyan titkaink és sorsfordító események életünkben melyeket nem tárunk fel mindenki előtt, ettől furcsának és érdekesnek tűnhetünk. Az emberi kíváncsiság alapját ezek adják, kíváncsiak vagyunk kivel mikor, hol és mi történik. Különösen akkor, ha ahogyan Agatha Christie fogalmazott, „a szív megnyílik a bűn előtt és a bűn elburjánzik, mint a pipacs"
Kovács Lotti, Széll Attila és Szirmai Melinda
A Méhes László által rendezett Revizor olyan, mintha egy régi, elnyűtt mesekönyv került volna a kezünkbe, ami első ránézésre idejétmúlt, de ha leporoljuk, nagyon is érdekes és mai. A Komáromi Jókai Színház előadásában különösen a díszlet - a nehéz bársonyszövetek és szőnyegek, a hatalmas tükrök- segítenek visszamenni a régmúltba. A két hatalmas tükör olyan, mintha azt sugallná mindenkinek, vegyük már észre azt, ami minket körülvesz, és nézzünk mélyen magunkba, vajon jól éltük-e az életünket, helyesen látjuk-e önmagunkat, vagy a minket körülvevő „barátokat”.
Vaszary Gábornak rossz véleménye volt a nőkről, de nagyon érdekelte mindaz, ami a nőkkel kapcsolatos és ez írásaiban is megmutatkozott.
” Írásaim fő témája: a nő” -vallotta. S ennek jegyében született Az ördög nem alszik című műve is, melynek színpadi változatát Fényes Szabolcs és Szenes Iván készítette.
Már a címből is lehet következtetni arra, hogy humoros és ironikus, s ettől igazán szórakoztató lesz a történet. Az ördög itt maga a nő, aki lazán és könnyedén, ármánnyal és cselszövéssel az ujjai köré csavarja a férfit. A történet középpontjában a nő áll, a nő és a szerelem, mint az 1920 és 50-es évek között íródott, és aztán megfilmesített, és színpadra alkalmazott művek többségében.
A feszültség a nő és a férfi között ebben az esetben egy öregúr Gróf Boroghy Gedeon miatt teremtődik, aki szeretné elérni, hogy unokája Éva és unokaöccse Péter egymásra találjanak, mindezt azért szeretné annyira, hogy családban maradjon az általa felhalmozott vagyon. Ezt egy csellel kívánja elérni: halottnak tetteti magát, és végrendeletével próbálja kicsikarni a szerelmet a két fiatal között. A harc a pénzért olyan helyzeteket teremt, melyből csak a humor lehet a kivezető út.
A Komáromi Jókai Színház előadásában -melyet Görög László rendezett - a közönség úgy érezheti magát mintha egy sakkpartit látna, Éva és Péter sakkpartijának, láthatatlan döntőbírója Gróf Boroghy Gedeon, ( Dráfi Mátyás) aki saját egészalakos, hatalmas festménye mögé bújva, kémleli és irányítja az események alakulását, az ügyvédje, Gergely (Fabó Tibor) és inasa Fülöp (Majorfalvi Bálint) segítségével. Dráfi Mátyás minden egyes jelenetét felhasználja arra, hogy mindenkit megnevetessen. A nézőnek az az érzése, mintha Dráfi folyamatosan improvizálna. Számára ez egy jutalomjáték, mellyel megteremti maga és a közönsége közötti kapcsolatot.
A játszmának szurkolói is vannak, a kastélyba hívott barátok: Miklós, László, és Tibor és a barátnők: Erzsi, Mici, Klári. Az előadás akkor kap igazán nagyobb lendületet, amikor megérkeznek ők, a vendégségbe hívott barátok és barátnők. Olasz István, Bernáth Tamás és Ollé Erik hármasa valamint Bandor Éva, Molnár Xénia, és Holocsy Katalin hármasa igazán jól kiegészítik egymást. Mindannyian kellőképpen bohókásak, bár emiatt a jelenetek néha már túl lendületessé, nyüzsgővé és ettől követhetetlenné válnak. A poénok olykor erőltetettek, és ismétlődnek, de azt gondolom, ettől lesznek a közönség számára szerethetőek ezek a figurák, különösen azoknak, akik szeretik az angol humort, mivel Vaszary ekkortájt kezdett el angol humorral átitatott műveket írni, s ezek sorába tartozik Az ördög nem alszik is.
Ebben a játszmában is mindenki egyforma esélyekkel indul, de a nő az erősebb. Tar Renáta által alakított Éva folyamatosan formálódik, ahogy érzései irányítják, hol naivnak, hol akaratosnak, és céltudatos nőnek mutatja magát, aki ezáltal orránál fogva vezeti Pétert, aki azt gondolja ő irányíthatja az események alakulását.
Hajdú László alakításában Péter nem az a rutinos és ettől határozottá vált férfi, aki rengeteg női szívet tiport már el, és tört össze. Az általa megformált Péter cselekedetei és mondatai a fiatalokra jellemző szerelemi rutintalanságtól átitatottak, ettől ugyan esendővé és sajnálhatóvá is válhatna a karakter, de nem válik, mivel Hajdú egy csipetnyi cinizmust és gőgöt visz bele a szerepbe, ezzel teszi érdekessé, és kiszámíthatatlanná Péter személyét.
A döntő játszma akkor indul el, amikor Gróf Boroghy Gedeon szelleme visszatér a kastélyba, Péter színész barátja, Viktor segítségével. Tóth Tibor, Viktor szerepében igazán megmutathatja komikus énjét, sok ötlettel és humorral, energiával játszik.
E jeleneteket is segítette, Cziegler Balázs szemet gyönyörködtető, monumentális, de praktikusnak és olykor frappánsnak is mondható díszlete. Praktikussága abban rejlik, hogy egyszerre több irányból jöhetnek be, és hagyhatják el a színpadot a színészek. Görög László rendező, a díszletnek ezt az adottságát, használta ki, és tette ritmusossá különösen az utolsó jeleneteket, amikor a Gróf szellemei kergetik egymást, és a kastély vendégeit. A díszlet lilás, mályvás, pirosas színeihez igazodnak Gadus Erika jelmezei is, melyek kellően elegánsak, amikor kell merészek. Mind a nők, mind a férfiak kosztümjei jól illenek egymáshoz, ezzel is mutatják, a nő és a férfi egyszer megtalálja párját, legalábbis ebben az előadásban mindenképpen. Éva és Péter sakkpartija döntetlennel zárul, mert mind a két fél feladja a harcot, talán megalkuvásból, talán szerelemből?...nem lehet biztosan tudni, mert az előadás végén is olyan marad a két főszereplő kapcsolata mintha még mindig csak játszanának a másikkal és egymás érzéseivel. Nem teremtődik meg az összhang közöttük.
Az ördög tehát soha sem fog aludni.
„……..vannak emberek, akik egyszerűen vonzzák a baleseteket s még akkor is történik velük valami, ha egy tóra mennek sétahajókázni”
Agatha Christie
Ezt érezheti az is, aki részt vesz a Gyilkosság a vacsorán társulatának Vérkötelékek című előadásán. Igaz, a helyszín nem egy sétahajó, hanem egy kellemes étterem, ahol a vendégek a vacsora ideje alatt izgalmas, érdekes, és olykor megdöbbentő jeleneteknek lehetnek fül- és szemtanúi. Attól a pillanattól kezdve, ahogy a vendégek elfoglalják helyüket az asztaloknál, elindul a játék, és azt érezhetik az egész este alatt, mintha egy Agatha Christie filmbe csöppentek volna. Valójában senki sem az, akinek látszik, még a mellettük ülő családtag vagy barát sem mindig az, akinek idáig hitték.
Kedves, ám de eléggé fura viselkedésű ismeretlen ismerős fiatalemberek és egy hölgy csatlakoznak a vacsorázókhoz, akiket szorosabb kötelék fűz egymáshoz és a vacsoravendégekhez, mint azt a bemutatkozásuk első perceiben gondolják. Elég hamar kiderül, hogy a kedves fiatalemberek testvérek, akiknek apjuk évekkel ezelőtt meghalt, gazdag örökséget hagyván fiaira. Mindez idáig azt hitte róla mindenki, hogy öngyilkos lett. Ám egy sosem látott újságíró felkavarja az állóvizet, akit apjuk, halála előtt keresett fel, hogy elmondja, szörnyű előérzete van, úgy érzi életére törnek. Így derül ki, hogy annak idején nem öngyilkosság, hanem egy ügyesen és okosan kitervelt gyilkosság történt. Persze ebből a filmből rengeteg, a történet szempontjából lényeges filmkocka hiányzik, ezeket az asztaltársaságoknak kell rekonstruálni. A nyomozásban persze nem csak a rövid snitt-szerű jelenetek, hanem az örökösök is segítenek, akik készséggel állnak rendelkezésre, bár eléggé zavartan és szűkszavúan válaszolnak a kíváncsiskodó újdonsült nyomozók váratlan kérdéseire. Így mindenki gyanússá válik, még az is, aki a kezdetekkor ártatlannak tűnt. Mire a négyfogásos vacsorának vége lesz, addigra az ember teljesen úgy érzi, hogy minden információ birtokában van az üggyel kapcsolatban, vagy mégsem?
Ahogy azt a Poirot novellákban megszokhattuk, ennek a történetnek is van egy csúcspontja, amikor mindenki egy helyen van, és a kibogozhatatlannak tűnő történet, minden apró pici, aljas momentumára fény derül. Ebben az esetben az asztaltársaságok személyesítik meg Poirot, ők mondják el, szerintük ki a gyilkos, és hogy hogyan követhették egymást az események, melyek gyilkossághoz vezettek. Lehet, hogy mindenki ügyesen rakta össze az apró darabkákat, de lehet senki sem találta el a megoldást.
Mindenesetre a Gyilkosság a vacsorán társulata senkit sem hagy kétségek között, így az este végére mindenki számára kiderül az összes aljasság, és összeáll a kép, hogy mi is történt azon a sötét éjszakán, amelyen az idős édesapa életét vesztette.
Szerelem, vallás, háború – nem is gondolnánk, e három fogalom mennyire összekapcsolódik, és jelen van életünkben. Mindenki a saját maga meggyőződése szerint próbál cselekedni, és ezáltal megvívni mindennapi küzdelmeit önmagával és környezetével. Ahhoz, hogy harcainkat megvívjuk, és az előttünk lévő akadályokat átugorjuk, kell a megfelelő alázat, hit, és meggyőződés. Vannak olyan emberek, akiknél e három fogalom annyira erősen jelen van egy bizonyos dologgal kapcsolatban, hogy már-már azt mondhatjuk, szerelemmel van a dolog iránt. Ilyen érzelmekkel teli, küzdelmes életet élt Szent Johanna is, akit a meggyőződése és a hite vitt előre abban, hogy megmentse és trónra segítse VII. Károly francia királyt. Elszántságát és hitét az emberek félreértették, cselekedeteit ördöginek vélték.
Egy törékenynek tűnő, ám de hite által erős Szent Johannát formál meg Bánfalvi Eszter a Nemzeti Színház színpadán. Az előadás elején a hiszékeny, elnyomott, megbénított és ezáltal szürkévé vált társadalmat szimbolizáló több tucat papírmasé csirke között jelenik meg először. A törékeny Bánfalvi Eszter által alakított Johanna elszánt tekintetével, szavaival és elképzeléseivel emelkedik ki ebből a szürkeségből, és ragadja magával először Vaucouleurs várkapitányát (Nagy Zsolt), majd VII. Károly francia királyt (Szatory Dávid), a reimsi érseket, (Bodrogi Gyula) és végül az „Orleáni fattyút” (Szabó Kimmel Tamás).
A vallási és katonai vezetők szerint szerelmes volt a vallásba és a háborúba, ezeket vetítette ki környezetére, és ettől nagyon sokszor nem látott tisztán. Ezt az előadás végén maguk az angol vallási vezetők cáfolják meg akkor, amikor a látomásaiban megrendített Johannát, aki maga is elhitte, és ezért beismerte, hogy ördögi cselekedeteket hajtott végre, ugyan nem küldik máglyára, de életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték volna.
Az Alföldi Róbert által rendezett előadás egyszerre humoros és megrendítő, egyszerű és pontos. Ugyanakkor a néző számára rettentő nagy odafigyelést igényel az előadás, mert az egyes jelenetekben rengeteg az olyan utalás, mely végül Johanna máglyahalálához vezetett. Az egyik legfontosabb jelenet az, amikor Richard de Beauchamp, Warwick grófja (Kulka János), Peter Cauchon, Beauvais püspöke (Fodor Tamás) és John de Stogumber káplán (Znamenák István) stilizált parlamenti vizsgálóbizottságot alkotva egy asztalnál ülve érveiket és ellenérveiket ütköztetik, és egymás véleményét is befolyásolják.
A díszlet ez esetben azért nagyon fontos, mert ahogy változik a vitapartnerek álláspontja, úgy változtatják helyzetüket is az asztalnál gurulós székeikkel. A díszlet minimális ugyanakkor frappáns, és olykor meghökkentő.
Ennek a fiatal lánynak a rövid és küzdelmes élete arra mutat rá, hogy nem kell elfojtanunk magunkban érzéseinket, és nem kell feltétlenül a mások által helyesnek vélt utat követnünk, hanem ki kell állnunk magunkért és hinni kell abban, hogy a világról alkotott elképzeléseink, gondolataink jók, és ezekkel talán másoknak is segíthetünk.
Mindenki életében vannak olyan periódusok, amikor visszavágyik gyermekkorába, mikor felhőtlenül játszhatott, és a mesék segítségével találkozhatott a hétfejű sárkánnyal, az öreg királlyal és annak három tékozló fiával, vagy épp egy bátor ifjúval, aki megküzd minden rosszal és gonosszal, hogy megmentse és elvegye feleségül fiatal, szép kedvesét. Árkosi Árpád is ebbe a mesevilágba vágyódhatott vissza az Énekes madár rendezésekor.
A Gózon Gyula Kamaraszínház színháztermébe lépve már első pillanatban úgy érezhetjük magunkat mintha a Magyar Népmesék egyik meséjét nézhetnénk meg, mivel a függöny falvédőre emlékeztető mintázata, e sorozat főcímére utal. A fehér függönyön a piros tulipánok között egy madár sokat sejtetően azt „dalolja” „…. legyőzi a jó a rosszot, s a tiszta szív a gonoszot, mindig, ezután es ….” utalva ezzel szinte minden mese örök tanulságára. Ebben a „mesében” – ebben a népmesei, magyar Rómeó és Júlia történetben - a tisztaságot és jóságot Gondos Magdó (Tarpai Viktória) és Kömény Móka (Hajdú László) jelenti, a rosszat és gonoszat Gondos Eszter (Nagyváradi Erzsébet) és Regina (Vasvári Emese), Préda Máté (Ivaskovics Viktor) és Bakk Lukács (Kuna Károly) szimbolizálja.
A történet Gondos Magdó és Kömény Móka szerelmének kibontakozásáról, és ennek a szerelemnek a nehézségeiről szól. A nehézség abból a féltékenységből ered, melyet a két nővér és udvarlóik éreznek az ifjú pár iránt. A helyzetből kiindulva ez egy igazán szívfacsaró történet lehetne, de az Árkosi Árpád által rendezett Énekes madár tele van a székely humor furfangjaival, bár ezt néha soknak érezhetjük, főleg az utolsó felvonásban, amikor Móka édesanyjától (Molnár Erika) kérdezi mi is a szerelem ? Ennél a jelentnél a humor elhomályosította az igazán fontos érzelmeket. Molnár Erika Kömény Ignácnéja katonás határozottsággal és humorral beszél a darab legfontosabb témájáról a szerelemről.
Ahhoz, hogy ezek a kis poénok a megfelelő hatást érjék el, könnyednek kellett volna lenniük. A könnyedség és lazaság az első és második felvonásban főként Kuna Károly és Ivaskovics Viktor azon jelenetinél lett volna fontos, amikor egymással és szeretett csípős nyelvű és sokszor undok asszonyaikkal Eszterrel (Nagyváradi Erzsébettel) és Reginával (Vasvári Emesével) civódnak. De ez mindkettőjüknél hiányzott, így a poénok is erőltetetté váltak, s ez döcögőssé, helyenként vontatottá tette az első felvonás első negyed óráját.
A humor egyik forrása lett az előadás közben például a tojás is, amely a darab elejétől kezdve jelen van. A tojás Magdó és Móka tiszta és őszinte szerelmét szimbolizálja, mely szerelem kerek egész és (meg)törhetetlen, a halálon túl is tart.
A történet szempontjából lényeges, hogy a két főhős, Magdó és Móka személyisége mindenki számára szerethető legyen, és folyamatos legyen közöttük az összhang. Tarpai Viktória minden mozdulata természetes, soha nem sok és soha nem is kevés. Ez különösen abban a pillanatban fontos, amikor a bajba jutott Mókát Magdó kimenti a kútból. Ez egyben az előadás legfontosabb pillanata is, itt fordulhat a történet jóra vagy akár rosszra. Magdó összes energiáját és szeretetét felhasználva menti ki kedvesét a kútból. Tarpai Viktória egész testével érzékelteti ezt a fajta energiát. Míg Magdó az erőt, és keménységet sugározza, addig Móka féktelen, kedves, harcias is hogyha kell, még olykor a szerelemben is. Hajdú László eleget is tesz ezeknek a kritériumoknak: elbűvölő és pimasz mosolyával, humorával, szép és ízes beszédével hódítja meg nem csak Magdó, de a nézők szívét is. Az előadás végére eléri azt, hogy az idős nénik pont ilyen unokára vágyjanak, a kislányok és nők pedig ilyen párról álmodozzanak mint Móka.
A történetet a mesélő, azaz a Dobos, - Urmai Gábor alakításában - és az őt segítő gyerekek foglalják keretbe, hogy megismerjük, hogy…. legyőzte a jó rosszot, s a tiszta szív a gonoszt …
Információk: gozon.hu
