Mindannyian álmodozunk és vágyakozunk egy olyan világba, melyben egészen mások lehetünk, mint akik valójában vagyunk, egy olyan helyre, ahol varázslatos és izgalmas emberek és helyzetek vesznek minket körül. Olyan környezetbe, amely más, mint a megszokott. Ilyen hangulatot teremtettek régen az éjszakai lokálok, varieték ahol a sötét és cigarettafüstös zugokban italt kortyolgatva csodálta a mulatni vágyó közönség, a szubretteket, bűvészeket és illuzionistákat. Ezeken a helyeken a közönség epekedve hallgatta, vágyai és álmai megtestesítőjét a furcsa, titokzatos és elérhetetlen dizőzt aki megjelenésével és sanzonjaival hódított.
A Kosztolányi Dezső által csak a polgárok morfiumaként emlegetett Orfeumban, találkozhatunk a feltűnő, különös és furcsa művészcsapattal – Káró Királlyal, a bűvésszel és illuzionistával, Bébikével, a szubrettel és Bellamieval, a társulat vezetőjével – mi is, ha A Dizőz halála című vacsoraszínházat választjuk. Ebben az előadásban benne van minden, ami jellemző volt az Orfeumok világára- a titokzatosság, a humor, a kuplék és a sanzonok, mindez egy kis bujasággal vegyítve. Az estét az orfeum múzsája egy feltűnő majd különös halála miatt eltűnő Dizőz teszi sejtelmessé, aki karizmatikus megjelenésével, és stílusával pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a kis társulat férfi tagjainak, hanem az asztaloknál helyet foglaló urak szívében is. Vajon honnan jött, hogyan és miért kellett meghalni csodálatuk tárgyának? Vajon talál még a társulat egy hozzá hasonló dívát, aki pótolni tudja őt? Miközben ezekre a kérdésekre keressük a választ a művészek segítségével, felcsendülnek olyan szinte mindenki által ismert és érzelmekkel teli sanzonok mint a Rózsa levél, Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, Holnap, kitudja holnap látsz-e még? vagy a Cintányéros cudar világ.
