Balla Eszter pörgős mindennapjaiban elég nehéz volt találni egy szabad órát, amikor beszélgetni tudtunk. Akkor is épp egy stúdióból rohant az interjú helyszínére, ahonnan robogott tovább gyerekeiért az óvodába.
- Állandó rohanásban vagy, ahogy a színészek általában, ez nem lehet könnyű…
Ez egy olyan szakma, amit úgy választ az ember, ezért örömdolog, ez a hivatásunk, legalábbis a legtöbbünknek. Ezért úgy tűnik sokaknak, hogy a színészeknek könnyű dolga van. Azon túl, hogy érzelmileg pozitívan állok a dologhoz, attól még tud nagyon nehéz és fárasztó is lenni. Az én esetemben nem csak a szakmai kihívások vannak, hanem e mellett a családi feladatokat is el kell látnom. Ha hívnak, akkor nagyon örülök, de én valójában a szakmai karrieremmel jóval kevesebbet tudok foglalkozni mint amennyit szeretnék. Pedig fontos lenne néznem, hogyha egy szerepet elvállalok, azzal majd mi felé megyek, a szakmának melyik irányába.
- Te ilyen sakkozós típus vagy?
Természetesen a szakmai döntéseimben is sokat agyalok, de leginkább ez otthon jellemző rám. Három gyerekem van, egy férjem, aki rengeteget dolgozik, így a logisztikát is nekem kell megoldanom és közben a lelkükkel is foglalkoznom kell. Fontos, hogy valahogy lefussuk a napokat, hogy mindenki odaérjen a dolgára, mindig menjen valaki a gyerekekért, de közben kiegyensúlyozott gyerekkoruk legyen. Erre nagyon odafigyelek.
- A színpadi léthez is hozzátartozik egyfajta koncentráció, és a családi logisztikában is szükség van rá a mindennapokban…
Egy színpadi próbán nagyon koncentrálok, borzasztó pontos szövegmondó vagyok, ilyen szempontból a koncentrációval soha nem volt problémám. Ezzel szemben lehet, hogy furcsán hangzik, de az életben teljesen szétszórt vagyok, néha egy bonyolult logisztikát igénylő napot remekül kitalálok, ami egy elfelejtett program miatt kártyavárként borul. Ezzel nekem napi küzdelmeim vannak.
- Zenei pályára készültél, mennyire kap teret a zene a mindennapjaidban?
Otthon a gyerekkel nagyon sokat énekelünk és zenélünk, de a színházban az utóbbi években úgy alakult, hogy hangsúlyosabbak lettek a prózai szerepek, pedig nagyon szeretek zenés darabokban is játszani. Most a hangszeremet valószínűleg előveszem egy következő munka miatt.
Fotó: Párterápia - Orlai Produkciós Iroda hivatalos oldala
- Mi lesz a következő munka?
A Madách Színházban egy gyerekelőadásban játszom majd a Proton Társulattal, aminek nagyon örülök, mert kevés gyerekeknek szóló darabban vettem részt idáig. Interaktív lesz és félig improvizatív. Már nagyon várom.
- Három év Kaposvár után, szabadúszó lettél…
Nem voltam soha annyira társulatfüggő. Nagyon jó éveket töltöttem Kaposváron, nagyon sokat tanultam ott, de nem bánom, hogy eljöttem. Nem tudnám magam lekötni. A szabadságérzés bennem erősebb, pozitív értelemben, mint az, hogy egyébként ez tényleg egy bizonytalan helyzet. Mindig is volt munkám, felkéréseim és mióta a gyerekeim megszülettek, azóta meg teljesen azon van a hangsúly, hogy velük legyek, ezért is jó, hogy szabadúszóként megadatik, hogy azt vállalom el, amit szeretnék.
- Milyen a nyarad?
Nemrég költöztünk egy családi házba, ahol van egy kis kertünk, így nem kell feltétlenül elmennünk otthonról ahhoz, hogy történjen valami. Ez nagyon jó, de természetesen egy idő után a gyerekek unatkoznak, szétkapják a házat, úgyhogy nyilván egy csomó program kell. Ilyenkor a munka szolgálja a pihenést. Van néhány előadásom a nyár folyamán és forgatok egy kisfilmben, de azért nagyon sok időt töltök a gyerekeimmel. Két hetet nyaraltunk a Balatonon, ami igazán csapatépítő volt.
- A színház az kikapcsolódást nyújt neked?
Sokan mondják, hogy akinek már gyereke van, az a munkahelyére kikapcsolódni jár. Valóban olyan szempontból kikapcsolódás, hogy ez a kisgyerekes lét akkora rezgésszinten van, hogy kikapcsolódást tud nyújtani számomra az is, ha például beülök egy tájbuszba, és levisznek vidékre játszani. Ott előadás előtt szépen komótosan tudom magam kisminkelni úgy, hogy nincs két gyerek, aki ugrál rajtam, és nem szedik szét a sminkcuccomat.
- Számos zenés előadásban játszottál már például a Madách Színházban, amelyekre sokszor már fél évvel előre nem lehetett jegyet kapni. Szerinted mi a titka a zenés- színház sikerének?
Túlhajszolt az emberek élete, borzasztó depressziós az egész társadalom, meg tényleg sok nehézség adódik a hétköznapokban, ezért amikor azon gondolkodnak, hogy a színházban mit nézzenek meg, akkor csak felhőtlenül szeretnének szórakozni. Nem akarnak többet. Erre tökéletes például a Madách Színház, vagy még néhány színház. Ezen felül úgy érzem, hogy szinte minden színháznak megvan a saját közönsége, akik már láttak az adott színházban hat-nyolc előadást. Innentől kezdve bármi, ami a kedvenc színházukban megy az őket érdekli. Szerintem ennyi lehet a titka. Nagyon jó, hogy az emberek járnak színházba. Azokon a helyeken, ahol játszom és ahová járok előadást nézni azt tapasztalom, hogy teltház van. Ezt nagyon jó látni.
Fotó: Én, József Attila - Madách Színház hivatalos oldala
- Filmezni szeretsz?
Nagyon. Hiányzik is, de most forgattam egy kicsit és ez borzasztóan jólesett. Egy időben teljesen leállt a filmezés, egyáltalán nem volt filmes felkérésem. De most Madarász Istivel egy tévéfilmet csináltunk, pont a stúdióból jövök, ahol énekeltem. Ez egy zenés, gasztromusical, aminek Egy szerelem gasztronómiája a címe. Az év második felében lesz majd a tévében, Bereczki Zolival vagyunk a főszereplői. Iszonyatosan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mindenesetre forgatni maradandó élmény volt.
- A későbbiekben, más filmes munkáidnál mennyit segít az, hogyha visszanézed azokat a filmeket, amikben szerepeltél?
Nehéz dolog rálátni magamra, mert belülről egészen másképp látom a dolgokat. Addig jó, amíg az embernek van egy egészséges önképe. Ez treníroz és próbálom mindig még jobbra csiszolni a dolgokat. Pár éve kezdenek elhagyni a huszonéves szerepek, már nem kapok naivakaraktereket. Ennek azért is örülök, mert harmincöt évesen már nem esett jól visszamenni tizennyolc évesnek. Egyszer volt önmagammal kapcsolatban egy pozitív élményem, mikor a Moszkva teret leforgattuk 2000-ben. Pár évvel ezelőtt a tévében teljesen véletlenül elcsíptem és bele tudtam nézni. Ennyi idő után annyit öregedtem, hogy egy húszéves fiatal lányt láttam, ezért jobban rá tudtam nézni kívülről magamra. Már nem úgy láttam magam mint régebben. Tulajdonképpen úgy voltam vele, hogy jó a film úgy ahogy van, magamat pedig nem kommentáltam negatívan. Rendben volt az egész.
- Most elvállalnád, hogyha kapnál egy ilyen naivaszerepet?
Nem, mert már nem lennék benne jó és hiteles. Ott szoronganék, hogy hogyan kell bakfisnak lenni. Most már más téma érdekel. És amióta ugrottam egy korosztályt, és elkezdtem kapni a koromnak megfelelő szerepeket, azt érzem, hogy annyira jólesik ezzel a harmincas és harminc pluszos korosztályú szerepekkel foglalkozni, hogy már biztos nem vállalnék naivaszerepeket.
- Ez olyan, mint egy szűk kabát helyett végre olyat kapni, ami a méreted…
Igen. Jó volt, szuper volt, de kinőttük.
Pifkó Szera
