Mindenki vágyik arra, hogy egyszer beleshessen egy színház kulisszái mögé. Szeretné látni hogyan készülnek kedvenc színészei a színpadra lépésre. Előadás előtt bő egy órával hogyan változnak át és testesítik meg azt a figurát külsőleg is, akit aznap este láthat a közönség. Ebbe a különleges világba enged betekintést Trokán Nóra első fotóalbuma, a Mielőtt – színészek színpadra lépés előtt. Az album megszületéséről, a munkafolyamat sajátosságairól is beszélgettünk.
Trokán Nóra
Fotó: Faragó Bence
Pifkó Szera: A Mielőtt című fotóalbumod borítóján ifj. Vidnyánszky Attila látható "A diktátor" című előadásból. Mi alapján választottad ki, hogy melyik kép szerepeljen a címlapon?
Trokán Nóra: Mindenképpen azt terveztem, hogy egy portré szerepel majd a címlapon, és az elkészült képek közül ez volt a legerősebb. Azt tükrözi, amit a könyvvel el szerettem volna mondani. Amikor elkészítettem ezt a képet és leválogattam, azt éreztem, hogy a portré, a tekintet, a pillanat, meg az erős karakter miatt ez a legmegragadóbb fotó. A leglényegretörőbb portré az egész könyv témájával kapcsolatban.
Ha már a tekintetet említetted, mit gondolsz, ha ezekben az előadásokban öt-tíz év múlva fotóznád ugyanezeket a színészkollégáidat, változna a tekintet?
Ez attól függ, hogy kivel mi történik azalatt az öt-tíz év alatt. Ez egy nagyon fontos tényező szerintem, hogy ki milyen dolgokon megy keresztül. Biztos, hogy másfajta arcok lennének, de közben pedig a lényeg ugyanaz maradna, mert az a pillanat az mindig ugyanolyan félelmetes, izgalmas.
Végiglapozva az albumot, számomra olyan volt, mintha nem különálló előadások képeit nézném. A fotók együtt egy egységet alkotnak. Hogyan alakult ki a sorrendiség, a szerkesztés során?
Az fontos volt, hogy homogén legyen az album, és ne csak egymás mellett legyenek a képek, hanem reagáljanak is egymásra. Témájában, portréban, kivágásban hasonlítsanak. Volt olyan, aminél bár teljesen más térben fotóztam őket, mégis a fény-árnyék hatás át tudott menni egyik képből a másikba. Ebben a munkafázisban egy nagyon jó szerkesztővel, Lengyel-Szabó Zitával dolgozhattam. Neki baromi jó szeme volt ehhez és nagyon hasonlóan gondolkodtunk, ennek köszönhetően gyorsan össze is tudtuk tenni az albumot.
A fotók mellett olykor kísérő gondolatokat is olvashatunk az albumban szereplő művészektől…
Amikor elkezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan legyen felépítve a könyv, akkor úgy éreztem, hogy jó lenne, ha a fotókhoz lennének kísérő gondolatok is a fiatalabb és az idősebb generációtól egyaránt. Ugyanakkor nem akartam túlmagyarázni a képeket, mert ez mégiscsak egy album, ami önmagáért kell, hogy kiálljon. A képek önmagukért kell, hogy beszéljenek.
Trokán Nóra dedikálja a Mielőtt című fotóalbumot.
Az hogy mely előadások előtti pillanatokat láthatjuk az albumban, azt te döntötted el vagy a színházak határozták meg?
Én voltam az, aki kiválasztottam, hogy melyik előadásokra szeretnék bemenni. Minden színház, akiket felkerestem és a színészek is nagyon nyitottak voltak. Jól fogadta mindenki az ötletem, úgyhogy nagyon könnyű dolgom volt.
Mennyi időt vett igénybe ennek az albumnak a munka része?
A fotózás részét – a covid miatti bezárásoknak is köszönhetően – nagyjából három-négy évig csináltam. A szerkesztés, meg az egész album utómunkálataira pedig nagyon szűkös volt az idő – mindössze másfél hónap – mert nagyon gyorsan kellett vele elkészülnünk.
Gondolom, ez a munka egészen más lelkiállapotot és figyelmet követelt tőled, mint egy színházi próbafolyamat…
Teljesen! Fotósként egy gép mögé bújok el. Ezalatt az idő alatt megfeledkezem arról, hogy velem mi van. Ilyenkor átadom magam az élménynek. Szeretném elkapni a legjobb mozzanatokat, pillanatokat. Ebben a munkában az volt az igazi nagy kihívás, hogy eltűnjek, hogy ne vegyék észre, hogy ott vagyok. Fontos volt, hogy úgy készüljenek a fényképek, minthogyha csak éppen belesnénk a kulisszák mögé. Ebből a szempontból még jobban el kellett bújni.
És amikor már csak te vagy és az elkészült képek?
Akkor beülök a számítógép elé, berakok egy zenét és akár órákig válogatom a fotókat, és ha úgy van, akkor szerkesztgetem a képeket. Nem szeretek nagyon retusálni. Nyilván kell valamilyen szinten, hogyha kicsit túlexponált vagy alul, a fényeken meg a kontrasztokon. Ezeken megpróbáltam minél kevesebbet, hogy nagyon nyers legyen és az ami. Direkt nagyon nyers világot akartam létrehozni.
Milyen zenéket hallgatsz a válogatási és szerkesztési munka közben?
Teljesen változó. Én a legvegyesebb zenei ízléssel rendelkezem. A Csajkovszkijtól kezdve a kilencvenes évek magyar popslágereken keresztül a musicalig, mindent szoktam hallgatni. Az egyetlen az elektronikus zene, amit nem szeretek, de ezen kívül bármi mást, ami jó. Mindig változó.
Amikor lezárul egy munkafolyamat vissza szoktál térni az adott fotósorozathoz, vagy már egészen más dolgok felé nézel?
Ha lezárul egy projekt, akkor utána már nem nagyon szoktam az adott anyaggal foglalkozni, csak ha kérik. Vagy eltelik pár év, és akkor visszanézem és röhögök magamon, hogy ez mennyire jónak láttam akkor és most mennyire nem tetszik. A Mielőtt anyagával szerintem nem így lesz, mert ezt nagyon szeretem.
Kritikus vagy magaddal?
Igen, de nem annyira szigorúan, de azért maximalista is vagyok. Fotózásnál pláne. Ott azért tudom ellenőrizni magamat. Színpadon nehéz, mert az ember csak nagyjából tudja, érzékeli azt, hogy jó az ami történik vagy nem, de az, hogy ez kívülről milyen, azt nem tudom megítélni.
Lehet a Mielőtt-nek folytatása?
Gondolkodom rajta, csak azért egy albumot kiadni nagyon költséges dolog, meg nagy munka. Ugyanebben a témában egyből megcsinálni egy kétszáz oldalas könyvet, az nehéz lenne. Egyébként lehet, hogy már egy ötven oldalt össze tudnék állítani azokból a képekből, amik nem kerültek bele a mostani összeállításba.(nevet) Most azért örülök, hogy a Mielőtt elkészült. Ezt ünneplem magamban, aztán majd meglátjuk, hogy milyen téma lesz, ami majd következőnek felkelti az érdeklődésemet.
"Nekem a lovakkal való munka is fontos része az életemnek." - Trokán Nóra
Fotó: Tar Éva
Egy időigényesebb projekt végén szoktál egyfajta űrt érezni magadban?
Ezeken hamar túl szoktam lendülni, mert annyi minden érdekel és vár a fiókban kvázi, hogy csináljam. Mindig van valami. Nekem a lovakkal való munka is fontos része az életemnek. A filmezés is. Az, hogy én is szeretnék majd egy kamera másik oldalán is lenni. Ennek a megvalósítása. Az írást is kipróbálnám. Pici-pici színház, mert ezt egy kicsit visszább vettem az elmúlt időszakban, de azért nem tűnt el teljesen. A színházi munkáimat most egy kicsit visszafogtam, mert több időt szeretnék áldozni a filmezésre, ami elég időigényes. Külföldi filmekben is ki szeretném próbálni magam. Ezért most van egy külföldi ügynökség, akikkel dolgozom, akik egész sok lehetőséget kínálnak. Csomó castingot, ami egyébként baromi jó. Így ha például összejön olyan munka, amihez júniustól – decemberig Angliában kéne lennem, akkor azt nem lehetne úgy, hogy az ember tizenöt előadásban játszik és havi harmincat, hanem maximum kettőt. Úgy kellett sakkoznom a jelenlegi dolgaimmal, hogy ha én ki akarok ugrani egy külföldi forgatásra, akkor az bármikor megoldható legyen. Ezt én mindig közlöm is, amikor valamire felkérnek, hogy én csak így tudom vállalni. Most így vagyok.