Gyermekkorát egy zsákfaluban, a fejér megyei Nagylókon töltötte. Műszaki iskolába járt Dunaújvárosban. Első meghatározó színházi élményét tizenhét éves korában élte át, ekkor tudatosodott benne, hogy nem a műszaki pályát választja. Színészi tanulmányait a Shakespeare Színművészeti Akadémián kezdte. Később volt osztályfőnöke, Quintus Konrád a székesfehérvári Vörösmarty Színházba hívta. Az országos ismertséget a Barátok közt sorozat hozta meg neki. Az azóta eltelt időszakban, bár még feltűnt egy-egy népszerű tévésorozatban, de szakmai életéről, színházi tevékenységéről szinte alig lehetett tudni, hallani. Ezért is kerestem fel Hajnal János színészt, aki izgalmas színházi feladatokban gazdag, sűrű évad elé néz. Erről és még sok minden másról is beszélgettünk.
Hajnal János a Megoldjuk felnőttek módjára forgatásán.
Pifkó Szera: Amikor készültem erre az interjúra feltűnt, hogy igen kevés információ van rólad a világhálón. Ez szándékos?
Hajnal János: Ez valóban igaz, és ami van az is leginkább bulvár cikk. Ez a Barátok köztnek köszönhető. Annak idején nem nagyon voltak kíváncsiak másra csak a magánéletemre. Én meg ezt annyira nem szerettem. A szakmai életemmel nem nagyon foglalkoztak. Nagyon kevés munkámról írtak.
Miután nem voltál látható a sorozatban, utána még kerestek a bulvárlapok?
Utána még egy évig nagyjából születtek cikkek, meg interjúk. Ha az ember nincs folyamatosan a televízió képernyőjén, akkor kikopik a különböző médiumokból. Szomorú, hogy nagyon kevés ember van, aki ír rólunk. Akik pedig írnak a szakmán belül, azok nagyjából ugyanazokról az emberekről, miközben rettenetesen színes a felhozatal. Nagyon sok kiváló színész van, akikről egyáltalán nem is lehet hallani. Engem mélységesen felháborítanak a szélsőségek mindenféle irányban.
Nemrégiben a Színikritikusok díja kapcsán az Instagram oldaladon negatív kritikát fogalmaztál meg azzal kapcsolatban, hogy kategóriánként nagy számban jelöltek a Katona József Színház előadásai, művészei…
Lassan tizenöt éve vergődök ezen a pályán és láttad Te is, hogy nem sikerült bekeverednem magam egy bizonyos körbe, hogy komolyan vegyenek. Amikor láttam a Színikritikusok díjánál, hogy a Katona József Színház tizenhét díjra is jelölve van és köztük például a legjobb rendezés kategóriában három Katonás előadás versenyez egymással, akkor mérhetetlen mód felháborodtam. Biztos mindegyik nagyon jó előadás és tényleg, csodálatos színészekkel, de nem gondolom, hogy nem születnek érdekes és kiváló előadások máshol az országban. Nagyon hiányzik a színészek életéből, hogy ne csak a családtól és a barátoktól kapjanak visszajelzést. Jelen pillanatban azt érzem, hogy erre nagyon sok mindenkinek igénye lenne.
A képen Hajnal János és Kása Tímea a Hét évszak, közte egy tél című előadásban a FÉM-ben.
Fotó: Hegyi Júlia Lili
Te hogy viszonyulsz a közösségi média felületein való napi szintű posztoláshoz?
Iszonyat nagy munka, kitalálni a napi posztot. Ha valakinek ehhez nincsen érzéke, vagy nem áll rá magától az agya, vagy nem érdekli ez a dolog, akkor annak ez nagy kínlódást jelent. Nekem kifejezetten az! Érzem, van bennem egy folyamatos késztetés, hogy muszáj jelen lenni, valamit mutatni, de mégsem tudom annyira közel engedni a privát életemhez ezt a közösséget. Nagyjából itt is bukom el szerintem, hogy nem tudok igazán betekintést engedni az életembe, mert úgy érzem, hogy ez nem tartozik senkire. Ugyanakkor meg nem is gyártok elég érdekes posztokat ahhoz, hogy az igazán érdekelje az embereket.
Jelenleg a Trojka Színházi Társulás csapatával dolgozol…
Nagy vágyam volt a Trojkásokkal dolgozni. Régóta követem Soós Attila munkásságát. Az ő látásmódja nagyon közel áll ahhoz, amit én a színházról gondolok. Ez persze a próbafolyamat alatt kiderül, hogy mennyire tudunk együttműködni, de én azt gondolom, hogy nem nagyon van menőbb független társulat, mint a Trojka. Azt, hogy most a készülő új előadásukban a Dogville-ben benne vagyok, ezt lehetőségnek élem meg, nem pedig munkának. Attilát egyébként én kerestem meg, hogy ha esetleg bármikor lesz rá mód, nagyon szívesen csatlakoznék, akár egy workshop erejéig is. Úgy éreztem, hogy nagyon sokat tudnék fejlődni itt. Ő pedig rögtön felajánlotta ezt a lehetőséget.
A Dogville próbái elkezdődtek. Hogyan és milyen rendezői habitussal dolgozik Soós Attila?
Tudja, hogy mit akar, de ezen belül azért ad lehetőséget a színészeknek is, hogy ki tudjanak bontakozni. Felmutat egy irányvonalat és azon belül lehet közösen gondolkodni és alkotni. Nagyon jólesik, hogy figyel arra, amit mondanak és nincs ego küzdelem a részéről, hogy minden áron ragaszkodik a saját ötletéhez. Simán el tudja fogadni a másik gondolatát, hogy ha tényleg azt látja, hogy az jó. Ez nagyon ritka, úgyhogy bizakodó vagyok, hogy ebből a szempontból termékeny időszak elé nézek.
Milyen érzések kavarognak benned most, így a próbafolyamat kezdetén?
Most azt érzem, hogy egy borzasztóan nehéz hónap előtt állok. Talán annyi szerencsém van, hogy a szerepem olyan, ami viszonylagos humorforrást hordoz magában ebben a kemény témájú előadásban. Próbálok egy olyan szálat vinni, ami kicsit feloldás a darab nyomasztó közegében. Nagyon izgalmas látni, ahogy mindenki kétezer fokon ég.
Te az a színész vagy, akinek már a próbafolyamat beindítja a fantáziáját?
Amikor elkezdődnek a próbák én hagyom, hogy a rendező mint egy festményen előrajzolja, felvázolja a képet, és amikor már nagyjából összeáll a fejemben, hogy merre haladunk, akkor alakul bennem a szerep és együtt találjuk ki a színeket. Viszonylag későn indulok be, próbálom magamévá tenni azt, amit a próbán hallok. Sokáig gyűjtöm az információkat és egyszercsak váratlanul elkezdek működni.
Hajnal János a Hét évszak, közte egy tél című előadásban a FÉM-ben.
Fotó: Hegyi Júlia Lili
Ebben az évadban számos bemutatód lesz, elég széles skálával, a Dogville-től a Pinokkióig. Elég sűrű lesz ez az időszak számodra…
Ráadásul közben felvettek az SZFE -re, úgyhogy ez így tényleg elég sűrű lesz. Nagyon szoros lett a kapcsolatom a Bartók Kamara Színházzal, és a színház művészeti vezetője, Csadi Zoltán hívta fel a figyelmemet arra, hogy jelentkeznem kellene. Kérte, gondolkodjak el rajta, hogy elvégezzem, mert ha szeretnék leszerződni egy vidéki kőszínházba, akkor előnyösebb helyzetben vagyok, ha van diplomám. Ezzel tartozom magamnak. Innen nézve is tényleg nagyon sűrű lesz számomra az elkövetkezendő időszak, viszont az a szerencsém, hogy nem nagyon lesz átfedés a bemutatóim között. A Dogville után szinte rögtön kezdem az Iskolapéldát a FÉM-ben, azt még alig fejezem be és már kezdődik az Egy csók és más semmi Dunaújvárosban, aztán ugyanott a Tartuffe és valamikor tavasszal a Pinokkió. Közben pedig folyamatosan koncertezünk a Csíkos Tofuval.
