Rudolf Szonjával az év elején olvashattak interjút itt a Színházi 10 percen. Azóta lezárult egy színházi évad és kezdődött egy következő, ami Szonja pályáján új lehetőségeket hozott, hiszen a Vígszínházból, a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. Kíváncsi voltam mi volt ennek az oka, milyen most Miskolcon, mennyire változott meg az élete? Ezekről is beszélgettünk egy téli, rakparti séta alkalmával.
Fotó: Kukta Dóra
Találkozásunk első pillanataiban azt mondtad, most kicsit kaotikus az életed. Januárban még nem volt az, mi okozza most a káoszt?
Amitől jobban kaotikus, mint akárcsak pár napja volt, az az, hogy megint berobbant a járványhelyzet és ettől újból elkezdődött a folyamatos készenléti állapot és bizonytalanság. Most nagyjából egyik nap sem úgy alakul, mint ahogy azt előzőleg megtervezi az ember. Kezdődik megint a beugrások ideje, de hát így lehet megmenteni az előadásokat.
A beugrások alkalmával izgulós vagy?
Persze! Jobban stresszel az ember, de most már kezdem megszokni, és egyre kevésbé izgulok. Vagyis érdekes ez, mert egyrészről a bizonytalanság miatt talán jobban izgulok, de közben meg nincs rajtam akkorra súly. Mindenki tudja, hogy ilyenkor a beugró a megmentő és mindenki örül, hogy létrejöhet az előadás. Ilyenkor megengedett a hibázás. Ezért mégiscsak lazábban lehet venni. Amúgy – nyilván nem valakinek a kárára – de én szeretem ezeket a helyzeteket. Ilyenkor össze kell kapaszkodni a többiekkel és meg kell oldani a feladatot. Nincs idő semmi felesleges energiára, koncentrálni kell minden erőnkkel. Novemberben volt legutóbb, mikor beugrottam egy előadásba.
Mi volt az a szerep, amibe beugrottál?
Az apa című előadásba a nő szerepébe úgy, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor. Annak ellenére, hogy már egyszer játszottam ezt a szerepet, azért most újra kellett tanulnom egy fél nap alatt. Reggel még úton voltam Miskolcról Pestre, amikor szóltak, hogy este játszani kellene...Egyből átküldték a videót, a szövegkönyvet és nekiálltam memorizálni.
Ez egy nem mindennapi helyzet, hogy pont egy évvel ezelőtt is ugyanebbe a szerepbe kellett beugranod. Szerinted mire taníthatnak ezek az olykor ismétlődő élethelyzetek?
Ez egy jó kérdés. Még nekem is gondolkodnom kell rajta, hogy ezzel a helyzettel és ezzel a szereppel nekem akkor mi dolgom volt. Azt hiszem, hogy nem feltétlenül a szerep akart megtalálni, hanem a beugrás, mint kihívás. Valamiért erőt kellett ebből gyűjtenem. Szerintem , csak megerősödve lehet kijönni ezekből a helyzetekből. Egy kicsit megpaskolja a saját vállát az ember, hogy na ezt is megcsináltam! Szoktunk is ezen röhögni....hogy ha fél nap alatt is meg lehet csinálni egy szerepet, akkor minek próbálunk rá egy hónapot?! De persze ez csak vicc...Örülök annak, hogy ez megtörtént, mert ezáltal tényleg sokat fejlődtem. Már tudom, hogy hogyan kell hozzáállni egy ilyen beugráshoz, hogyan kell megoldani. Ha már csak ennyit is tanultam belőle, hogy már nem egy sokkos állapotba kerülők tőle, hanem egy megoldandó feladatot látok magam előtt, akkor én ennak már örülök.
Az évad elején Miskolcra szerződtél. Mennyit vagy vidéken és mennyit Budapesten?
Jelenleg többet vagyok Miskolcon, mint Budapesten. Úgy néz ki az életem, hogy nagyjából keddtől szombatig Miskolcon vagyok és szombat este, vagy vasárnap reggel – jövök vissza Pestre. Aznap általában vagy a Vígben játszom, vagy a Pesti Színházban. Hétfőnként általában szinkron és kedd reggel megyek vissza Miskolcra.
Ezek szerint a teljes szétforgácsolódás áll most fent, ebben az időszakban…
Igen. Amikor az elején azt mondtam, hogy minden egy kicsit kaotikus akkor erre is értettem. Ezt a helyzetet egészen mostanáig élveztem is és élvezem is. Ma pont van egy kis mélypont, de ez inkább a fáradtságnak tudható be. Egyébként nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom azt élvezni, hogy folyamatosan mást és mást csinálok, másfajta szerepet, másfajta stílust. Itt is vagyok, ott is vagyok. Nagyon jó érzés az, hogy akár Miskolcon vagyok, akár a Vígszínházban, mindenhol egy szerető közeg vesz körül.
Akkor tulajdonképpen, ha úgy vesszük, most két társulatnak is a tagja vagy…
Most egy kicsit olyan érzés, igen. Volt olyan hétvégém, hogy az egyik nap Bolha a fülbent játszottam Miskolcon, a másik nap Cabarét a Vígben, harmadnap pedig a Forte Társulattal Az apró véres balladákat a Fonóban. Nagyon élvezem, hogy most ennyire színes az életem ilyen szempontból. Nem marad idő a felesleges gondolatokra, önmarcangolásra, megkérdőjelezésre. Csinálni kell és kész! És ez most nagyon jól esik...van egy ilyen állandó hömpölygés...azt hiszem, hogy ez jó alapállapot a színházcsináláshoz.
Fotó: Kukta Dóra
Általában a színészek pályájukat vidéken kezdik, majd a fővárosba kötnek ki. Nálad viszont ez pont fordítva történt. Mi volt ennek az oka?
Ez egy hosszabb történet. Én már korábban – a Vígszínház előző vezetése alatt is – gondolkodtam a vidéki színházi léten. Ott az ember nagyon sok műfajban tudja kipróbálni magát. Jó gyakorló- hely. Nem véletlen, hogy anno kötelező is volt, az egyetemről kikerült színészeknek két évet vidéki színháznál tölteni. Hamarabb kijátszanak egy darabot, és jön a következő. Ezáltal van egy folyamatos körforgás és terhelés. Jó értelemben. Én pedig vágytam erre. Fejlődni szerettem volna és úgy éreztem, hogy ennek most épp ez a módja.
Édesapád, Rudolf Péter – a Vígszínház igazgatója – hogy fogadta a döntésedet?
Apukámmal közösen döntöttük el, hogy az ő vezetése alatt egy évet kipróbálunk, megpróbáljuk, hogyan tudunk együttműködni. Tudtunk! Azzal nem is volt semmi baj! Egyszerűen csak arról volt szó, hogy ez egyikünknek sem volt könnyű helyzet. Ha továbbra is ott maradok a Vígszínházban, akkor kikerülhetetlen lett volna az, hogy ő ilyen-olyan irányba, döntéseket hozzon rólam is. Egy plusz figyelem és feladat, hogy a mérleg ne billenjen sehova. Én pedig azt éreztem, hogy szeretnék egy kicsit eltávolodni. Lehet, hogy vannak helyzetek, amikor ezt lehet bírni és biztosan vannak akik tudnak is így dolgozni, de én egyszerűen azt éreztem, hogy nem egészséges, ha apukám az igazgatóm. A saját utamat szerettem volna járni.
A Bolha a fülben volt az első premiered Miskolcon. Hogyan emlékszel vissza a próbafolyamatra?
Nyilvánvalóan az elején – ahogyan az nálam általában lenni szokott – görcsösen kezdtem neki. Ez most még meg volt spékelve azzal, hogy teljesen új környezetben, számomra még idegen emberekkel próbáltam. Nehezebb így megnyílni. Valamilyen szinten mindenkinek szüksége van egy bizalommal teli közegre, hogy dolgozni tudjon... Van akinek kicsit jobban...de ezt is tanulom, hogy bátran kezdjek próbálni, akkor is, ha még nincs meg a kapocs a kollégákkal. Szerencsére olyan befogadó volt a közeg, hogy úgy érzem, a végére sikerült megnyugodnom és elengednem magam.
Rakparti sétánk közben, hol ki kell kerülnünk valamit, hol át kell mennünk itt-ott a másik oldalra. Váratlan helyzetek is jöhetnek. Ennek apropóján felmerül bennem a kérdés, hogy Te mennyire tudsz jól működni a megoldandó helyzetekben?
Azt hiszem, hogy elég jól. Ilyenkor átkapcsol az agyam...és csak a feladatra koncentrálok, de azért biztos tudna olyan váratlan helyzet adódni, ahol leblokkolnék. Nem tudom, ezen szoktam gondolkodni, hogy melyik csoportba tartoznék, ha például valami katasztrófa helyzetben helyt kéne állni, de szerencsére még nem nagyon tudott ez kiderülni.
A Bolha a fülben mellett a Mester és Margaritában is szerepet kaptál…
Igen. Január 6-án mutatjuk majd be a Mester és Margaritát Szőcs Artur rendezésében Miskolcon. Én Hellát játszom majd a darabban. Örülök, hogy Artur nem egy „szokványos Hellát” talált ki. A mi esetünkben, ő tulajdonképpen egy kislány. Egy sátáni kislány. Kicsit cuki, de főleg fura.... és furákat mond. Nagyon várom, hogy bemutassuk, mert szerintem nagyon izgalmas előadás lett belőle.
Novemberben játszottátok utoljára a Doktor úr című előadást a Vígszínház színpadán. Könnyű elengedni egy előadást?
Ezt viszonylag könnyen elengedtem, de csak azért, mert még nem fogtam fel, hogy tényleg nem játsszuk többet...Valószínűleg eltelik egy hónap és érezni fogom a hiányát. Sajnos ez a darab a járványhelyzet miatt nem igazán tudott beérni, mert a premier után, talán négyet vagy ötöt játszottunk belőle, aztán jött a teljes lezárás. Sajnálom, de igyekszem magammal vinni, azt a sok mindent, amit tanultam belőle. Hálás vagyok Zsótér Sándornak, hogy megbízott Lenke szerepével, jó volt egy igazi fruskát csinálni és nem pedig egy naivát. Ez a Lenke egy kis dög volt és ezt nagyon szerettem benne.
Egy színésznek általában a karácsonyi ünnepek és a szilveszter munkával telik. Neked milyen lesz idén a karácsonyod?
24-én lesz alkalmam a családdal ünnepelni. 25-én dupla Dzsungel könyvét játszom majd a Pesti színházban, 26-án Kabarét a Vígszínházban, úgyhogy ez most egy munkásabb karácsony lesz. Talán a két ünnep között, illetve Szilveszterkor lesz még egy kis időm kikapcsolódni és pihenni.
Milyen családi hagyományaitok vannak ilyenkor? Van esetleg olyan tárgy – egy kis angyal, vagy dísz, csengettyű vagy bármi más – ami nélkül nem kezdődhet el a karácsony?
Nálunk az a hagyomány, hogy mindenki 24-én gyűlik össze a családi házban a szüleimnél. 25-én meg általában csak pihenünk és persze eszünk. Nálunk inkább ételek vannak, amik nélkül nem kezdődhet el a karácsony, mint tárgyak.
Mit kívánsz a 2022-es évre magadnak, kollégáidnak és a színházi világnak?
Azt kívánom, hogy győzzük le most már ezt a covidot, vagy ő szelídüljön meg teljesen. Hogy mindenki legyen egészséges és most már tudjunk egy élhetőbb életet élni, mint amiben most vagyunk. Legyen vége ennek a sok bizonytalanságnak és feszültségnek. Én csak ennyit szeretnék.
Pifkó Szera
