Rofusz Kinga nevével nem csak akkor találkozhatunk, ha mesekönyvet veszünk a kezünkbe, hanem akkor is ha bábszínházba megyünk. Az illusztrálás mellett évek óta látványtervezőként is megismerhettük munkáit. Idén dolgozott a békéscsabai, zalaegerszegi és nagyváradi bábszínháznál is. A napokban pedig megjelent László Noémi Feketeleves című könyve, melynek illusztrációit Kinga készítette. Találkozásunkkor többek között illusztrálásról, látványtervezésről, tanításról, valamint arról beszélgettünk, hogyan hat az illusztrátor belső világa munkáira.
Mikulás a város felett.
Rofusz Kinga illusztrációja.
Pifkó Szera: Az Otthon című könyvedről – amelyből 2020-as évben született egy animációs film is – valahol azt nyilatkoztad, hogy a belső világunkat akarja tükrözni. Adott a kérdés tehát, hogyha Rofusz Kinga „otthonára” gondolunk, akkor azt hogyan képzeljük el? Milyen színek, milyen formák lakoznak benned?
Rofusz Kinga: Nehezet kérdezel. Szerintem ez összetett dolog. Az biztos, hogy nagyon eklektikus az, ami bennem otthonként él. Egyszerre egyszerű és puritán. Tele van mindenféle kacatokkal. Színekben meg azt gondolom, ami a papírra kerül, az valahol pont ennek a belsőnek a kivetülése.
Ennek a belső világnak a színe bizonyos időközönként változhat?
Nem. Van bennem egy elég nagy színskála, de az tény, hogy amikor használom, azt eléggé redukáltan teszem. Az Otthon című könyvnél például a zöld, vörös, fehér, egy másiknál a kék dominál, harmadiknál csak a vörös árnyalatok. Ez inkább attól függ, hogy egy adott történet kapcsán bennem milyen vízió jelenik meg.
Illusztráció az Otthon című könyvből
Ezt tudatosan építed?
Ezt nem tudatosan építem. Amikor kapok egy szöveget, akkor nem kezdek el agyalni, hogy az, hogy nézne ki jól, vagy milyen színek illenének hozzá. Általában nagyon hosszú ideig nem is húzok egy vonalat sem. Fejben dolgozom. Amikor már egy nagyon erős vízióm van, akkor szoktam papírra rakni. Ettől a pillanattól kezdve viszont már ragaszkodom az elképzeléseimhez. Attól nem nagyon lehet eltéríteni. Ha kapok egy szöveget, azt onnantól kezdve nem tudom kikapcsolni. Folyamatos figyelem. Ez egy intenzív állapot. Ilyenkor teker az ember agyában az egész.
Mi az, ami még inspirál az alkotási folyamatban?
A legbanálisabb dolgok is lehetnek inspirálóak. Egészen fura helyzetekben volt, hogy azt éreztem, hogy megvan az, amit keresek. Számomra bármi nyújthat inspirációt. Ha nem jön az ötlet, akkor meg kell várni, amíg megérkezik. Eleinte hiába tetszik a szöveg, mégis azt érzed, hogy akkora a távolság a szöveg és közted, hogy hirtelen nem tudsz vele mit kezdeni. Ezért nem is tudsz mit lerajzolni. Azután ahogy közeledsz a szöveghez minden természetessé válik. Akkor meg már csak le kell rajzolni, amit látsz. Ez sokszor hosszú folyamat, de ugyanakkor sok szépséget is rejt magában.
Ilyenkor gondolom a vázlatfüzet mindig veled van…
Persze, de jobban szeretek egyedül a csöndes magányomban alkotni. Nagyon sokat dolgozom a kukának. Azoktól a rajzoktól megszabadulok, amiknél úgy érzem, hogy ez nem járható út.
Van olyan, hogy akarva-akaratlanul megjelennek egy figurában a szeretteid gesztusai, vonásai?
Szerintem minden családnak és embernek van egy szeretetnyelve, vagy egyfajta otthon nyelve, és azok óhatatlanul bekerülnek azokba a figurákba, meg azokba a történetekbe, amik a papírra kerülnek.
Rofusz Kinga az interjú után.
A Corvin Rajziskolában tanítasz. Ott mi az, amire a fiatalok leginkább kíváncsiak a szakmával kapcsolatba? Milyen kérdések merülnek fel bennük leginkább?
A diákjaimmal való első találkozástól kezdve arra törekszem, hogy sokkal inkább műhelymunka legyen, ne tanár-diák viszony. Ez azt jelenti, hogy véleményt lehet formálni egymás munkáiról. Általában ez nagyon gyorsan létrejön, és nagyon jókat kérdeznek. Kíváncsiak. Érdeklődőek. Kölcsönös bizalmon alapul. Azt tapasztalom, hogy ez jól működik. Szeretem ezt a közös munkát, bár az elején féltem tőle, hiszen én nem vagyok pedagógus.
Azok, akik tőled tanulhatnak, mit visznek magukkal útravalóként ebből a közös munkából?
Ez nagyon változó, mert nem mindenki szeretne feltétlenül könyvet illusztrálni. Talán becsapás is lenne azt mondani, hogy ennyi illusztrátort fel tud venni ez a kicsi piac, de nagyon sokan be tudják építeni abba, hogy ők már eleve grafikusok, és szeretnének egy illusztratívabb vonalat vinni. A végzettek közül már meglepően sokan illusztráltak, mert ezután lehetőséget kaptak a kiadóktól. Mikrobiológustól az állatorvosig mindenféle szakmából érkeznek növendékek, nem feltétlen azért, mert ott akarják hagyni a pályát, hanem mert vágynak arra, hogy kicsit mást csináljanak mint a hétköznapokban.
A te szakmádban létezik ez a fajta vágy arra, hogy mást csinálj?
Hallottam már ezt mástól, hogy őt már annyira nem boldogítja a szakmája, de képzeld el, hogy én meg azt érzem, hogy engem meg egyre jobban érdekel. Mindig úgy kelek fel, hogy már alig várom, hogy leüljek és rajzolhassak. Ez azért is lehet így, mert egyre jobban le tudtam tenni azt, hogy mit szólnak mások ahhoz, amit alkottam. Kinek tetszik, vagy kinek nem tetszik és innentől kezdve ez nagyon-nagyon élvezhető. Jutalom az egész. Azt érzem, hogy sokkal felszabadultabban alkotok most mint tíz éve.
Ezt valaha le lehet tenni, hogy ki mit szól a munkádhoz? Ebben tud segíteni egy díj?
Nem. A díjtól az ember lefagy. Én legalábbis így vagyok vele. Teljes frászt kapok. Akkor mindig azt érzem, hogy még sokkal többet kéne tanulni, meg dolgozni. Rám ezért a díj az dermesztően hat. Az nagyon érdekes, hogy rutint ebben nem tudsz szerezni, mert minden munkánál mindig a nulláról kell elkezdeni. Mindegyik egy más világ. Nincs rutin. Ha van, akkor szerintem ugyanazt ismétled, az pedig nem jó.
Az illusztrátor munkáját mennyire befolyásolja a szerző illetve a kiadó elképzelése?
Kiadója válogatja. Eddig, akikkel én dolgoztam, nem eresztették össze a szerzőt az illusztrátorral. Nincs az, hogy mi leülünk együtt és beszélgetünk a szövegről a kiadóval, meg a szerzővel. Az illusztrátor kap egy szöveget, amivel dolgoznia kell. Szerintem ez a legjobb. Mert onnantól kezdve, hogy jön ez a diskurzus, akkor már meg akarsz felelni az elvárásoknak. Nem tud annyira őszinte lenni a munkafolyamat. Nagyon fontos az a rész, ami a tiéd ebből, amit te felépítesz illusztrátorként, mert ez egy autonóm műfajként is tekinthető. A szövegtől függetlenül megélnek a képek magukban.
Néha
Rofusz Kinga illusztrációja László Noémi Feketeleves című könyvéből.
Van, amikor én is csak az illusztráció miatt lapozom át a könyvet, az fog meg először. Ahogy az ember nézi a képeket már az elindíthat benne egy gondolatot, egy párbeszédet, anélkül, hogy elolvasta volna a szöveget…
Abszolút. Nekem nagyon sok olyan könyvem van – mert nagyon szeretem a szépen illusztrált könyveket – amely olyan nyelven van, hogy egy szót sem értek belőle, de nem érdekel, mert szerintem egy történet összeáll a szöveg nélkül is. Nagyon érdekes az, hogy amikor lapozom, nekem milyen történetet ad.
Dolgozol most valamin?
Igen, jelenleg két könyvön is dolgozom.
Beszélgetésünk elején említetted, hogy amikor egy szöveg elkezd dolgozni benned, akkor folyamatosan veled van minden gondolatodban. Hogyan alakul ez a folyamat, mikor egyszerre két szöveggel is dolgod van?
Ilyenkor csak az egyiken dolgozom intenzíven. A másikat csak elolvasom és ha eszembe jut róla valami, akkor jegyzetelek, hogy ne felejtsem el. Barátkozom és ismerkedem az anyaggal. Impulzusokat gyűjtök róla. Maga a kivitelezés az egyszerre csak egy szöveggel zajlik. Olyan viszont adódik, hogy egy illusztrációs munka mellett bábszínházhoz tervezek. Az egy másfajta gondolkodást igénylő munka, ezért megfér egymás mellett a kettő. Sőt direkt jó így kiszállni egy kicsit az egyikből és be a másikba. Húzza a kettő egymást.
A bábszínházi munka egy egészen más munkamódszert igényel. Ott muszáj, hogy a rendező és Te kooperáljatok egymással. Hogyan éled ezt meg? Hiszen beszéltünk róla, hogy az illusztrálás egy magányos munka.
Igen, a látványtervezés egy szoros munka, ami jót is tesz nekem. Alapvetően én egy remete vagyok. Jól elvagyok a papírral, meg a festékeimmel. A bábszínházban pedig valóban együttműködés van. Szeretem, hogy ott nem csak a rendezővel, hanem a műhellyel is közösen kell dolgozni. Ilyenkor a gyártásba is be lehet kicsit szállni.
A Papageno titka című bábelőadás figurái. A Kövér Béla Bábszínház előadása.
Rofusz Kinga figuráival.
A látványterv készítésekor jobban dominálnak a rendező gondolatai?
A könyvillusztrálásnál szabadkezet kapok. A bábszínházi munkáimnál pedig a rendező koncepciójának megfelelően alkotom meg a terveimet. Ott azért nekem viselkedni kell. Nem ereszthetem el az agyam százra, de ebben pont ez a jó. Együtt létrehozni valamit. Ez nagyon jó élmény.
Jelenet a Sosevolt cirkusz című előadásból a nagyváradi Lilliput Társulat bábművészei által.
Látványterv: Rofusz Kinga
Egy-egy látványtervben mennyire jelennek meg a stílusjegyeid?
Az ember nem bújik ki ilyenkor sem a bőréből. Tudod, ez ugyanúgy van, mint a kiadóknál – pontosan tudják, hogy melyik illusztrátor, milyen stílusjegyekkel rendelkezik. A szöveghez megfelelő illusztrátort keresnek. Egy színházi rendező ugyanígy van ezzel. Tudja, hogy az adott látványtervező milyen stílusrendszerrel rendelkezik, és olyan világot szeretne látni a színpadon. Ezért hívja az adott tervezőt. Ilyenkor magát azt a látványt síkban elő tudom állítani, amit a rendező kért, és a műhely megcsinálja utána. Olykor-olykor maketteket is szoktam készíteni hozzá. Amikor elindul a gyártás, sokszor van olyan, hogy a bábot vagy a díszletet azt én festem meg, hogy a felületek a terveim szerint nézzenek ki. Ez jó műhelymunka.
Idén Nagyváradon a Sosevolt církusz című előadás látványtervezője voltál. Békéscsabán A bagoly, aki félt a sötétben előadás látványvilága volt neked köszönhető. Zalaegerszegen pedig a Griff Bábszínház, Ihók, Mihók és más bolondságok című darabjában dolgozhattál. Jövőre milyen színházi munkák várnak rád?
Azt, hogy milyen színházi munkáim lesznek jövőre még nem tudom biztosan. Jelenleg egy előadás van kilátásban. Úgy néz ki többet fogok illusztrálni.
Rofusz Kinga és Pifkó Szera
Pifkó Szera
