Erdős Attila operaénekessel a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház előadásaiban rendszeresen találkozhatnak. Bár stream előadások vannak, mégis felmerül a kérdés, vajon meddig lehet még így teljes erőbedobással, lelkesedéssel és lendülettel játszani és nézni? Attilával többek között erről is beszélgettünk és természetesen zenéről, gyermekkorról, valamint a közösségi lét szépségeiről is.
Fotó: Szekeres Panna
- Ha lesz gyermeked, milyen dalt vagy dalokat fogsz majd énekelni neki?
Úgy gondolom, ha egy gyereknek énekel az ember, nem feltétlen a szöveg, sokkal inkább az érzet a fontos – öröm, boldogság vagy nyugalom - ami átmegy az éneklésből a gyerek felé. Ha az őszintén, teljes szívből jön, akkor tulajdonképpen bármit énekelhetünk neki.
- Mikor ébredtél zenei tudatodra? Emlékszel arra a pillanatra?
Ez a pillanat harmadikos zongorás koromban volt, amikor Chopin a-moll keringőjét kellett megtanulnom. Nagyon könnyed és kedves darab, rögtön magával ragadott. Gyakorlatilag Chopin által, az ő zenéjén keresztül kezdtem el felfedezni a klasszikus zenei világot olyannyira, hogy a pályámon a mai napig meghatározó az életműve.
- A zene hogyan tud segíteni a hétköznapokban?
Minden művészeti ág - köztük a zene is - arra szeretne rámutatni, hogy mennyi minden felett elsiklik a figyelmünk napról napra, és hogy talán másképp kéne nézni a világot magunk körül. Ezt persze ahányféle szerző és alkotás van, annyiféleképpen próbálják megfogalmazni. Egy dolog azonban szerintem közös bennük, mégpedig az, hogy általuk a hétköznapi problémáink, gondjaink sokkal távolabbra esnek és elviselhetőbbek lesznek, máshova próbálják helyezni a fókuszt.
Álarcosbál / Fotó: Nagy Attila
- Az éneklés egyszerre magányos műfaj és csapatjáték, hiszen adott esetben egy zenekarral együtt kell alkotni egy kerek egészet. Ehhez gyorsan hozzá lehet szokni?
Élőzene lévén előfordulhatnak zavaró tényezők. Sok minden függ a hangszereléstől, a helyszíntől és hogy ki mennyit hall vagy lát a másikból. Természetesen a karmester a legnagyobb segítség számunkra. Ő mutatja az utat, hogy mikor merre kell tartanunk a közös zenélésben. Az ember ezt az idő előrehaladtával megszokja és kötetlenebbül tud a színpadon is cselekedni.
- Mennyit tudsz most dolgozni?
Én azt látom magam körül, hogy mindenhol, ahol van lehetőség, ott igyekeznek megoldani a streamelést, online tartalomgyártást. Ilyenekben veszek részt én is, és nagyon hálás vagyok értük. Borzasztó nehéz előre szervezni most bármit is, én mégis azt látom, hogy az intézmények ahol a járvány alatt eddig dolgozhattam - Opera, Operett, Zeneakadémia, vagy a BMC - mindenhol nagyon jól próbálnak ehhez a helyzethez alkalmazkodni, így nincs teljes leállás. Szerencsére elkészül egy-egy online felvétel.
- Nemrég láthatta a közönség streamelve a Csárdáskirálynőt. Mennyire nehéz egy zenés-táncos, poénokkal teletűzdelt előadást játszani közönség nélkül?
Nem jó érzés, mert az előadók nagyon egyedül érzik magukat így a színpadon. Ilyenkor korábbi tapasztalatainkból próbálunk építkezni, igyekszünk ugyanazzal az energiával felmenni a színpadra és játszani, mintha a nézőtéren ott ülne a közönség. Próbálunk hinni abban, hogy a kamera túlsó felén ülő néző ilyenkor is átél egyfajta közvetett közösségi élményt.
Fotó: Ligeti Edina
- Az ember a színházban egy közösség részévé válik…
Közösségben sokkal erőteljesebb dolgokat tudunk megélni. Így van ezzel a néző is, amikor sokadmagával ott ül a nézőtéren. Együtt örül a történteknek. Az egyik nevetés a másikat erősíti és így lesz boldogabb minden pillanat. A mi boldogságunk vagy szomorúságunk, amit a színpadon megélünk, az is ennek a része. A színház egy közösségi élmény. Ezt átrakni kamerára olyan, mint hamburgerbe mást rakni húspogácsa helyett. Nem véletlenül jött létre a filmes műfaj. Az egy külön szakma. A filmek direkt úgy épülnek fel, hogy a néző majd a moziban, vagy otthon a tévé előtt ülve kell, hogy lereagálja, amit lát. A színház viszont arra épül, hogy színész és néző egyszerre van jelen. Mindannyian szeretnénk ezt az érzést újra átélni, de a jelen körülményeket most így kell elfogadni és ugyanazzal a lelkesedéssel kell színházat csinálnunk, mint ahogyan eddig. Tettre készen várjuk a nyitást.
Pifkó Szera
