Szerelem, vallás, háború – nem is gondolnánk, e három fogalom mennyire összekapcsolódik, és jelen van életünkben. Mindenki a saját maga meggyőződése szerint próbál cselekedni, és ezáltal megvívni mindennapi küzdelmeit önmagával és környezetével. Ahhoz, hogy harcainkat megvívjuk, és az előttünk lévő akadályokat átugorjuk, kell a megfelelő alázat, hit, és meggyőződés. Vannak olyan emberek, akiknél e három fogalom annyira erősen jelen van egy bizonyos dologgal kapcsolatban, hogy már-már azt mondhatjuk, szerelemmel van a dolog iránt. Ilyen érzelmekkel teli, küzdelmes életet élt Szent Johanna is, akit a meggyőződése és a hite vitt előre abban, hogy megmentse és trónra segítse VII. Károly francia királyt. Elszántságát és hitét az emberek félreértették, cselekedeteit ördöginek vélték.
Egy törékenynek tűnő, ám de hite által erős Szent Johannát formál meg Bánfalvi Eszter a Nemzeti Színház színpadán. Az előadás elején a hiszékeny, elnyomott, megbénított és ezáltal szürkévé vált társadalmat szimbolizáló több tucat papírmasé csirke között jelenik meg először. A törékeny Bánfalvi Eszter által alakított Johanna elszánt tekintetével, szavaival és elképzeléseivel emelkedik ki ebből a szürkeségből, és ragadja magával először Vaucouleurs várkapitányát (Nagy Zsolt), majd VII. Károly francia királyt (Szatory Dávid), a reimsi érseket, (Bodrogi Gyula) és végül az „Orleáni fattyút” (Szabó Kimmel Tamás).
A vallási és katonai vezetők szerint szerelmes volt a vallásba és a háborúba, ezeket vetítette ki környezetére, és ettől nagyon sokszor nem látott tisztán. Ezt az előadás végén maguk az angol vallási vezetők cáfolják meg akkor, amikor a látomásaiban megrendített Johannát, aki maga is elhitte, és ezért beismerte, hogy ördögi cselekedeteket hajtott végre, ugyan nem küldik máglyára, de életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték volna.
Az Alföldi Róbert által rendezett előadás egyszerre humoros és megrendítő, egyszerű és pontos. Ugyanakkor a néző számára rettentő nagy odafigyelést igényel az előadás, mert az egyes jelenetekben rengeteg az olyan utalás, mely végül Johanna máglyahalálához vezetett. Az egyik legfontosabb jelenet az, amikor Richard de Beauchamp, Warwick grófja (Kulka János), Peter Cauchon, Beauvais püspöke (Fodor Tamás) és John de Stogumber káplán (Znamenák István) stilizált parlamenti vizsgálóbizottságot alkotva egy asztalnál ülve érveiket és ellenérveiket ütköztetik, és egymás véleményét is befolyásolják.
A díszlet ez esetben azért nagyon fontos, mert ahogy változik a vitapartnerek álláspontja, úgy változtatják helyzetüket is az asztalnál gurulós székeikkel. A díszlet minimális ugyanakkor frappáns, és olykor meghökkentő.
Ennek a fiatal lánynak a rövid és küzdelmes élete arra mutat rá, hogy nem kell elfojtanunk magunkban érzéseinket, és nem kell feltétlenül a mások által helyesnek vélt utat követnünk, hanem ki kell állnunk magunkért és hinni kell abban, hogy a világról alkotott elképzeléseink, gondolataink jók, és ezekkel talán másoknak is segíthetünk.