Elképesztően szerethető. Humoros. Hihetetlenül barátságos és kommunikatív. Könnyed és maximalista. Mindezeket pedig egyaránt jól kamatoztatja színpadon és filmvásznon is. A Katona József Színház színésznőjével, Rujder Viviennel online keretek között beszélgettem.
Fotó: Trokán Nóra
- Bár személyesen most beszélünk először, de mégis olyan mintha már nagyon régóta ismernénk egymást. Mi a titkod?
Nincs titkom. A családom is ilyen, ilyen lettem én is. Így érzem jól magam. Mindenkivel barátságos vagyok, közvetlen és befogadó. Nagyon szélsőséges személyiségnek kell lennie valakinek, hogy annyira taszítson, hogy meg akarjam menteni magam tőle. Ez nagyon ritka. Tényleg így vagyok összerakva. Nagyon szeretek barátkozni, embereket megismerni.
- A könnyedséged át tud segíteni egy-egy nehéz színházi próbafolyamaton is?
Abszolút. Persze egy szereppel kapcsolatban nyilván ez másként működik, mint a való életben, az emberi kapcsolataimban. Bőven vannak problémáim egy próbafolyamat közben önmagammal. Azt, hogy hogyan építek fel egy szerepet, sok esetben megkönnyíti az, hogy a próbák során le- és bele tudok tenni magamból engem marcangoló érzéseket, kérdéseket, gondolatokat. Optimistán állok hozzá a következő naphoz és eldobom az előző napnak a stresszeit, görcseit. Úgy szoktam mondani, hogy ez a nap nem volt jó, de lehetett volna rosszabb is. Ha így élem ezt meg, akkor már könnyebb a holnap is.
- Hogyan teszed a holnapot könnyebbé?
Már felismerem ha éppen szorongok, ezáltal meg tudom nyugtatni magam, könnyebb lesz a jelenem. Aki azt mondja, hogy a 2020-as év nem volt számára valamilyen formában trauma, az hazudik. Ezt nekem is fel kellett ismernem. Nem úgy folytak a dolgok, ahogy azt megszoktam, és ez senkivel sincs másképp. A járvány elvette a tőlem a színházam. Szakemberhez fordultam, muszáj volt segítséget kérnem, a konstans bizonytalanság érzete kezdett felőrölni engem. Aztán igyekeztem hozzáidomulni a mostani valóságunkhoz, azáltal sokkal könnyebb lett minden, most már újra tudok ilyen könnyed lenni. Nem szeretem, ha nem pozitív dolgokat közvetítek magamból. Nem vagyok egy panaszkodós típus, ritkán beszélek a rossz állapotaimról, főleg ezekben a vészterhes időkben. Mindenkinek megvan a maga baja. Ezért megvárom, amíg ezek átcsorognak rajtam, utána sokkal könnyebb minden és ismét fel tudok vidítani másokat.
- Van olyan hely a Katona József Színházban, ahova el Tudsz kicsit vonulni, ha így érzed magad?
A Katona József Színházba mindig jó bemenni. Biztonságban érzem magam ebben a színházban, társulatban. Csupa jó emberrel vagyok körülvéve, ez nekem nagyon fontos. Az igazgatóm pedig az osztályfőnököm volt, Máté Gábor, aki nagyon fontos ember az életemben. Megnyugtató a közelében lenni, biztonságban érzem magam mellette és ez ugyanígy igaz a társulat összes tagjára is. De elbújni nem is lehet ott és nem is szoktam, mert mindenképp megtalál valaki (nevet).
- Akkor ezek szerint adott esetben megosztod a társulattal azt is, ha baj van…
Egy idő után elkezdtem a kialakult szorongásomról bátran beszélni nekik, nekem is könnyebb lett. Amikor évad elején felújítottuk a Poppeát (Poppea megkoronázása- a szerk.) és játszani kellett, rosszul lettem a takarásban. Fél éve nem álltam színpadon, és nem mertem színpadra lépni. Újra néznek az emberek, itt vannak és szeretnének jót látni. Remegtem, izzadtam, eltűnt az időérzékem, rettenetesen féltem. Anna (Pálmai Anna) észrevette rajtam, hogy baj van. Kézen fogott, bevitt magával az ügyelői szobába, átölelt és megnyugtatott. A Katonában sok embernek lehet beszélni, ha baj van. Nekem ez a jó, mert nem érzem azt, hogy kint kell hagynom a problémáimat. Bevihetem és segítenek.
Rujder Vivien az Othello című előadásban
Fotó: Horváth Judit
- Az megfogott, hogy azt mondtad igazgatódhoz, Máté Gáborhoz nagyon kötődsz. Amikor bejelentette, hogy nem pályázik többet a Katona József Színház vezetéséért, benned milyen érzések kavarogtak akkor?
Ezt már sejtettem. Nyilván mindenkinek más a sorsa a szakmában, hogy hányadjára veszik fel az egyetemre, vagy hogyan éli meg azt a bizonyos öt évet. Én úgy éreztem, hogy tejfelesszájúként, nem sok tudással érkeztem az SZFE-re, ezért nagyon szerencsésnek éreztem magam közöttük, mind a tizenhárom emberhez eszméletlenül kötődöm a mai napig, a mesterségtanáromhoz is. Nyilván azt is valahogy fel kell dolgoznom, ha ő már nem lesz a Katonában igazgató, de ez is az élet része. Az embernek, ahogy múlik az idő, (és kétségtelenül rohan velem is) évről-évre vannak dolgok, amiket el kell eresztenie. Ezek helyére új dolgok jönnek majd, és ezért maximálisan megértem, ha Gábor ezt nem szeretné tovább folytatni. Támogatom mindenben.
- Az elmúlt időszakban, bár színház nem volt, forgathattál többek között Madarász Isti, Átjáróház című filmjében. A filmet tavaly tavasszal a felénél abba kellett hagynotok a vírushelyzet miatt. Milyen volt a visszatérés? Azt ott hogyan élted meg?
Meghatározó élmény marad ez a forgatás. Ez lesz az első magyar film, ami a járvány alatt készült el. Egy reggeli negatív covid teszt után úgy érezhettem magam, mintha éppen minden rendben lenne. A legnagyobb ajándék volt tavaly a Földön, nyilván a legnagyobb átverés is egyben. Még Horvátországba is kimehettünk egy jelenetet leforgatni. Láthattam a tengert, úszhattam benne, delfineket is sikerült lencsevégre kapni. Akkor úgy éreztem, mintha a Paradicsomban lennék. Mit kívánhattam volna még a Jóistentől?! Nagy hálát éreztem. Az Átjáróházzal töltött időszak egy gyönyörű, fontos helyen van a szívemben és őrzöm, míg élek.
Rujder Vivien Horvátországban
- A filmben Bárnai Péter a partnered. Könnyen tudtatok egymással kapcsolódni?
Olyannyira, hogy a forgatás ideje alatt beceneveket találtunk ki egymásnak. Peti volt Lord Anschnitt, én pedig Miss Pozicheck névre hallgattam. Ez onnan jött, hogy Peti imádta, mikor Isti, (Madarász Isti, a film rendezője), GG (Garai Gábor, az operatőr) és Diósy Misi, a focuspullerünk elmondta nekünk, hogy mire számíthatunk a következő percekben, mi fog éppen történni. Például: én anschnittben leszek, Peti iránya kerül felvételre, úgyhogy csekkoljuk a pozíciót. Ez Petinek olyannyira tetszett, hogy ellopta tőlük ezeket a jól hangzó, menő szavakat és állandóan ezeket használta. Úgyhogy így lettünk mi ketten az Átjáróház Lord Anschnittje és Miss Pozicheck-je. Ha az ellentétek valóban vonzzák egymást, akkor ez nálunk maximálisan igaz volt. Én nagyon ösztönös vagyok, temperamentumos és heves. Peti viszont nagyon precíz, higgadt és megfontolt. Ebből kifolyólag sokszor előfordult, hogy megkért engem: lépjük le, számoljuk ki a lépéseket, stb. Mindig ezen feszültünk mi össze, de kölcsönösen segítettük egymást. Ő egy nagyon érzékeny, intellektuális, filozofikus ember. Én pedig kicsit kevesebbet beszélek, de ha megszólalok, az vehemensebb. Jól működtünk mi így együtt.
Rujder Vivien és Bárnai Péter az Átjáróház című film forgatásán
- Még nyáron készítettem interjút Péterrel, a beszélgetés zárásaként a vendégkönyvembe egy bolygót rajzolt. Ha lehetne, Te milyen bolygót képzelnél el magadnak? Olyan Kishercegeset vagy nagyon másmilyet?
Az én bolygóm nagyon zöld lenne, tele fákkal, finom vízzel. Rengeteg szabadon vágtázó pacival. Ezen kívül ott lennének velem a szeretteim és a barátaim. Azt hiszem, nem is kéne több.
- És hol maradna a színház és az előadóművészet erről a bolygóról?
Ha elvonulós bolygó, akkor nem képzelem oda a munkát. Mi, színészek állandóan, akarva-akaratlan monitorozzuk a környezetünket, minden apróságot meg tudunk figyelni, vágyunk is rá. De ahhoz, hogy én jól működjek ebben, és egyensúlyban legyek, tényleg el kell vonulnom, le kell higgadnom. A pandémiát megelőző két-három évben vad mókuskerékben voltunk és az sem volt feltétlen egészséges. Szükség van érdemi szabadidőre, ami máshogyan tölt fel mint a színház, hogy aztán ott tényleg maximálisan azt nyújthasd, ami te vagy, tele energiával. Ezért gondoltam a kis bolygóra színház nélkül. Most amúgy sincs, mert én a legrosszabb forgatókönyvet képzelem el, hogy utána nagyon örüljek, ha mégsem. Hogy pozitívan csalódhassak. Az elmúlt egy év a bizonytalanság szempontjából pokol volt. Nem csak a mi szakmánknak, mindenkinek.
- Ezen a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli történések és az Ódry Színpad bezárása sem segített…
Rengeteg fotót találtam és nézegettem, előadásokról, amiket az Ódryn játszottunk. Én így búcsúztam. Néha összebeszélünk, hogy jó volna már újra találkozni. Most nyilván megint egy ideig nem fogunk, de biztos üdítő lesz viszontlátni egymást. Mi még elmondhatjuk, hogy oda jártunk, hogy azokon a deszkákon játszottunk, amire büszkeség volt fellépni. Történetek, nagy színészek, elődeink szelleme van ott a falakban. Valahogy mindannyian együtt voltunk és összetartoztunk az Ódry által.
- Azt gondolom, hogy amit az SZFE és az Ódry Színpad szellemisége adott, legyen szó színházi vagy filmes szakemberekről, hallgatókról vagy nézőkről, ezt a szellemiséget viszitek magatokkal. Magatokban hordozzátok. Ezt már senki nem veheti el tőletek. Ez a szellemiség minden színház színpadán, minden filmen ott van és lesz általatok.
Reméljük.
- Történelmi időket élünk. Ha gyermeked lesz, mit mondasz majd neki erről az időszakról?
Az elmúlt időszak arra tanított engem, hogy bátrabban kommunikáljak majd a gyerekemmel, mint én önmagammal valaha. Hogy lássam a jeleket rajta, hogy tanítsam kommunikációra, hogy merjen arról beszélni, hogy mi van vele, ha váratlan helyzet éri. Szeretném, hogy az én babám is futkározzon még ökörnyálban, keresse a négy levelű lóherét, illatos virágokat szagolgasson és fürödne sokat a Dunában, mint ahogy én tettem otthon, régen. De most, 2021-ben elsősorban attól félek, az foglalkoztat, hogy mi lesz a sorsunk nekünk, embereknek. Rohamtempóban pusztítjuk a bolygót. Ki tudja, hogyan alakul a világunk, vagy milyen lesz vajon a jövőnk.
Olyan bolygót kívánok a gyermekednek, neked és a szeretteidnek, mint amilyet a beszélgetésünk során elképzeltél.
Pifkó Szera
