Vannak, akik úgy gondolják azok az igazán szerencsések, akik kezükben tudják tartani sorsuk és szerencséjük alakulását, csak az a nem mindegy hogyan tudják ezt véghezvinni. Egész életünk egyfajta kártyajáték, melyben vigyáznunk kell, mert nem tudhatjuk milyen lapok vannak ellenfeleink kezében, és ők sem ismerik azokat, amelyek nálunk vannak. Egyben viszont egészen biztosak lehetünk, mindannyian győzni szeretnénk, és ezért olykor képesek vagyunk mindent megtenni, de vajon mindig cinkelt lapokkal kell játszanunk, hogy életünk abban a mederben haladjon, amelyben mi szeretnénk? Csak ármánnyal, cselszövéssel és képmutatással, behízelgéssel és erkölcstelenül érhetjük el céljainkat? Ezek a kérdések foglalkoztathatták Mihail Bulgakovot is, amikor megírta a Képmutatók cselszövése című darabját, melyet most a Szkéné Színház színpadán láthatunk.
Az előadás az 1660-as évekbe repít minket vissza. Az író ebben a darabjában Moliére élettörténetén keresztül mutatja be, hogy a hatalommal hogyan is tud valaki visszaélni, és általa hogyan képes mindenkit úgy mozgatni mint a marionettfigurákat. XIV. Lajos és Moliére kapcsolata jelképezi a hatalom és a művészet akkori viszonyát, melyet Bulgakov a groteszk humor elemeivel mutat be. Ezt aknázta ki a rendező Szikszai Rémusz, aki igyekezett a groteszk műfaj összes eszközét bevetni a siker elérése érdekében néha már túlzásba esve. Ezt a túlzást különösen Jean-Jaques Bouton, színházi koppantó - akit Tóth József alakít- beszédében érzékelni. A könnyednek és komikusnak tűnő jelenetek, sokszor tele vannak leplezett fájdalommal, keserűséggel és küzdelemmel. Az első felvonás a kezdetektől könnyedén és lazán sodorja magával a nézőt, Moliére színházának kulisszái mögé, ahol tucatnyi jelmez és a comedia dell’arte műfajából ismert jellegzetes maszkok hevernek mindenütt. A díszlet egyszerű. A jelmezek ebben az előadásban díszletként is funkcionálnak. Görgős ruhafogasokat ide-oda gurítva hol a királyi udvarban, hol pedig a színházban találjuk magunkat, olyan érzést keltve ezzel mintha a két helyszín nem sokban különbözne egymástól. Láthatjuk Moliéret (Fodor Tamást) és barátját/kedvesét Madeleine Béjart (Takács Kati) valamint társulatukat amint hajbókolva adják elő a királynak (Nagypál Gábornak) előadásukat, majd a sikertől örömmámorban úsznak. De vajon meddig tarthat ez az állapot?
Az előadás egyik sokatmondó jelenete az a kártyaparti, ahol a király kártyázik egy „hűséges” alattvalójával,aki cinkelt lapokkal játszik csak azért, hogy rendbe hozza életét. Ez a pár perc burleszk filmekre emlékeztető humorral teli, minden gesztus és mozdulat pontosan kidolgozott, és csak úgy pörög a játszma. Ez különösen a Marquis D'Orsigni- nak, a félszemű testőrségi parancsnokot alakító Király Attilának köszönhető, kinek személyisége egyszerre magában hordozza a humort és a komolyságot is, megadva ezzel a jelenet súlyát. A darab kérdéseire a választ különösen ebben a jelenetben találjuk. A lavinát mégis egy titok indítja el, melyet a hősszerelmes Zacharie Moirron (Kovács Krisztián) tudat az egyházzal. Ez a dolog Moliéret akarva akaratlanul is erkölcstelenségbe és porba taszítja nem csak szeretett királya, de a társulata és közönsége előtt is. A beteg Kerekes Évát helyettesítő Takács Kati Madeleine Béjartján egy pillanatig sem volt érzékelhető a beugrás izgalma, profi volt. Jelenete, melyben meggyónja, súlyos és Moliére pályafutására nézve végzetes titkát, megindítóra sikerült. Szikszai Rémusz a hírtelen kegyvesztettséget, a megsemmisülést, kívánja érzékeltetni azzal ahogyan a király elégeti Armande Béjart levelét, melyben elárulja férjének a súlyos titkot, amely egy pillanat alatt mindent megváltoztatott. A levél lassú hamuvá válásával a rendező jelképezi Moliére pályájának tönkremenését. Ebben a jelenetben Fodor Tamás nemcsak arcával, de egész testével érzékelteti, a hanyatlást ahogy a papír ég és változik, úgy változtat ő is testhelyzetén, testtartásán. Nagypál Gábor pedig abszolút szinkronban ezzel minden cinizmustól mentesen lassú és megfontolt mozdulataival és póker arcával szinte érzelemmentes arckifejezéssel égeti a papírt, így fejezvén ki uralkodói ítéletét. Ebből táplálkozott Moliére utolsó darabja A képzelt beteg, melynek megírásakor már lélekben eltávozott az élők sorából.
Mindent összevetve ármány, cselszövés, és egy kis humorral túlfűszerezett dráma vár mindazokra, akik úgy döntenek, kíváncsiak Bulgakov képmutató Moliérejére.
Információ: http://www.szkene.hu/
