A Méhes László által rendezett Revizor olyan, mintha egy régi, elnyűtt mesekönyv került volna a kezünkbe, ami első ránézésre idejétmúlt, de ha leporoljuk, nagyon is érdekes és mai. A Komáromi Jókai Színház előadásában különösen a díszlet - a nehéz bársonyszövetek és szőnyegek, a hatalmas tükrök- segítenek visszamenni a régmúltba. A két hatalmas tükör olyan, mintha azt sugallná mindenkinek, vegyük már észre azt, ami minket körülvesz, és nézzünk mélyen magunkba, vajon jól éltük-e az életünket, helyesen látjuk-e önmagunkat, vagy a minket körülvevő „barátokat”.
Gogol írásai tele vannak társadalomkritikával, amelyek rámutatnak arra, hogy milyen kegyetlenek tudunk lenni egymással, és hiszékenyek olyan helyzetekben, melyek megrémisztenek. Többek között ettől maiak ... A sok humorral és iróniával eléri azt, hogy úgy nevetünk magunkon és a minket körülvevő világon, hogy azt észre sem vesszük. Ez a mű eredeti szövegében olvasható is Gogol a polgármesterrel mondatja ki: "......-Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!... Ezt a fajta humort tapasztalhatjuk a komáromiak előadásában is, amelyben az alakformálások pontosak és könnyedek. Ebben a történetben sokfajta embertípust találhatunk. Szinte mindegyik figura egyéniség. A történetet rögtön a minden lében két kanál páros, Dobcsinszkij és Bobcsinszkij indítja el, akik csak hallották, hogy látta valaki, hogy ő az aki. Olasz István és Hajdú László között nagy az összhang, ami ennek a kotnyeles párosnak a mozgatórugója.
Talán ők azok, akiktől az előadás a legnagyobb odafigyelést, és legnagyobb precizitást várja el. Itt nem lehet hibázni, oda kell figyelni, és pontosan és időben kell reagálni arra, amit a másik mond, mert ha nem így van, akkor elveszítik varázsukat. Hiába a kotnyelesség, és az ebből fakadó felületesség, mégis az egész város elhiszi nekik, hogy ők az állítólagos revizort a város megfélemlítőjét látták a fogadóban. Szokták mondani, amilyen a város polgármestere, olyan a város is. Ebben az esetben a polgármester -akit Fabó Tibor alakít- nagyravágyó, saját „szemétdobján” pöffeszkedő, ha kell mindenkin átgázol, és nem fél senkitől sem, kivétel a revizor aki lebuktathatja és kitakaríthatja a szemétdombot. A lebukástól való félelem teszi tönkre a buta várost, ahová egy olyan ember érkezik, aki kihasználja ezt a helyzetet. A legatyásodott csibész és merész szentpétervári tisztviselő Ivan Hlesztakov (Majorfalvi Bálint) úgy játszik a város lakóival akár a marionettfigurákkal. Majorfalvi Bálint mozdulataiból sokszor a nyegleség árad, ez a második felvonásra pozitívan hat mikor már nem mint elszegényedett hivatalnok, hanem mint revizor van jelen a polgármesterék házában. Itt egyformán szédíti a butácska és mindenkit idegesítő Marjat (Tar Renáta) a polgármester lányát, és a magát okosnak képzelő Annát (Szabó Szvrcsek Anita) a feleségét. Ebben az előadásban Hlesztakov alakja azonban kevés lenne a közönség figyelmének fenntartására. Ehhez az őt körülvevő városlakók is kellenek.
Az előadás legerősebb része az, amikor egyenként mindenféle ürüggyel a revizor színe elé járulnak csakhogy lekenyerezzék. Ebben a jelenetben szinte mindenki sziporkázó alakítást nyújt, különösen igaz ez Molnár Xéniára, aki eltúlzott mimikájával és gesztusaival teszi határozottá Artyemija Zemljanyinaját, a közjóléti intézmény-gondnokának figuráját és Mokos Attilára, kinek testtartása és visszafogott stílusa jól tükrözi a kevésbé keménykezű tanintézeti felügyelőt. S igaz ez Hajdú Lászlóra, aki itt mutatja meg valójában azt, hogy Bobcsinszkij egy igazi pojáca. Az álrevizor, miután végigsöpört ezen az orosz kisvároson, eltűnik és ezután nem látja soha senki, magával viszi a városka lakóinak pénzét, önérzetét, gőgjét és nagyravágyását is.
