Ha kell, víz alá merül, vagy több méter magasba emelkedik, éjszakai futásra megy, vagy kipróbálja a síugrást, mindezt egy – egy tartalmas és szórakoztató riport kedvéért teszi az M2 Petőfi TV-n. Ezek mellett futball blogot szerkeszt és ír, a kvízműsorok szerelmesei pedig kora este az „Ön is tudja?!” műveltségi vetélkedőben is találkozhatnak vele. Pató Mártonnal beszélgettem.
- A televíziózás hogy vált az életedben fontossá?
Anyukám műsorvezetőként és riporterként dolgozott rádióban, tévében egyaránt, úgyhogy emiatt nem volt idegen ez a szakma, s talán emiatt számomra nem volt olyan pátosza, ami sokak számára létezik. Korábban sportkommentátor akartam lenni, ezért igyekeztem olyan egyetemi szakon továbbtanulni, ahonnan tovább lehetett lépni ebbe az irányba. Később rájöttem, hogy sokkal tágabb ez a szakma annál, hogy csak a sporttal foglalkozzon az ember.
- Amellett, hogy az Én vagyok itt stábjának tagja vagy és riportokat készítesz, kora este a nézők az M5 csatornán az Ön is tudja?! műveltségi vetélkedőben is találkozhatnak veled mint műsorvezetővel. Melyiket érzed jobban magadénak?
Riporterként az ember könnyen kiélheti a kreativitását, de az Ön is tudja?! mondjuk úgy: „adrenalinosabb”. Élő műsor szolgáltatja ezt - a kvízműsor esetében 25 percen át- más aligha.. Nincs olyan adás, ami ne tenne kellőképp izgatottá. Folyamatosan képben vagyok, nem lehet kimozogni, úgyhogy az ott nagyon furcsa tudatállapotot eredményez, de azt is szeretem csinálni. Mindig izgalmas, hogy hogyan sikerül egy-egy játék, meg egy csomó vicces dolog is van, azt gondolom senki nem feltételezi rólam, hogy mérges lennék bármelyik nézőre, de azért vannak olyanok, amikor nagyon meg tudnak lepni egy - egy válasszal.
- Említetted, hogy ilyenkor más tudatállapotban vagy…
Az a furcsa, hogy még most is nagyon gyorsan lepörög a műsoridő, pedig most már másfél éve vagyok ebben a műsorban. Azt gondoltam, hogy ha már beleszokik az ember, akkor az az időérzet már visszazökken a reális kerékvágásba, de nem.
- Marci, örültél ennek a műsornak, mikor azt mondták, hogy Te vezetheted?
Eleinte Forró Bence vezette egyedül, aztán kerültem én mellé váltótársnak, az első hónapokban csak havi pár adásra. Akkor a felkérésnek természetes, hogy örültem, mert addig még nem voltam műsorvezető, élő műsorban meg főként nem. Aztán amikor végül úgy alakult, hogy nagyjából az adások közel felét egy hónapban én csinálom, az már nem okozott olyan nagy meglepetést. Természetesen az jó, hogy az emberben bíznak mindkét irányból, egyrészt az M5 részéről másrészt az M2 Petőfi TV részéről is, hiszen ez azért két különböző tematikájú csatorna, amelyek, különböző igényeket elégítenek ki, ez pedig sokszínű kibontakozási lehetőséget nyújt nekem is. Szóval örülök, hogy ez így alakult.
- Akkor ezek szerint nem kaptál ettől egyfajta sokkot, hogy élőben kell műsort vezetned és ráadásul egy játékot…
A legelején igen. Annyi, hogy a Petőfiben is volt több élő vagy úgynevezett „csúsztatott élő” bejelentkezésem, amelyek nem sokban különböznek az élő beszélgetésektől, technikailag ugyanúgy kell csinálni. Úgyhogy emiatt is gondolom, hogy megkerestek az M5-től, mert ők már akkor, ezekből sejthették, hogy nem fog nekem nagy gondot okozni ez. Aztán csináltunk pár próbafelvételt, és ha csak azokat néztem volna, hát nem biztos, hogy megbíztam volna magamat a munkával. (nevet)
- Az egyetemi éveid alatt, nyílt lehetőséged arra, hogy belülről is megismerd a szakmát, vagy abszolút burokban voltatok?
A filmes szakoknak van egy jó összefogása, összefonódása és van a tévés szak. Nem azt mondom, hogy megtűrt kategóriában van, de nincsen túl nagy renoméja, nyilván azért, mert magát is jobban definiálnia kéne, de amikor én ott voltam, akkor direkt küzdöttünk azért, hogy az első év után melózhassunk és ez sikerült is, másod és harmadévben is. A szakmát onnantól kezdve lehetett belülről is megismerni. Akkor azért az csak más, mintha csak a mentorok által vezetett műhelygyakorlatokon vennél részt. Emiatt nem éreztem soha, hogy az egyetem egy burok lenne, mint a színészeknél, az ott egy darabig elég bezárt lehet.
- Mi volt az első gyakornoki munkátok?
Egy barátom és én is akartunk jelentkezni valamilyen sportcsatornához gyakornokoskodni. Ebben segítségünkre volt az egyik tanárunk, Máté Kriszta. Ő segített nekünk megtalálni olyan tévés szerkesztőket, akiknél jelentkezhettünk gyakornoki munkára, így már az első év utáni nyáron a DIGI Sportnál dolgoztunk és aztán ott volt az első rendes munkahelyem is. Ez az egyetem alatt nem volt kötelező, ezért a többség annyira nem is csinálta, így nem volt általános.
- A sport most mennyire van jelen az életedben?
Leginkább talán a Fociológus blog kapcsán, amit 2016 elején indítottunk el apukám egyik barátjával. Akkoriban keresgéltük is azokat a közeli ismerősöket, akikkel ezt lehetne nyomatni. Apukám barátjának, Balog Ivánnak, aki szegedi szociológus, voltak olyan írásai fociról- mivel focimániákus ő is-, amik nagyon megkapóak voltak, kicsit személyesek is, de kicsit focitörténeti összefoglalók is. Több jól szerkesztett, jól átgondolt és nagyon sok tartalommal bíró cikke volt, mondhatni a fióknak írva, és biztattam, hogy csináljon belőle egy nagyobb kiadást. Akkor találtuk ki páran, hogy legyen blog, aminek aztán a Fociológus címet adtuk. Iván meg én vagyunk úgymond a szerkesztői és van néhány állandó vendégszerzőnk is. A focis szerelem köt össze bennünket, illetve nem is csak az, hanem a fociról való már-már intellektuális diskurzus. Amennyivel tudok én is hozzájárulok, de egy történeti kitekintést nem tudok adni, nem vagyok jó futballtörténész, bár próbálok egyre több és több focival kapcsolatos könyvet olvasni. Amit én leginkább tudok csinálni, hogy meginterjúvolom a sportkommentátorokat, és abban örömömet lelem, mert egyrészt tisztelem a munkájukat, másrészt megismerem őket személyesen is.
- Marad szabadidőd?
Amikor szabadidőm van, akkor meg megyek az ELTÉ-re, ahova most járok, ősztől leszek harmadéves BA-s. Szabad bölcsész szakon tanulok filmelmélet és filmtörténet specializációval. Ezek kvázi csak kiegészítő tanulmányok, nem mondanám komoly tudományos tevékenységnek a részemről, de azért nagyon komolyan veszem. Nagyon hálás vagyok ezért a főnökeimnek, hogy sikerül úgy megoldani a beosztást, hogy bejárhassak az órákra.
- A Foci Vb-n kinek szurkoltál?
Az angoloknak. Mindig nekik szurkolok a nagy eseményeken, két éve nyilván nem ők voltak a kedvenceim az Eb-n, de majdnem húsz éve nagy anglomán vagyok ebből a szempontból.
- Te betelefonálnál az Ön is tudja című műsorba?
Biztos betelefonálnék, mert az egy olyan játék, ahol azért jó kis kérdések vannak. Nem az a fajta betelefonálós műsor, amely egynémely csatornán megy, ami nem veszi túl komolyan a nézőket. Itt tényleg olyan kérdések vannak, amelyek olyan tudást várnak el a játékosoktól, amire a játék végén büszkék lehetnek. Amikor van szerencsém egy olyan játékost nézni és kísérni műsorvezetőként, aki végigmegy a tíz kérdésen, ott csomószor van az, hogy kettőre minimum nem tudom magamtól a választ, úgyhogy ez tényleg egy jó kis próba lenne, de Balázst csak fenyegetni szoktam vele, hogy majd betelefonálok egyszer, amikor ő van adásban.
- Milyen feladataid vannak azon kívül, hogy riporterként az anyagok létrejöttében segédkezel?
Az Én vagyok itt-ben alapból lehet beleszólásom a témák kiválasztásakor. Ilyenkor ötletelni szokott a szerkesztőség, majd ezután a felelős szerkesztők kiosztják az összegyűlt feladatokat és mindenki elvégzi a sajátját. Nyilván a riporterek mennek a stábokkal terepre felvenni, amit kell, ez lehet egy-két aznapi bejelentkezés, ez az egyik kategória, a másik pedig, ha van egy rendes riport, ami későbbre készül. Ezt miután felvettük, a vágóval együtt készítjük el a szerkesztőségben a rögzített anyagból a legjobb részeket kiválogatva. Így születik meg a riport, ha készen van, a felelős szerkesztők átveszik, ha bármi kérés vagy kérdés van vele kapcsolatban, azt tisztázzuk vagy kicsit módosítunk rajta. Vagy kérhetnek még tőlem infót hozzá, esetleg javaslatot, hogy a műsorvezető hogyan konferálja fel a riportot, hogy aztán az adásba kerek tálalásba kerülhessen. Ennyiben szerkesztek is.
- Mennyit készülsz egy – egy interjúra, bejelentkezésre?
Van olyan, amikor nem ismered az interjúalanyt, vagy híres ember, de nem hallottál róla, akkor utána kell nézni. De például Lukács Laciékkal, a Tankcsapdával, amikor a Lukács 50 koncert volt a Budapest Parkban, arra bizonyos szempontból nehéz volt felkészülni, mert tőlük már mindent megkérdeztek, amit lehet, már a Lukács 50 koncertturné kapcsán is. Akkor azon sokat kellett agyalni, hogy miről kérdezzem őket, és aztán tök jól és hosszan beszélgettünk, vagy húsz percet, amiből aztán egy 4-5 perces riportot kellett kerekíteni. Ilyenkor aztán az elhangzottakból, a fejemben lévő dolgokból, a sajtóanyagokban lévőkből meg a tényekből, egy narrációval szépen körítve meg tudom csinálni a riportot. Persze sokszor elő szokott fordulni, hogy csak van egy – két dolog, amit nem úgy kérdezel meg ahogy meg akartál, vagy te feltetted úgy a kérdést, de ők nem úgy értették, ezért nem úgy válaszolnak rá, és nem biztos, hogy van idő megismételni kicsit másképp a kérdést. Ilyen is van, meg olyan is, hogy odamegyünk a helyszínre, mint mondjuk egy siófoki Húsvéti Nyuladalom, és meglátjuk, mi történik, hogyan sikerül átadni a hely atmoszféráját.
- Mire vágynál még ?
Az a furcsa és szerencsés helyzetem van, hogy jelenleg a tévés piacon nincs olyan másik műsor, amiben jobban el tudnám képzelni az én munkámat, mint az Én vagyok itt, de még akár az Ön is tudja is ebbe tartozik bele. Na mármost kitalálni új műsorokat, megvalósítani, meg létrehozni az meg annyira képzelgés lenne, hogy ilyet most nem szeretnék. Szerintem jelenleg abban élünk, hogy nem feltétlenül a tévében fogyasztunk tartalmat, úgyhogy ez azért egy picit akadályozza a jövő felé kacsintást, mert az ember mégiscsak olyan tartalmat akarna készíteni, amit szívesen és sokan fogyasztanak. Ez meg úgy látszik, hogy mégiscsak valami olyan felületre kell történjen, ami kevésbé kötött mint a tévé, vagy ha tévés, akkor olyan műsornak kell lennie, amit jól tudnak az interneten is megjeleníteni. Az M2 Petőfi TV innen nézve tök jó, mert a közösségi médiába minden riportunkat ki lehet tenni. Ez ilyen szempontból is tökéletes, ezért most nem tudnék mást mondani. De az tény, hogy nem lehet az ember mindig riporter, nem szaladgálhat az országban ide – oda és el is veszti egy idő után azt az arcát, ami huszonévesen volt, addigra nyilván meg kell találják más feladatok, vagy más feladatokat kell kieszelni, de az most momentán nem képzi a képzelődéseim tárgyát. De ez nem azt jelenti, hogy nincs jövőkép, csak hogy nincsen készen olyan dolog, amire jobban vágynék, mint a jelenlegi feladataim minél jobb elvégzése.
Pifkó Szera
