Amikor Edit Piaf dalokat hallgatok, furcsa érzések kerítenek hatalmukba. Dalai egyszerre hordozzák magukban a mélabút és a boldogságot, a reményt és a magányt. Ezért is, és egyedi hangszíne miatt is nehéz őt megjeleníteni, dalait énekelni. Botos Éva, a Centrál Színház színművésze azonban megcsinálta a sokak számára lehetetlent, az Edit és Marlene című előadásban visszahozta azt az érzésvilágot és energiát, amely Edit Piafot híressé és lehengerlővé tette. Legutóbb az Esztergomi Művelődési Ház színpadán láthatta a közönség. Az előadás után beszélgettünk többek között a darab létrejöttének körülményeiről és arról, estéről-estére mit ad neki ez az előadás.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
- Olyan elképesztő energiákat mozgatsz meg és szabadítasz föl magadban az előadás ideje alatt, amitől nyilvánvaló, ha lemegy a függöny hihetetlenül fáradt lehetsz…
Valóban, nagyon sokat kivesz belőlem ez a szerep. Ezután az előadás után azt érzem, hogy olyan mintha elütött volna egy autó. Eléggé elfáradok. Új körülményeknél ez még nehezebb, mert akkor a hely adottságaihoz is kell alkalmazkodnunk, de amúgy is egy lelki hullámvasút ez a szerep.
- Ezeknek a daloknak nagyon mélyről kell szólnia. Ezért másképp készültél Edit Piaf megformálásra, mint más szerepeidre?
Igen ez valóban összetettebb, már csak azért is, mert ezt a produkciót én álmodtam meg. Én hoztam össze az embereket rá, producerestül, színészestül. Szívügyem volt ennek az előadásnak a létrehozása. Valamiért úgy éreztem, nekem ezzel dolgom van, de tudtam, hogy ezek nagyon nehéz dalok és ezért önmagában egy Piaf dalestet nem is akartam volna csinálni, de így Pataki Éva darabjával együtt, neki mertem állni. Már csak azért is, mert többségében prózai színészként állok a színházak színpadán, ezért úgy éreztem, hogy Edit személyiségét jobban meg tudom mutatni prózában, ezzel együtt húzom a dalokat is.
- Ha már itt tartunk, szerinted Edit Piaf mitől vált ennyire sikeressé és szerethetővé? Az egyénisége vagy inkább a hangi adottságai miatt?
Hallgatva az archív felvételeket tapasztaltam, hogy olyan fantasztikus vibrátója volt és olyan erős hangja, hogy azzal is élményt nyújtott a közönségnek, ahogyan a hangjával betöltötte a teret. A mi előadásunk nagy részét prózai jelenetek alkotják, barátságról, szerelmekről, sikerről, kudarcról. Piaf előadói estjein viszont a szövegek csak átkötések voltak a dalokhoz, melyekben személyes történeteket, emlékeket idézett fel. Mivel a szövegek eléggé beszédesek, egyszerűek és érthetőek, ezért a néző ezzel együtt tudott repülni akkor is és most is.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
- Mikor varázsolt el először az ő személyisége a dalain keresztül?
Szerencsésebb vagyok, mert az én koromban, amikor még tévénézős gyerek voltam, nagyon sok olyan műsor volt, amelyekben gyakran felcsendültek a Piaf vagy Dietrich dalok. Később pedig a színművészeti főiskolán sanzonokat is tanultunk, ekkor újra találkoztam a dalaival. Én nem voltam sose kutatója, vagy nem voltam direktbe rajongója, de mindig tudtam, hogy egy elképesztő hangot és energiát képvisel. De amikor két-három évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy szeretnék valami önállót, akkor tudtam, hogy lehet, hogy itt kell nekem keresni, mert az energiái azok nagyon ismerősek nekem.
- Vannak újabb ötleteid, amiket még szeretnél a közeljövőben megvalósítani?
Igen. Most éppen Ibsen Nóráját szeretnénk átgyúrni valahogyan, úgymond maivá, hogy a mai nők helyzetét mutassa be a darab. Engem most ez érdekel, de sajnos még nem tartok ott, hogy tudjam, hogy ebből lesz-e valami, de belül már valami alakul.
- Visszatérve a Piaf és Marlene című előadáshoz. Melyik dal vagy leginkább te?
Most leginkább a Padam, de ez az életem előre haladtával természetesen változhat. Talán most élem azt az elemző időszakomat, amit leginkább ez a dal jelenít meg. De minden dala olyan egyszerűen és természetesen szól a világba bele, hogy mindegyiket ismerősnek érzem.
- Amikor ezt a szerepet megálmodtad magadnak, akkor nem gondoltál bele abba, hogy ennek lehetnek buktatói is, pont amiatt, mert ilyen sokak által szeretett, erős egyéniséget kell megformálnod majd?
Persze hogy belegondoltam. Azt tudtam, hogy miből indul ki a vágyam, azt tudtam, hogy azok az energiák, a prózai darabbal együtt működni fognak, de amikor elkezdődött a próbafolyamat, az első két nap után sírva hívtam fel a férjemet, hogy most hagyom abba, ez nem fog menni. De akkor megnyugtattak, hogy itt senki nem azt fogja várni, pláne egy előadással együtt, ami a Dietrichhel való barátságát is bemutatja, hogy én most hajszál pontosan úgy énekeljek, ahogyan Piaf. Ha az az energia ott lesz, amit ő képviselt, akkor működni fog. És hála Istennek, ott lett, de az első napon érzett halálfélelem az mütyürke volt ahhoz képest, amit én a premieren kolléganőmmel, Nagy-Kálózy Eszterrel együtt éreztem. Emlékszem a premier előtti néhány percben álltunk a tükör előtt és azt mondtuk, felnőtt nők vagyunk, miért kell ez nekünk, mindjárt meghalunk. Számomra nagyon fontos az Eszter léte is mint kolléga, hogy ezt ő vállalta és együtt nekivágtunk ennek a darabnak, és csillogó tehetségével kiegészíti az én általam alakított figurát. Ő nélküle ez nem jöhetett volna létre, valamint Mészáros Márta rendezése nélkül sem. Nagyon különleges művész ő, elképesztő múlttal, tudással és minőségű munkákkal a háta mögött.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
- Mindig ennyire impulzív a közönség, mint amilyen itt Esztergomban volt, és ennyire imádja ezt a darabot?
Nem panaszkodhatunk. Olyan csodálatos élményeket kaptunk Budapesten is a Centrál Színház színpadán, illetve ha megyünk vele valahova. Mindig feltölt. Elképesztő élmény ez, és a mai közönség is olyan sokat adott, hogy ők azt nem is tudják.
- Álmodtál már Edit Piaffal?
Nem, de előadás kezdete előtt egy-két perccel mindig valahogy össze tudunk kapcsolódni egy kicsit. Nem akarok misztikus lenni, de ez biztos azért is van, mert én nagyon koncentrálok és ezáltal az energia valahogy megérkezik. Ez az én kis két percem.
Pifkó Szera
