Kifejező tekintet, kellemes hangszín és orgánum, a műfaji sokszínűség és a különböző művészeti ágak szeretete, talán ezek jellemzik leginkább Ódor Kristófot, akit a közönség az elmúlt egy évben a Centrál Színház színpadán láthatott leginkább, például a nagysikerű My Fair Ladyben. Én mégsem a színházról kérdeztem először mikor leültünk beszélgetni…
Fotó: Borovi Dániel
- Mostanában nem csak a színpadon lehet téged látni, hanem a szemfülesek elcsíphetnek a televízió képernyőin is egy - egy vers erejéig…
Már régebben is ment ez a műsor, a Vers mindenkinek, de most újra felélesztette a Magyar Televízió kulturális csatornája, a lényeg, hogy színészek mindenhonnan, tényleg a legnagyobb válogatásban, nagy keresztmetszetben mondják a legkülönfélébb magyar verseket. Az nagyon jó benne, hogy mindenki másként fogja fel a verseket, a versmondást, és ezért másképp is mondja el.
- Hogyan történik a versek kiválasztása? Meghatározzák előre, hogy ki mit mondhat, vagy ti választhatjátok ki a számotokra kedves műveket?
Az van, hogy a színészre bízzák, hogy mit szeretne mondani, és akkor olyan verset választ, amit már ismert, amit már mondott. Én legalábbis így választottam. Van olyan, amit még a színművészetis felvételin mondtam. Ilyen volt Pilinszkytől a Halak a hálóban, meg Babits Fekete országa. Mivel itt rajtad van a kamera, általában kezd egy félközelivel és utána lesz egy premierplán, ezért lehet nem szavalni, hanem elmondani, finoman megcsinálni ezeket a verseket. Erre próbáltam törekedni.
Fotó: Borovi Dániel
- Az most megfogott, amit mondtál, hogy nem szavalni kell ebben az esetben. Mikor kell szavalni?
Igazából a szavalást most úgy értem, hogy amikor ki kell állni mondjuk egy nagy tömeg elé, ott egy mikrofonba elmondani a verset, akkor azt nyilván nem tudod így elmondani, mint amikor csak egy kamerának mondod. Ez ugyanolyan, mint mikor más színészi jelenlétet igényel a színpad mint a film vagy a nagyszínpad és a kisszínpad.
- A lényeg gondolom ezáltal nem változik..
Nem, nyilvánvalóan az alapgondolata meg a mondanivalója az ugyanaz kell hogy legyen, csak más és más eszközökkel fejezed ki magad mindkét esetben.
- Egyébként szeretsz verset mondani?
Figyelj, én alapvetően nem szeretek nem szerettem verset mondani, mert valahogy mindig azt gondoltam, hogy a versmondás például a színművészetis felvételin is arra jó, hogy mutasson egy érdeklődési kört, ízlést, tájékozottságot, meg kiderül még belőle, hogy hogyan fogalmaz meg valaki egy gondolatot, hogy juttatja azt érvényre. Ez inkább egy ember személyiségéről árulkodik mint a színészi képességeiről. Az, hogy valami drámai legyen, vagy drámaivá váljon, ahhoz kell egy helyzet. Egy monológnak általában van egy helyzete, mert valakinek valamilyen célból mondódik, ami a történetnek egy bizonyos pontján hangzik el. A vers az meg más dolog. Én valahogy mindig azt gondoltam, hogy Latinovits meg Jordán Tamás nagyon jó versmondóink, de a vers elsősorban nem arra van, hogy elmondja valaki, hanem, hogy az ember elolvassa és magában összerakjon valami képet. Ezért nem is nagyon szerettem verset mondani, és nem is mondtam. De ez fordult akkor, amikor a pályám elején Miskolcon voltam három évet, akkor városi rendezvényeken kellett fellépni, most pedig itt ez a tévés lehetőség. Ezeket a verseket jó volt mondani, mert ez jó színészi feladat, mert itt nincs semmi, ami segít, csak te vagy meg a gondolataid.
- Számodra ez kihívás volt?
Igen, abszolút. Ezért is mondtam ezt, hogy örülök ennek a lehetőségnek. Pont emiatt, hogy egyrészről nem mondtam sok verset, másrészről meg, hogy tényleg hogyan tudom ezt megfogalmazni. Még akkor is, ha vannak olyan versek, amelyek nem hordoznak magukban helyzetet, amelyek líraibbak. Ha van valami gondolatod, akkor azt át tudod az egészen vinni, és ha ez látszik, akkor annak nagyon örülök. Amúgy ez volt a célom, és ha az ember csak úgy mondja, na az a szavalás. Szépen elmondani, hangsúlyozni, letenni a pontot, szépen megfogalmazni, ami persze elengedhetetlen, de ha nincs igazi gondolat mögötte vagy mondanivaló az a szavalás.
- Benned ez dolgozik a színpadon is, hogy a gondolatot 100 százalékosan átadd és közöld?
Igen, szerintem ez az egyik legfontosabb dolog. Nyilván arról van szó, hogy aki színésznek áll, vagy ezzel foglalkozik, az érvényre tud-e juttatni valamit, amit ő gondol egy adott anyagnak a kapcsán úgy, hogy átfolyatja a személyiségén, mögé áll. Ez persze nem minden esetben sikerül.
- Mikor ragadott el a színház világa igazán?
Nekem anyukám abban az általános iskolában tanít Pécsen, ahova én is jártam. Ő szervezte mindig a színházlátogatásokat. Csomószor jöttünk fel abban az időben például az Operettszínházba, a Madáchba, a Pesti Magyarba, sok helyre. Nagyon sok előadást láttam így. Akkor kapott el ez az egész, ott kezdett el igazán érdekelni, és ennek hatására kezdtem el a középiskolában színjátszózni. Ott nagyobb szerepeket is játszottam már, és a végén még rendeztem is egy előadást. Nem kis fába vágtam a fejszémet, a Csongor és Tündét csináltam meg diákszínjátszós előadásban. Akkor adta magát már a dolog, hogy gimnázium után a Színműre felvételizek, amit sokáig nem mondtam senkinek.
Fotó: Horváth Judit
- Titkoltad?
Magam sem tudtam, hogy tényleg ezt akarom-e, de közben meg belül éreztem, hogy igen, de valahogy későn mondtam azt, hogy na, akkor ez lesz, oda fogok felvételizni. Elsőre nem sikerült.
- Utólag, hogy érzed, baj volt akkor, hogy nem sikerült?
Utólag kifejezetten örülök neki, hogy nem sikerült elsőre, mert az Újszínházban az az egy év szuper volt. Huszár Zsolt és Pokornyi Lia voltak az osztályfőnökeim. Pont tegnap beszélgettem Liával erről a Centrálban, hogy tíz éve volt, amikor tanítottak az Újszínházban, és mi stúdiósok játszottunk egy Alföldi rendezésben. Foglalkoztunk a színházzal, csináltuk tök lelkesen, de azért nem az volt mint a Színműn, hogy reggeltől estig, hanem lazábban. Közben meg azért Pesten voltam, kicsit elszakadtam otthonról. Ez egy jó élmény volt. Kellett az az egy év. Azt nem tudom mi lett volna, ha elsőre felvesznek, de jó volt, hogy a második rostára tovább jutottam az első felvételimen is, az adott egy kis ösztönzést pluszban, hogy hátha sikerülhet majd.
- Zenész – színész osztályban végeztél. Az ének és a zene mindig szerepet játszott az életedben?
Zenéltem, trombitáltam, ilyen szempontból a zene az abszolút, de az éneklés elég későn jött be a képbe. Az öcsém, aki most operaénekes, gitározott, amellett folyton énekelt, mert a gitárjáték mellé lehet, a trombita mellé ez nehéz. (nevet) Amúgy is tök más technikát kíván a trombitálás, mint az éneklés, légzéstechnika szempontjából is. Az újszínházas időszakban kezdtem el igazán az énekléssel foglalkozni. Előtte nem nagyon. Miskolcon is sokat fejlődtem és itt Pesten is. Bár az énekléshez kellenek alapadottságok, de egy csomó mindent meg lehet tanulni és fejleszteni.
- 2013 után, ebben az évadban ismét láthat a közönség a Centrál Színház színpadán. Milyen újból ott lenni, most már társulati tagként?
2012-13-ban voltam először a Centrálban és utána jött három év Miskolc majd Budaörs, négy év telt el. Más most, mint akkor, mert anno még úgy mentem oda, hogy az volt az első szerepem, most pedig úgy mentem vissza, hogy már elég sok mindent eljátszottam.
- Nem volt izgalom?
Nem, inkább jó volt, mert már sok mindenkit ismertem, ezért nem is izgalom volt bennem, hanem inkább vártam a feladatokat. Nagyon jól abszolválódott, mert nagy feladataim voltak, sok is, úgyhogy ez az évad most nagyon jó volt.
- Játszol operettben, musicalban és drámában is…
Manapság egyre nagyobb az átjárás, de sok olyan színész van, aki sose játszott mondjuk zenés darabban, sosem játszott operettben vagy musicalban, én ezektől abszolút nem zárkózom el, más kérdés, hogyha csak ezt kéne játszanom, akkor megpusztulnék az biztos, de közben meg nagyon szeretem. Ha csak a Centrált nézzük, jó, hogy ott a My Fair Lady, ami egy klasszikus musical. Ebben lehet énekelni és könnyedebb. Bár Freddy figurája epizódszerep, de nagyon szeretem játszani. Ott van az Ájlávjú, az modern musical, ami megint egy másfajta attitűdöt kíván. Meg kell benne csinálni a poénokat, az abszurd helyzeteket, elénekelni nehéz dalokat, és az egész kamarajellegű, csak négyen játsszuk. Emellett jó, hogy ott van egy teljesen másik véglet, a Kísértetek, ami vérdráma. Másfél óra olyan tömör, hogy nem kapsz levegőt, nulla díszlet, a színészeken a fény és egymásból kell dolgozni, mélyre lemenni. Az nekem nagyon kell, nagyon jó, hogy az van. Ha csak szórakoztató előadásokat kéne csinálnom, akkor lehet, egy idő után besokallnék. Nagyon jó volt, hogy idén még vissza tudtam járni Budaörsre is, játszottam az Lermontov: Álarcosbál című darabját, amit Pelsőczy Réka rendezett, ami egy elég formabontónak mondható dolog. Mostani korba van helyezve, megforgatva a színpad, ahol a nézőtér lenne, mi ott játsszuk. Érdekes világba lett helyezve, ez megint egy teljesen más kihívás.
- Úgy tudom festesz is…
Ez abszolút hobbi, néha így rám jön. Van a Derain nevű expresszionista festő, aki sosem tanult festeni, csak kinyomta a tubusból a festéket és azt nem keverte, csak felvitte a vászonra és befestette vele az egészet. Én is így festek, kézségem az lehet, hogy van, de tudásom nincs. Vannak azért lazább időszakok a nyáron, amikor úgy rám jön és akkor nekiállok valaminek. Öcsémnek, mivel operaénekes, karácsonyra megfestettem a Sydney-i Operaházat, abszolút avantgardeban, színesben expresszionista módon.
- Ez akkor egy idézőjeles pótcselekvés, mert hiányzik az évközi pörgés?
Mondjuk most pont nem lesz annyira nyugis nyaram, de tavaly elég sok időm volt, tavaly előtt meg főleg, akkor április végén befejeztem egy próbaidőszakot és onnantól kezdve gyakorlatilag októberig szinte semmit nem csináltam. Akkor volt az, hogy megcsináltam az Ironmant, mert kitaláltam, hogyha van egy csomó időm, kell valami olyat csináljak, aminek van célja, és az majd vezet valahova, és akkor elkezdtem edzeni. A festés is egy ilyen dolog, létrehozni valamit, a nulláról elkezdeni, és akkor aztán lesz belőle valami.
- A következő évadban mi lesz az első feladatod?
Alföldi fog rendezni megint, de most a nagyszínpadon. Ha Robi rendezi az biztos felkelti az emberek figyelmét. Úgyhogy meglátjuk. Most ez van tervben. Ez az, amit tudok, aztán majd meglátjuk a többit. Ilyen sem volt még nagyon, hogy fixre egyet tudok, ezért most megyek a melók után, mert szeretnék dolgozni minél többet meg ötletelni, előadásokat létrehozni .
Pifkó Szera