Az esztergomi művelődési házban beszélgethettem a Sóska, sültkrumpli vendégelőadásának szünetében Karácsonyi Zoltánnal, a Vígszínház társulatának tagjával.
Forrás: Vígszínház facebook oldala
- 2000 áprilisában mutattátok be a Sóska, sültkrumpli című előadást, akkor még a Budapesti Kamaraszínházban, ahonnan átkerült a József Attila Színház színpadára. Szerinted mi a titka ennek az előadásnak, hogy ennyi éven át futhat?
Egyrészt a humor, mint állandó veszélyforrás, másrészt talán a hölgyek könnyebben el tudják csalni a férfi partnerüket egy olyan darabra, ami a fociról szól, és még sokkal több mindenről: szerelemről, aljasságról, árulásról, érzelmekről. Emiatt a hölgyek talán jobban tudják motiválni a férfiakat arra, hogy eljöjjenek. A téma miatt pedig edzők, bírok, játékosok is időről-időre megnézik. Sokfelé bemutatták már, Pécstől elkezdve Budapesten át,még angol nyelven is, de hogy ez az előadás -ami a darab ősbemutatója volt-miért él még mind a mai napig igazán nem tudom a titkát. Biztos jó.
- A Budapesti Kamaraszínház megszűnése után a Vígszínházhoz szerződtél…
Ennek az az előzménye, hogy én gyakorlaton is a Vígszínházban voltam két évig, akkor csináltuk meg a Dzsungel könyvét, ami szintén a mai napig megy, amiben jelenleg Sír Kánt játszom. Mindig szerettem azt a színházat, és kötődtem is hozzá a munkatársak miatt is, akikhez bejártam. Otthon éreztem magam ebben a színházban már akkor is. Az pedig, hogy oda szerződtem az puszta véletlen. Amikor sajnos a Budapesti Kamaraszínház már a végkimúlás felé haladt, akkor találkoztam Enikővel és beszélgettünk arról, hogy hogy vagyok. Ez volt pénteken, a Tivoliban a Vágy villamosa után, és hétfőn telefonáltak a titkárságról, hogy van-e kedvem átszerződni, és volt. És azóta is nagyon szeretek ott. Nagyon sok rendező jön, sokmindenkivel meg lehet ismerkedni, és tanulni a szakmát. A Vígben most is egy cseh rendezővel dolgozunk, előtte egy szentpétervárihoz volt szerencsénk. Ebben az évadban dolgozhattam újra Rudolf Péterrel, aki utoljára éppen akkor rendezett a Vígben amikor gyakorlaton voltam ott.
- Sokáig főként kamaraszínházi színpadokon játszottál. Számít az egy színésznek, mekkora a játéktér?
Igazából a játék szempontjából számít egy picit. A Vígszínház azért tényleg egy nagy tér, nagyobb utakat kell bejárni, egyértelműen kell fogalmazni. De ott a Pesti Színház, négyszáz-ötszáz fős nézőtérrel, ami teljesen emberi léptékű és van a házi színpad, ami pedig egy stúdiószínpad. Mindhárom egy kicsit különböző játékstílust kíván, de a lényeg mindig az őszinteségen van.
Forrás: Vígszínház honlapja
- Az Egy éj a Paradicsomban című előadást március 3-án mutatjátok be a Vígszínházban, mesélj egy kicsit a darabról és a karakteredről…
Feydeau, vígjátékában nagyon jókis szerepem van, egy olaszos hanglejtéssel beszélő virtuóz hotelvezető, életművészt, showment, túlélőt alakítok. Humoros az egész, éles karakterek vannak benne, meg szerelem, bonyodalom, félreértések tömkelege. Minden ami egy jó komédiához kell. Bár még a próbák elejénél járunk de úgy tűnik egy igazán fergeteges, pergő vígjáték lesz belőle.
- Most egy előadás szünetében beszélgettünk. Ilyenkor két felvonás között, te nem szoktál pihenni?
Embere válogatja, hogy ki hogy lazít, vagy relaxál. Ez a darab már nagyon régóta megy, tehát tényleg tudjuk előröl, hátulról, kifordítva, befordítva. Valamint én nem szoktam úgy érezni szünetben, hogy jaj akkor most ki kell pihenni magam. Megy az élet tovább. Persze egy frissen bemutatott darabbal más a helyzet. Ott még sokszor szünetben is összemondjuk a szöveget.
Pifkó Szera
