Mint amikor a tavaszi szellő felkap egy tollpihét és azt hosszú ideig táncoltatja. Ha Szalóki Ágit hallom énekelni, akkor ezt a könnyedséget és légiességet érzem. Az esztergomi Művelődési Házban a Mezítlábas Zenészekkel lépett fel, s itt is bebizonyította, hogy bármilyen műfajban otthonosan mozog. Az előadás előtt beszélgettünk.
Fotó: Hajdu András
- Ha valaki meghallgatja eddig megjelent lemezeidet, műfaji sokszínűséget és érzelmi gazdagságot tapasztalhat…
Jó, ha a zenésznek van üzenete, amit átad a közönségnek, van személyes indíttatása, amiért zenél és kiáll a színpadra estéről-estére, koncertről-koncertre. Az egyes produkcióim, más és más stílust képviselnek, de mindet az otthonomnak, fészkemnek tudhatom.. Szigorú elvem és belső igényem, hogy amennyire csak tőlem telik, stílushűen énekeljek, legyen szó magyar népzenéről, cigány dalokról vagy akár portugál fadoról.
- Portugál fadot énekeltél a Mezítlábas Zenészekkel közösen előadott műsorban is. Hogyan sajátítod el és teszed magadévá például a portugál dalok stílusjegyeit?
Gyerekkoromtól kezdve nagyon sok népzenét hallgattam, először magyar népzenét, később más népek zenéjét is. Ahogy a beszédet, az éneket is utánzással kezdtem el tanulni. Fontos a mester utánzása, az adott stílus legmarkánsabb, legkitűnőbb képviselőinek hű másolása. Így tanultam meg a díszítéseket, amikkel sok-sok éven keresztül foglalkoztam, így tanultam a legtöbbet a moldvai vagy az erdélyi mezőségi népzenéről. A különböző tájegységeken belül igyekeztem megismerni az egyes falvaknak zenéjét, a falvakon belül az egyes énekesek stílusát. Gyönyörűszép galaxisa ez a zenének, amiben minél beljebb utazunk, annál szebb részleteket találunk, és amelyben mindig mást ismerhetünk meg, s közben persze magunkat is.
- Téged az a más mikor kezdett el érdekelni igazán, amelynek hatására azt érezted, hogy a zene által szeretnéd megmutatni, milyen érzések lakoznak benned?
Négy -öt éves koromban voltak saját kompozícióim, amiket zongorán találtam ki, aztán később, amikor hegedülni tanultam, akkor is jöttek saját dallamok, de nem találtam senkit, aki támogatott volna ezen az úton. Önbizalmam sem nagyon volt ahhoz, hogy megmutassam ötleteimet. Huszonhat éves koromban vállalkoztam arra, hogy zenekart alapítsak. Az első, sajátnak mondható dalkezdeményt végül egy kis presszióra írtam.
Fotó: Emmer László
- Mi volt ez a presszió?
Találkoztam egy televíziós műsorvezetővel, Küllős Imolával, aki arra kért, hogy zenésítsek meg Kányádi Sándor verseket. Némi unszolásra így született meg az első dalom, melyet Lamm Dáviddal közösen írtam. Aztán a következő gyereklemezemre már több kis dalt is kitaláltam. De akitől valójában az első szakmai támogatást kaptam, az Szakcsi Lakatos Béla volt. Akkor, amikor a zenekarában énekeltem, éles helyzetekben tett engem próbára. Improvizálnom kellett a koncerteken és ekkor rájöttem, hogy ilyen nagy mesterrel, mint Szakcsi Lakatos Béla, nem vitatkozhatok, nem vihetem bele ebbe az egészbe az egómat: gyakorolni kell és csinálni kell, nincs kifogás, nincs nyafogás.
- Ezek szerint így múltak el a benned uralkodó félelmek…
Nem múltak el, de ez mindenképpen önbizalmat adott nekem és motivált engem.
Fotó: Emmer László
- Ilyen motiváló erőt jelenthet egy előadónak a zenekar is?
Amikor egyedül énekelek, akkor csak az énekhang van, az bizonyos értelemben szabadabb, de más értelemben azonban kiszolgáltatottabb helyzet. Bár nagyon szeretek egyedül énekelni, jó érzés ráhangolódni másokra, feloldódni a másikban. Amikor érzem, hogy jó a zene, együtt és nagyon jól szól, az komoly löketet is ad és feltölt. Szerencsére szuper zenészekkel dolgozom évek óta. Más érzet, ha duóban játszik két zenész, az nagyon intim összehangoltságot eredményezhet. Nagy lelki találkozások történnek a próbákon, a színpadon. Ezekről nem nagyon lehet beszélni. Ez a zene intimitása.
Fotó: Bogdán Csilla
- Te jógázol is, ez mennyit ad hozzá a színpadi létedhez és a belső harmóniád megteremtéséhez?
Minél jobban megismerem magam, minél több finom érzetet ismerek meg és fel, annál biztosabban töltöm be a teret, szólaltatom meg a hangot, szólítom meg a hallgatót. Ha azt érzem, hogy a jóga jó érzéssel tölt el, akkor az épít engem és ez közvetett módon a közönségre is hatással van. Persze nem csak jó dolgok történnek. A jógi pedig nem szent, nem angyal. Jön a rossz is bőven, azt is fogadni kell valahogy. Fogadni és elfogadni. És ahogy az astanga jógamester, Sri K. Patthabi Jois mondja: gyakorolj, a többi jön magától.
Pifkó Szera
