Az ember, ha írásba kezd és van arra lehetősége, hogy kiválassza kikkel szeretne beszélgetni és interjút készíteni, akkor sokszor igazán nehéz helyzetbe is tud kerülni. Hogy miért? Mert számtalan tehetséges ismert és kevésbé ismert ember él, akikről a közönségnek és olvasóknak hallania kell. Többek között ezzel az édes nehézséggel küzdhetett Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető is akkor, amikor Libikóka című talk showjának eddigi vendégeit kiválasztotta. Most ezekből a Radnóti színházas beszélgetésekből állított össze egy könyvre valót, melyet november végétől a könyvesboltok polcain bárki megtalálhat.
- A könyvben tíz ismert ember történeteit olvashatjuk, de ennél nagyságrendekkel többen ültek rá a Krizsó-féle Libikókára. Szinte látom magam előtt, ahogyan ülsz egy asztalnál és azon morfondírozol ki is legyen az a 10…
Nem az asztalnál ültem, hanem a nappaliban a díványon, ott szoktam elmélkedni a fontos kérdésekről.
- Mi volt a vezérgondolat, ami alapján pont Bródy Jánost, Csernus Imrét, Jaksity Györgyöt, Kovács Kokó Istvánt, Kulka Jánost, Mácsai Pált, Molnár Piroskát, Paya Beát, Sthal Juditot és Sthol Andrást választottad ki?
Érdekes dolog, mert tényleg nehéz volt tíz nevet kiválasztani és tulajdonképpen bánom is, hogy idézőjelben csak tíz név lehetett, de a Kossuth Kiadó gondozásában jelenik meg ez a könyv és ők javasolták, hogy csak ennyien szólaljanak meg a könyvben. Ez abban a tekintetben nehéz feladat volt, hogy tényleg nagyon izgalmas beszélgetések készültek, amelyekből, azt hiszem, nem is nagyon van olyan, amit ne mutattam volna meg szívesen mindenkinek
- Egy este folyamán mindig ketten kerülnek reflektorfénybe. Vannak olyanok a könyvben, akiket ugyanazon az estén láthatott a közönség?
Igen. A Stohl meg a Stahl. Ők voltak a 2015 májusiak. Bár egy este valóban két vendégem van, nekik egymáshoz nincs kapcsolódási pontjuk. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a közönség két teljesen más karakterrel találkozhatott egy-egy este folyamán.
- Ez a te szempontodból is érdekes lehet, hiszen két különböző karakterű emberrel beszélgetni egy este alatt azért az eléggé embert próbáló. Nem?
Ugyanakkor, szerintem ez a varázsa ennek az egésznek. A szünet alatt meg kell újulni, rá kell hangolódni a következő vendégre, és teljesen más hangulatba keveredek én is, meg a közönség is. Ténylegesen egészen lentre és fentre tudunk ezáltal menni, és mindig van nagyon vicces és nagyon mély rész is. Így van dramaturgiája az estnek. A könyvben szereplő tíz ember kiválasztásánál is az volt a fontos számomra, hogy úgy merítsek, hogy mindenféle hangulatot meg tudjak mutatni azoknak, akik olvassák.
- A személyes szimpátia is közrejátszott a választásban?
Paya Beával például, azt gondolom, hogy eléggé közel kerültünk egymáshoz már korábban. Valahogy egy perc alatt rájöttünk, hogy egy húron pendülünk. Innentől számomra nem volt kérdés, hogy a talk showban Paya Bea lesz a legeslegelső vendégem. Az első Libikókának a dátumát is azért toltuk arrébb, mert Bea nem ért volna rá akkor, amikorra eredetileg terveztük. Úgy voltam Beával, hogy ő lesz az, aki szerencsét hoz nekem, mégis csak egy fekete macskával lakik, tehát boszorkány. De ott van például Kulka János, akivel azelőtt nem volt személyes kötődésünk egymáshoz, viszont az ő munkássága, személyisége számomra annyira példaértékű, hogy fontosnak tartottam, hogy találkozzanak vele a Libikóka nézői, és megismerjék ennek a nagyszerű színésznek a humorát, lássák mennyire nyílik meg, mennyire hajlandó beengedni másokat a saját vívódásaiba, és ez is megtörtént a Libikókában.
- Ez adhatta a nehézségét igazán a könyv megírásának, hogy pontosan visszaadd a beszélgetések ízét, színét…
Ha már előbb Kulka Jánosról beszéltem, volt egy édes jelenete, amikor felpattant és kvázi mintha egy kifutón lenne, modellkedett a közönség szórakoztatására. Megpróbáltam ábrázolni a könyvben, hogy mit csinált, hogy csinálta, erre hogy reagált a közönség. Ezt minden beszélgetésnél megtettem, tehát a könyvben vannak helyzetleírások, nagyon sok személyes benyomás és érzés, amiket mind megosztok az olvasókkal. Ezáltal ezek jóval többek egyszerű interjúknál. Nem is azok, hanem valódi beszélgetések. Bár nagyon sok minden kiderül a könyvben szereplő emberek életéről, pályafutásáról, mégsem életútinterjúkat akartam készíteni. Sokkal inkább arra törekedtem, hogy a beszélgetőpartnereim személyiségjegyeit mutassam be úgy, hogy az életükben éppen akkor történő aktuális dolgokhoz kapcsolódjak. Ugyanakkor amiket mondtak, időálló, örök érvényű gondolatok.
- Most, hogy már a könyvesboltok polcain a könyv, hogy érzed mi az a plusz, amit az olvasóknak nyújtani fog ez az interjúkötet a hasonló jellegű könyvekhez képest?
Attól, amit mondtam. Hogy megpróbáltam úgy visszaadni a színházi hangulatot, hogy aki nem is volt ott, olvasás közben mégis szinte a nézőtéren érezhesse magát. Utólag visszagondolva azt érzem, hogy mindenkiből kihoztam olyat, amit máshol nem mutatott meg magából. Lesznek persze ismerős történetek vagy helyzetek, de más megvilágításba kerülnek. Például Stohl Andrásnál nyilván nem lehetett megkerülni a börtönben eltöltött időszakát, amiről már beszélt sok helyen, de a Libikókában, meglepetés-vendégével, László Zsolttal valami olyan pluszt tettek hozzá, ami nagyon sok mindent elárul arról, hogy Andrással valójában mi történt. Milyen változásokon ment keresztül, ez hogyan hatott a személyiségére, a színészi jelenlétére és a kapcsolataira. Vagy hogy Stahl Judit mennyi küzdelem árán lett az, aki. Mindegyik beszélgetésben vannak olyan üzenet értékű mondatok, amelyek szerintem nagyon sok embernek segíthetnek abban, hogy választ kapjanak saját életükre, kérdéseikre.
Pifkó Szera
