Nem messze a Nemzeti Múzeumtól, egy hangulatos kis kávézó teraszán vártam a fülledt melegben a mindig energikus és örökké rohanó Mester Szilvit. Biciklijét maga mellett gördítve érkezett meg, hogy meséljen magáról, színházzal kapcsolatos álmairól, elképzeléseiről.
- Mit jelent számodra Kaposvár?
Sok mindent… Tizenéves koromban, amikor eldöntöttem, hogy színész leszek, a Csiky Gergely Színház a fénykorát élte; fantasztikus színészek játszottak emlékezetes előadásokat, ezért mindig is nagy álmom volt az, hogy ott játszhassak.
- Hogyan valósult meg ez a „nagy álom”?
2003-ben a kaposvári egyetem színész szakára való sikertelen felvételi után, a harmad rosta végén hívott el Babarczy László tanár úr a színházba tagnak. Boldogan mentem…
- Melyik a legemlékezetesebb előadás, amiben Kaposváron játszottál?
Talán az első darabom a színházban. Mohácsi János Csak egy szög című rendezésével debütáltam, amivel jó néhány fesztiválon részt vettünk, és a POSZT-on megkaptuk a legjobb társulat díját. Hát igen, jó kis csapat volt…
- Mi törte meg ezt az időszakot?
Kaposváron már nem volt elég lehetőség, hiszen az egyetem ontotta a frissen végzett, diplomás, fiatal tehetségeket. Másrészt budapesti vagyok, hazavágytam.
- A hagyományos kőszínházi lét után kipróbálhattad magadat alternatív előadásokban is, például a TÁP Színháznál vagy a KoMá-nál…
Miután hazajöttem még sokáig – de igazából közvetett módon még most is – a kaposvárott megismert emberek, kollegák, barátok segítségével jutottam be a különböző budapesti társulatokhoz; kaptam szerepeket előadásokban, filmekben, reklámokban. De például a TÁP Színházba – Kaposvár után az első munkám – Anger Zsolt protezsált be, akit nem Kaposvárott ismertem meg, sosem játszottunk együtt – mire én odakerültem, Ő már nem volt ott –, de mégiscsak mindketten „kaposváriak” voltunk, és ez már elég volt ahhoz, hogy segítsen.
- Éles váltás a TÁP Színház egy kőszínház után. Hogy viselted a változást?
Nehezen. Hozzá kellett szokni az újfajta munkamódszerhez, légkörhöz a kőszínház után, Kaposvár után. Nyitottságot, rugalmasságot, improvizációt „tanultam” az alternatív színházaktól. Nyitottságot az új emberek, játszótársak felé, rugalmasságot az új stílusok iránt, improvizációt a színészi játékban. Jó iskola volt. Hasznosak voltak ezek az évek.
- Jó periódusa volt az életednek; sokat játszottál…
Igen, volt hogy három helyen próbáltam-játszottam egyszerre, teljesen különböző életkorú, egyéniségű karaktereket. A TÁP-nál a Teliholdkor az emberek olyan bolondosak-ban egy velem egyidős lányt (aki szinte én voltam), a Szalay Kriszta által megálmodott GRAMP-ben egy tizenhat éves kis csajt (aki csak rózsaszín rucit hajlandó felvenni), a Gyilkosság a vacsorán társulatának előadásában, A kétely fátylai-ban pedig komoly, harmincas ügyvédnő voltam. Nagyon élveztem…
- A Gyilkosság a vacsorán társulatának előadásai az interakcióra épülnek. Mennyire kedvez ez neked?
Nagyon. Hat évig voltam kőszínházban, utána három-négy évig alternatív színházakban, és aztán jött ez, amit imádok csinálni. Pont a kétfajta „iskola” egyvelege, szükség van mindkét téren szerzett tapasztalataimra. Azt gondolom, hogy ebben ötvöződik mindaz, amit tanultam, csináltam ezalatt a 10év alatt, amit „színházasdival” töltöttem. Ha egy hónapban huszonnyolc előadásom lenne – de ha csak 10, már akkor is – én lennék a legboldogabb a világon. De sajnos nincs annyi, csak kettő…
- Szerinted, mi adja a vacsoraszínház különlegességét?
Az improvizáció és a közvetlenség a vacsoraszínház varázsa, hogy a színész úgy beszélget a nézővel, mint ember az emberrel, nincs távolság köztük, mint egy kőszínházban. A néző megszólíthatja, kezet foghat a színésszel, beszélgethet vele (sőt beszélgetnie kell…), ezáltal a történet személyessé válik, a közönség is alkotója, formálója a darabnak.
- Ez adja a változatosságát a dolognak, minden előadás más és más, hiszen a közönség mindig változik …
Igen…ettől nem vagyunk gyár. Ezért is szeretem annyira csinálni.
- A szakmáddal kapcsolatban, milyen álmaid és vágyaid vannak?
Minden héten két vacsiszínházas előadás. Szívesen forgatnék is. És ami még szembejön… Eddig is mindig jött!
Az idő hamar elrepült, és Szilvinek ismét rohannia kellett. Biciklijére pattanva úgy suhant tovább a budapesti forgatagban, akár Magda Vásáryová Jirí Menzel Sörgyári capriccio- jában.
