Közel öt órát utaztam azért, hogy egy nagyon meleg csütörtök délutánon megnézzem a Szegedi Nemzeti Színház Bánk bánját és benne Barnák Lászlót. Ahogyan az minden előadás után lenni szokott, a színház majdnem minden zuga szépen lassan elcsendesül, leszámítva a színészbüfét, ahol ilyenkor kezdődik csak igazán az élet. Barnák Lászlóval az öltözőben találtunk rá a csöndre…
Legutóbb a Gyilkosság a vacsorán Társulatának sanzon és operett slágerekkel megtűzdelt, könnyedebb hangvételű előadásában, A Dizőz halálában láttalak. Most a Bánk bán után beszélgetünk, ami komolyabb témát boncolgat, te hogy érzed, melyikben könnyebb játszani?
Igazság szerint, A Dizőz halála sem könnyű, mert ott az a nagy falat, hogy az ember egy nem színházi közegben fenn tudja tartani a figyelmet. A Bánk bánban, abból a szempontból van könnyebb dolgom, hogy itt a nézők lent ülnek a nézőtéren és nem szólhatnak bele, és nem iszogatnak közben, esetleg nem rágcsálják az utolsó falatokat. Ebben az esetben teljesen tisztázott a néző és a játszó viszonya.
- A Bánk bánban Ottót alakítod…
Igen, én nagyon szeretem ezt a figurát, aki a Melinda iránti vágya által egyfajta mozgatórugója a cselekménynek.
- Szerinted mitől lesz mai a Bánk bán történet?
A rendező, Bodolay Géza azt mondta, hogyha egy színházban ki lehet osztani a Bánk bán szerepeit, mert vannak arra alkalmas színészek, akkor érdemes elővenni ezt a művet. De valószínűleg egy évad során valamennyi darabbal így van ez. Aktualitását az adhatja- anélkül, hogy az ember elkezdene politizálni-, hogy ha valaki szereti a hazáját és azt érzi, hogy valami fajta idegenkezűség bármilyen szinten belenyúl az emberek életébe, és elkezdi azt kívülről irányítani, akkor igenis helye van a Bánk bánnak a színpadon. Ezt tulajdonképpen Magyarország történelmének bármelyik korszakára el lehet mondani, hiszen nagyon sokszor volt ilyen fajta külső erő, ami beleavatkozott az ország irányításába.
- Ezek szerint, mégiscsak beszélni kell a politikáról egy Bánk bán kapcsán is, mert ebbe a történetbe is beleszól…
Igen, ennek a darabnak két síkja van. A történetet meghatározza egy nagyon erős szerelmi szál és ezen kívül van egy politikai része is, amely azt a kérdést feszegeti, vajon a magyarok irányítják-e Magyarországot?
- Melyik a hangsúlyosabb benne a szerelem vagy a politika?
Azt gondolom, hogy valahogy kiegyenlített a dolog, még akkor is, hogyha vannak olyan beemelt dolgok az előadásban, amik a magyar történelem bizonyos korszakait idézik vissza. Én személy szerint a szerelmi szálra koncentrálok, mert más Ottó figurájából nem is nagyon következik, mivel nincs hatása az udvarban történtekre.
László a Bánk bánban
- Amellett, hogy játszol, időnként rendezel is. Októberben a te rendezésedben mutatta be például a Gyilkosság a vacsorán Társulata A néma tanút. Mit szeretsz a rendezői munkában?
Szeretek színpadi képekkel, szituációkkal, helyzetekkel foglalkozni, azokat kívülről nézni, és irányítani azt, hogy milyen irányba menjenek el ezek.
- Mit gondolsz, mennyire kell jó matekosnak lennie egy rendezőnek?
Nekem inkább a képzőművészet ugrott be: egyrészt a térben való mozgatása a szereplőknek, másrészt a színészekben lévő síkok megtalálása. Nyilván le lehet fordítani a rendezést is a matematika nyelvére, de szerintem ez ennél sokkal komplexebb dolog.
- Ha visszagondolsz A néma tanú próbafolyamatára, szerinted mennyire sikerült segítened a kollegáidat abban, hogy megtalálják a szerepükhöz vezető helyes irányt?
Én a színészet felől haladok a rendezés irányába, ezért mindig a közös munka erejében bízom. A néma tanúban játszó kollégáimat már nagyon régről ismerem, van köztük olyan is, aki az osztálytársam volt a főiskolán, tehát tudtam azt, hogy tudunk egymás nyelvén kommunikálni. Szeretek irányokat mutatni, kérdéseket föltenni, nem szeretek viszont előjátszani, erre törekedtem ennek az előadásnak a létrejötténél is.
- Egy rendezőnek mennyire kell pszichológusnak lennie?
Azt tudni kell, hogy ez egy folyamat, ezért nem lehet elvárni az első próbákon azt, amit az ember már az elején szeretne látni, vagy ami esetleg már a fülében van, de egyből még nem hallja vissza a színész szájából azt a tónust, azt a hangsúlyt. Bízni kell viszont abban, hogy ő igenis el fog oda jutni, ezért abban kell őt segíteni, hogy hogyan tudja ezt a legkönnyebben elérni.
- A Néma tanút mikor láttad utoljára?
Nagyon régen…sokat dolgoztam itt Szegeden. Az évadban a Bánk bán volt a negyedik bemutatóm. A színházi munkáim mellett, még tanítok egy szegedi színitanodában, e mellett pedig középiskolai színjátszó kört is vezetek. Ez mind nagyon izgalmas feladat, de rengeteg időt vesz el, úgyhogy egyáltalán nincs módom megnézni a többieket és azt, hogy mennyit változtattak a dolgon.
- A személyiséged mennyit változott a Színművészeti Egyetem óta?
Rajtam nagyon sokat nyitott az egyetem, azóta is próbálok minél nyitottabb módon létezni a világban, illetőleg szakmailag pontosabb és árnyaltabb lenni. Az egyetemen egyik osztályfőnököm, Lukács Andor azt mondta, hogy a színészeké egy hosszú távú pálya, és valahogy úgy is kell benne gondolkodni. Nekem ez valahogy nagyon megragadt és e szerint is próbálok gondolkodni.
Szoták Andrerával
- Ez akkor kicsit olyan, mint a gyermekek fejlődési folyamata…
Igen… azt gondolom magamról, hogy későn érő típus vagyok. Sokadjára vettek fel a színművészetire is, 28 éves voltam mire elvégeztem és fizikálisan sem nézek ki annyinak, amennyi vagyok. Nekem idő kellett…, épp ezért azt érzem, hogy nekem jót tett az a fajta nyomás, ami ott volt az egyetemen.
- Mindig szerettél sok mindennel foglalkozni?
Mindig. Valahogy nem tudok leállni, mindig kell, hogy legyen valami dolgom, ami valamilyen módon összefügg a színházzal.
- És ha nincs, akkor csinálsz magadnak…
Igen, mert egyszerűen izgalmas és annyi felől lehet megközelíteni, és annyiféle módon lehet színházat csinálni, hogy ez kimeríthetetlen.
- Ha jellemezned kéne magadat egy olyan embernek, aki nem látott még téged egyetlenegy előadásban sem, mit mondanál neki, milyen színész vagy?
Sokáig küzdöttem azzal, hogy nagyon agyalós voltam, és ez nagyon sokszor még a mai napig is előjön. Próbálom az ösztönöket és az érzelmeket előtérbe helyezni, ebben az is segít, hogy intenzív párkapcsolatban élek. A játék és a munka kettőssége az, ami mindig meghatározza a színházcsinálást. Fontos, hogy a befektetett munka után a játék felszabadult lehessen, ami mégis tudatosságot igényel. A felszabadultságnak viszont ott kell lennie.
- A felszabadultság érzése minden előadás alkalmával megvan benned?
Nem mindig. Egyfajta bizonytalanság még mindig dolgozik bennem, talán pont azért, mert sokáig küszködtem azzal, hogy való vagyok-e én erre a pályára vagy sem.
- Beszéltünk a tanításról, hogy látod mennyire tartják a szülők fontosnak azt, hogy gyermekükből színházba járó felnőtt váljon?
A középiskolai tanítványaim azt gondolom, az elmúlt fél évben többet jártak színházba, mint a szüleik az elmúlt években összesen. A szülők már azért fognak eljönni, mert a gyerekük több előadást látott, mint ők.
- Te hol fertőződtél meg a színház szeretetével?
Tizenhárom éves koromban tagja voltam a Harlekin Színháznak, ami gyerekszínház volt. Onnantól kezdve állok a deszkákon, húsz éve, kisebb-nagyobb hézagokkal.
- És most milyen stabilan állsz ezeken a deszkákon?
Abból a szempontból stabilan állok, hogy van állandó munkám, és mostanság az is nagy szó. Sokféle szerepben használnak, sokféle figurát osztanak rám, és teret adnak arra, hogy a saját dolgaimat is csinálhassam, legyen az tantermi színház, felolvasó színház vagy önálló munka, és ez jó.
Bár úgy éreztem, akár még órák hosszat el tudtam volna beszélgetni Barnák Lacival, de mivel szépen lassan ránk sötétedett és a színház kapui is zártak, ezért mi újra átadtuk a csöndnek az öltözőt, hogy aztán másnap ismét megtelhessen csacsogással, gondolatokkal, parfüm és púderillattal.
A Bánk bán képeket készítette: Kocsis Judit