Az 1970-es 80-as években sok játékfilm készült melyekben a fiatal színészek lehetőséget kaptak arra, hogy megismerje és megszeresse őket a közönség. Sajnos ugyanezt manapság nem lehet elmondani, pedig sok a fiatal tehetséges színész/színésznő. Ezért ennek a rovatnak a célja az, hogy bemutassa ezeket a fiatal művészeket: honnan indultak, mit gondolnak a színházról és hogyan látják a művészet mai szerepét.
Izgatottan érkeztem meg az egyik Kazinczy utcai szórakozóhelyre, hogy találkozzak, beszélgessek, és többet megtudjak Széll Attiláról. Az ő nevét és tehetségét az Új Színházba járó közönség Márta István igazgatása alatt ismerhette meg. Az Új Színház színpadán úgymond búcsúzóul a Don Carlosban és a Varázshegyben láthatták a nézők. Azóta eltelt egy kis idő és kíváncsi voltam arra, mit gondol pályája alakulásáról, mostani helyzetéről és a szabadúszó létről.
- Sok évet töltöttél el az Új Színházban …
Nagyon sokat…
- Hogyan kerültél az Új Színházhoz? Egyáltalán hogyan kezdődött a pályád? A gimnázium után egyből jelentkeztél a Színművészetire?
Jelentkeztem igen, de akkor nem vettek fel, így kerültem először a szegedi egyetem magyar-orosz szakára, amit gyakorlatilag el sem kezdtem, mert a színművészetis felvételim után valahonnan kaptam egy fülest, hogy az Új Színház Stúdiójába felvételit hirdetnek. Jelentkeztem és felvettek, így két évet ott töltöttem, 18-tól 20 éves koromig.
- Aztán jött a Színművészeti…
Igen, ahova harmadjára fel is vettek Marton László, Forgács Péter és Méhes László osztályába.
- Ismerve az eddigi pályád alakulását adódik a kérdés, főiskola után miért pont az Új Színházba szerződtél?
Így alakult. (mosolyog) Amikor élesre fordult a helyzet, és már döntenem kellett volna, akkor Nyíregyháza és az Új Színház között vacilláltam. Nem tudom miért (tűnődik), talán a főváros miatt, de az Új Színház mellett döntöttem.
- Meg mégis csak…
Meg mégis csak az Új Színház.(mosolyog) Nagyon jó társulat volt ott akkor, főiskolásként nagyon jó előadásokat láttam ott.
Az Új Színház Keleti pu. című előadása közben
- Mióta elhagytad a Színművészeti falait eltelt hm... 10 év
Tíz még nem, nyolc.
- Amikor elkezdted a főiskolát gondolkodtál valahogy a színházról, vágyaid, álmaid elképzeléseid biztos voltak arról, milyen lesz, majd, ha már diplomásként koptathatod a deszkákat. Az elmúlt nyolc évben változott a színházban és a színpadon való létezésről alkotott képed?
Sajnos azt kell mondanom, hogy nagy a különbség az általam akkor képzelt világ és a most már megismert között (nevet). 16 évesen a gimnáziumban, mikor rájöttem arra, hogy engem mi is érdekel igazán - ez volt a színház és a színjátszás - én is tele voltam hatalmas tervekkel. Aztán ahogy teltek az évek, kezdett leolvadni a cukormáz és egészen másnak láttam az egészet, mint ahogyan annak idején elképzeltem. Nagyon tanulságos és hasznos volt, nemcsak a főiskola négy éve, de a stúdióban eltöltött két évem is.
- Miért?
Mert ma már azt is látom, hogy a főiskolán édes keveset tanultam erről a szakmáról, magamról viszont annál többet. Rá kellett jönnöm, hogy semmit sem tudok, hiába volt az a hat sűrű év, mégis, mintha kevés dolog történt volna velem azon kívül, hogy valamennyire megtanultam beszélni. A színjátszásról, a szakmáról, a szakma technikai oldaláról vajmi keveset tudtam a magamévá tenni. Hozzáállásról, arról, hogy hogyan kell nekiállni egy szerepnek, arról valamit igen, mert a főiskolán, ma már így látom, nem egészen olyan munka folyt, mint egy színházban. A négy fal között reggeltől estig a kis világunkba voltunk bezárva.
- A kis világotokba?
Igen. Az akkor, ott elvégzett munkára nem tudom azt mondani, hogy feltétlenül közelebb vitt volna ahhoz, ami talán a lényegi része ennek a szakmának, ennek a pályának, hiába volt fantasztikus az a négy év… ezt akkor még persze nem tudtam (nevet).
- Emlékszel a legelső új színházi próbafolyamatodra?
2005-ben a Turandotot rendezte Forgács Péter, amiben én voltam a négy zanni egyike. Jó munka volt, bár nehéz! Azért volt izgalmas előadás, mert Gergye Krisztián koreográfiája nagyon erős volt, amit pontosan és precízen kellett végigvinnünk az előadás folyamán. Mindeközben azonban sok mindent ki lehetett próbálni színészként.
- A próbafolyamat ideje alatt van olyan pont, amikor Széll Attila „kiborul”?
(Nevet) Természetesen, ez előfordulhat a próbák során, de rám ez nem jellemző azt hiszem, pedig időnként jót tenne. A nyugodtságomból fakadhat az is, hogy nehezen kezdtem el próbálni, bármilyen szerepről vagy darabról volt is szó. Nehezen találtam a helyemet, merre, hogyan és mit is kéne csinálni a színpadon, de szerencsére a rendezők azért lökögettek. Időnként sikerül is a sarkamra állni, főleg magammal szemben kell, hogy szedd már össze magad, mert egy idő után muszáj is.
A Néma tanú című eladáson
- Ha már itt tartunk, sokakkal dolgoztál már, de hogy érzed, melyik rendezővel voltál idáig a legnagyobb összhangban?
Az egyik legmaradandóbb élményem az volt, amikor Alföldi Robival dolgozhattam a főiskola utáni első évben a Rómeó és Júliában. Azért volt ez számomra feledhetetlen találkozás, mert ő volt az első olyan ember és rendező a munkám során, aki nagyon határozottan elmondta, mit akar, és aztán azt nagyon pontosan meg is mondta, hogyan és miként akarja látni, és ezt végig is vitette velem. Sokat lehetett tőle tanulni.
- Már két éve a „Gyilkosság a Vacsorán” előadásaiban játszol. Hogyan készültök fel ezekre az előadásokra?
Én például a szöveget oda-vissza megtanulom, mert a néző olyanokat mondhat, hogyha nem vagy észnél, akkor simán elveszítheted a fonalat. De ha jól tudod a szerepet, és jó néhány előadás van már a hátad mögött, akkor jöhet derült égből villámcsapás is, tovább tudsz menni.
- Most már jöhet derült égből villámcsapás?
Most már az előadások legtöbbjéről elmondhatom, hogy igen.
- Melyik előadás a kedvenced?
Mindegyik szerepemet szeretem játszani, mindegyiket másért. A darabok között van, amelyiket kevésbé, és van, amelyiket jobban szeretem.
- A nemrég bemutatott „A néma tanúban” a játékodon látszik, hogy ezt a darabot és az általad megformált figurát kifejezetten kedveled…
Igen, ez így is van. A néma tanút nagyon szeretem, mert erős az alaphelyzete, amiről nem lehet egy pillanatra sem megfeledkezni. Nekem nagyon kevés ilyen szerep adatott idáig, ahol nekifutásból beleugorhatok, és elejétől a végéig egy pillanatra sem ereszthetek ki. És, mellesleg, az elejétől a végéig a színen vagyok.
- És hova tovább?
Jelenleg a vacsoraszínház van, ezt a helyzetet még egy picit élvezem, bár kezdem kevésnek érezni. Lassan jó lenne már próbálni valamit.
- Ha most azt mondanám, hogy kifogtam neked az aranyhalat és kívánhatsz akármit, mi lenne az akár a szakmáddal akár az életeddel kapcsolatban?
Valahol játszanék jó szerepeket, valahol szívesen dolgoznék jókat.
Fotók: Tóth Balázs Zoltán, Lakatos Mihály
