A Színházi 10 percen nemrég írtunk a Telik – egy óra az életedből című monodrámáról. Márfi Márk ebben az előadásban úgy mesél eddigi életének jelentősebb pontjairól, hogy a néző ezáltal akár saját gyermekkorába is visszatérhet. Találkozásunkkor Márk többek között arról is beszélt, hogy hogyan született meg ez az előadás.
Márfi Márk / Fotó: Pinter N. Leo
Spontán vagy, de ugyanakkor határozott és tudatos. Ez miből fakad nálad?
Egy Vas megyei faluban töltöttem a gyerekkorom első szakaszát, aztán a másodikat egy farmon, mert odaköltöztünk. Tele kalanddal. Régi istállók, kastély, erdő, vadak, motor, traktor, önfeledtség… El tudod képzelni! Viszonylag hamar – már tizennégy évesen - kollégiumba kerültem. Az ott eltöltött idő rengeteg tapasztalatot adott. Aztán volt egy olyan trauma az életemben, amiből tán még többet tanultam. Mélypont. Sok energiámba került kikászálódni, de megtanultam építkezni belőle. Azóta persze jött más, sok-sok pont, piros is meg fekete is, de az a pont mindenképp meghatározó volt.
Szerintem ezek a pontok az ember életében összekötődnek, egyik a másikból következik, kapcsolódnak egymáshoz. Egy kicsit olyan ez, mint gyerekkorunkban az a rajzolós játék, amiben a pontokat összekötve egy figura rajzolódott ki. Ezek a pontok szerencsés esetben az ember életében is összekötnek valami formát. Hogy látod ezt? A te életedben milyen formát kötnek majd össze ezek a pontok?
Én már annak is nagyon örülnék, ha ezek összeérnének egyszer. Az is nagyon fontos szerintem, hogy mit mivel kötünk össze. Talán utólag mi számozzuk meg ezeket a pontokat, amiket össze kell kötni. Vagy pont, hogy sokkal egyszerűbb és az élet automatikusan számozza, történésről-történésre, csak amiatt, ahogy mi emlékszünk a dolgokra, gubancos lehet a rajzolt alak. Mert néha nem emlékszünk pontosan a pontokra. Úgy gondolom, hogy a Telik-ben, viszonylag logikusan próbáltam egyik emlékből a másikba kapaszkodni. Még ha ezek direkt nem is kronológiában vannak. Volt, hogy ez az emlékezés nem ment és akkor kutatni kellett, kérdezni édesanyától meg édesapától, hogy ez, hogy lehetett? Hogy volt? Mert, nem tiszta. Aztán kitisztult. Az emlék-elemzés tehát nemcsak előkészülete, de része is volt az írásnak.
Volt olyan időszak, amikor ijesztően gubancosnak tűnt a kirajzolódó alak?
Az a legizgalmasabb, hogy ezt, akkor és ott nem tudja az ember. Csak utólag. Ott max. azt érzi, hogy valami nem oké, de megy tovább. A gubanc viszont marad. Vehetjük példának az első SzFE-s felvételimet: azt sem tudtam hol vagyok, azt sem tudtam kinél felvételizek. Nem emlékszem a monológra, amit mondtam, ha egyáltalán hagyták, hogy végigmondjam. Érettségi időszakban, életemben talán harmadszor jártam Budapesten. Most már tudom. Most, hogy visszapörgettem sok mindent a Szakdolgozat írása kapcsán. Kibogoztam, hogy hát persze! Nekem akkor már ott volt egy helyem. A Shakespeare Akadémia, ahová akkor már felvettek, mert ott korábban volt a felvételi. És megnyugodtam abban a tudatban, hogy tanulhatom azt, amit szeretnék és nem zavart különösebben, hogy nem azon a helyen, amit SzFE-nek hívtak. Annyira nem zavart, hogy a következő két alkalommal, amikor lehetett volna, nem mentem felvételizni az SzFE-re, mert úgy éreztem jó helyen vagyok. Így kvázi két lehetőséget szalasztottam el.
Szerintem ez nem lehetőség elszalasztás volt, hanem egy bónusz, ami aztán később segített neked abban, hogy már szakmailag érettebben jelentkezz a Színművészetire…
Teljesen igazad van. Az akadémia három éve és az ott szerzett „pontok” nélkül nem sikerült volna még azt a döntést sem meghoznom, hogy újra elmegyek az SzFE-re. Nemhogy azt, hogy: Elmegyek és felvesznek! A tehetség önmagában nem elég. Pláne, ha nem hiszed el, hogy megvan neked. De legfontosabb, hogy meg kellett tanulnom azt, hogy ne izguljam el a lehetőségeimet. Ne is beszéljünk tényleg a magabiztosságról! Ezt a gimnáziumban matekórán nem tanítják. Ha a pontokat, a vonalakat nézzük, akkor ez megint az, hogy te hol tartasz az életedben, hogy gubancos vagy-e, meg hogy mit tudsz magadból mutatni.
Nekem itt jelenik meg másodszor a tudatosság. Azt tapasztalom, hogy akik a Marton-Hegedűs- Forgács osztályokban végeztek, ők elképesztően tudatosan élik meg a pályájuk minden pillanatát. Az írás is egy ilyen tudatos dolog volt nálad? Mikor kezdtél el írni?
Amikor kellett. Magamtól talán csak szerelmes verseket és leveleket írtam, de nem volt megterhelő fogalmazást írni általános iskolában sem, meg később sem. Forgács Péter azt kérte tőlünk első évben, hogy írjunk le egy meghatározó gyerekkori emlékünket. Ezekből osztályszinten gyűjtöttünk egy csomagot, jeleneteket készítettünk és mindenki részt vett a másikéban. Így dolgoztuk fel egymás emlékét. Ezt az írásomat meg is kerestem és részben bele is építettem a Szakdolgozatomba.
Márfi Márk a Telik - egy óra az életedből című előadásban. / Fotó: @thealterphoto
Amiből később a Telik – egy óra az életedből című monodrámád megszületett.
Igen, csak akkor még Istálló volt a címe. A Színművészeti Egyetemet fordítottam le istállónak. Katolikus vagyok és óhatatlanul ott volt a fejemben a betlehemi istállókép. Amikor én szarban voltam, menedéket jelentett számomra. Megmentett. És bár először talán az volt bennem, hogy a versenyistállóságról fogok majd írni, hogy innen kik meg hogyan kerültek ki, és hogy máshonnan kik meg hogy… de még mielőtt elkezdtem volna írni, elengedtem ezt az egészet. Mert felismertem, hogy itt egy ötéves intervallum után, nem másokkal, hanem magammal kell foglalkozzak. És az emlékeimmel, mert nem vagyok más, mint a múltam.
Hogy érzed, könnyen meg tudtad írni a szakdolgozatodat?
Mit értünk könnyű alatt? Mert, ha azt, hogy akkor épp egy 9 négyzetméteres lukban laktam és annál kevésbé inspiratív teret el sem tudtam volna képzelni, akkor nem volt könnyű. Ha hozzávesszük, hogy egyik napról a másikra jött egy lehetőség és összepakoltam a cókmókjaimat, elköltöztem egy budai teraszos szép lakásba baráti áron, akkor egy kicsit kikönnyül a dolog, de ha tudjuk, hogy még az első este rájöttem, hogy ez nekem nem fog menni és még aznap éjjel visszaköltöztem, akkor pedig kifejezetten nehéz volt. És akkor még nem említettem azt a konfliktust, ami az eredeti lakótársam és köztem alakult ki emiatt a költözés-nemköltözés miatt. Kb. matt. De hát mit csináljak? Szembesültem azzal, hogy 25 évesen 10 év kollégium és majdnem két év albérletben lakás után képtelen vagyok egyedül élni. Hiszen addig mindig volt szoba- vagy lakótársam. Aztán jött a pandémia és az volt a sakk-matt. Hazaköltöztem. Két és fél hónapra. Vas megyébe. Visszamenni oda ahonnan eljöttél tizennégy évesen ilyen hosszú időre, az alapjaiban egy brutális élmény. Napközben édesanyámmal voltam és éjszaka írtam. Vele beszélgettem egy csomót séta közben és ez nagyban hozzásegített a szakdolgozatom megírásához. Észre sem vettem otthon a farmon, hogy a szögesdróton kívül pandémia van.
Márfi Márk édesanyjával.
Az Istálló munkacím, hogyan alakult át később Telikké?
Amikor már benne voltunk a próbafolyamatban, akkor gondolkodtunk el Tóth Péter alkotótársammal azon, hogy mi legyen a címe a darabnak. Nem éreztük túl hívogatónak az Istállót. Valami idézetet próbáltunk kivenni a szövegből. Hátha. Aztán rájöttem, hogy basszus itt van ez a megfoghatatlan szó, hogy telik. TELIK. Ez az! Az idő múlását próbáltam ezzel jelezni a Szakdolgozatban, valamint a traumák halmozódását. De hogy mennyi minden telhet még? A nagymamámmal gyűjtöttünk néhány opciót erre. Nyolc-kilenc teljesen különböző dolgot sorolt fel egy ültő helyében: a hasam, az agyam, a szívem, a szemem, a szám, az idegrendszerem, a pohár… Megfoghatatlan ez az egész.
Tavaly augusztusban volt a Telik bemutatója, amit azóta is játszol a Lóvasút-on. Hogy érzed, miért áll vagy állhat a nézők szívéhez annyira közel ez a darab?
A Telikben rengeteg olyan emlék előjön, ami másokban is megmozgat valamit. Rájönnek például arra, hogy nekik is van édesanyjuk. Azt hiszed viccelek, de komolyan mondom. Hogy mennyi mindent beszéltek meg vele, és hogy mennyi mindent nem. Meg például, hogy hét évesen összevesztek a testvérükkel, vagy hogy loptak, hogy nyári táborban is mintha lettek volna, vagy amikor betonoztak akkor lehet, hogy a tenyerüket belenyomták a friss betonba. A darabnak talán az a titka, hogy van titka. Nem csak rólam szól. Nem hiába ez a teljes címe: TELIK – egy óra az életedből. A tiédből is!
