A TÁP Színház legújabb előadását, Anonyma: Egy nő Berlinben című történelmi monográfia ihlette, amely egy harmincas évei elején lévő értelmiségi nő naplójegyzeteiből áll össze. Az író szikáran, önsajnálat nélkül, sőt, humorral, megdöbbentően modern nyelven, a háborús hétköznapokra fókuszálva meséli el az 1945. április 20. és július 22. között történt berlini eseményeket, amikor a Vörös Hadsereg tömegével erőszakolta meg a városban maradt német nőket. A monodrámát, ami az Anonyma/ Nő háborúban címet viseli Törőcsik Franciska főszereplésével láthatja a közönség. Az előadás megszületéséről beszélgettünk a főszereplővel.
- Voltál már Berlinben, és ha igen, milyen benyomásaid voltak a városról?
Voltam és nagyon jól éreztem magam ott. Berlin nagyon rám talált. Szeretem azt a hozzáállást, ami ott van. Nyitottság jellemzi azt a várost, úgy éreztem, nagyon keményen dolgoznak azon, hogy elfogadóak legyenek, és ez érződik minden szegletéből. Ott az ember nem engedhet meg magának egy társaságban olyan kirekesztő mondatokat, amik gyakran röpködnek Magyarországon, és csak ámul az ember. Sok olyan ember jött szembe az utcán, akivel szívesen leültem volna beszélgetni.
- Az előadásodban jelen van ez a szemléletváltás, ha igen, akkor mennyire érződik ez a feldolgozási folyamat a figurádban?
Amikor olvastam a könyvet, akkor nekem nagyon sok „aha” élményem volt, ami azt jelenti, hogy számtalan dologra ráismertem a környezetemből is, és reményeink szerint majd a nézők is asszociálni fognak erre-arra. Az előadásból körvonalazódhat a nézők számára az, hogy milyen volt akkor a német társadalom, amikor szembesült azzal, ami történt, de azért még ott vannak a levegőben a háborús nehézségek, és láthatjuk azt, hogy hogyan reagálnak ezekre az emberek. Hogy kiből mit hoznak ki az ilyen jellegű stresszhelyzetek azt igazából nem tudhatjuk, mert ezek olyan mélyen rejlő reakciók, amelyeket békeidőben nem ismerhetünk. Többek között arról is szól a könyv, hogy a nácivilág által istenített férfitársadalom hogyan kérdőjeleződik meg, és kérdőjelezi meg önmagát. Hogy mi történt a fronton az egy másik történet, arra nem tér ki a könyv, de a végén erős jelenet az, amikor a nő szerelme visszajön a frontról, mert a háborúban történtektől mind a ketten megváltoztak. Ebben a helyzetben azoknak, akik otthon, jelen esetben Berlinben maradtak, főleg a nőknek kellett helytállni, átélni azt a rengeteg erőszakot, amit elszenvedtek. A háborús erőszak mai napig tabu, erről gyakorlatilag csak elszórtan egy - két mű ír, ezzel valahogy ritkán néznek szembe a társadalmak. A nemi erőszak a háborús bosszúállásnak az egyik eszköze, ezáltal a nők jobban teszik, ha hallgatnak róla, hiszen, ha beszélnek róla, férjeiket és nemzetüket is egyaránt megalázzák. Leegyszerűsítve, valahogy így van ez. Amit átélnek a megerőszakolt nők, az egy nagyon nehéz lelki folyamat és a darab főhőse úgy dolgozza fel magában a történteket, hogy kiírja magából. Pető Andreának az Elmondani az elmondhatatlant című könyve a nemi erőszakról szól a háborúk tükrében. Ez egy olyan könyv, amit nőknek és férfiaknak egyaránt el kellene olvasni, mert ez a jelenség mai napig jelen van különböző háborús országokban. Nem hiszem, hogy a mi előadásunk megítélése egységes lesz. Sok kérdést vethet fel a nézőkben, ami jó, mert mi nem állítani szeretnénk. És kérdés van bőven, ha a náci Németország bukása után orosz katonák által erőszakot elszenvedő német nőről van szó.
- Már túl vagy néhány előadáson. Lehetett érezni a teremben a csöndekből, hogy ezek a kérdések, ha nem is kimondva, de ott vannak a nézőkben?
Megmondom őszintén, hogy mivel még másfél órányi szöveget sosem tanultam meg és csak a próbafolyamat végére állt össze az előadás, ezért még nem vagyok annyira ura a helyzetnek, hogy figyeljem a nézői reakciókat, de az biztos, hogy csönd van. Igazából van egy rejtetett szándékom, szeretném, ha ezen egy idő után lehetne nevetni, mert a szövegben vannak olyan elemek, amelyek fájdalmasan humorosak. Gyakran játszom női rendezők filmjeiben. Érdekes megfigyelni, hogy a férfiak általában kicsit máshogy fogadják be a női történeteket, úgyhogy szerintem ez a mostani előadás is máshogy érinti meg majd a nőket és a férfiakat, de ez természetes.
- Benned, hogyan formálódott ez a karakter?
Én nem szenvedtem el ilyen jellegű és fokú erőszakot, de tapasztaltam már milyen az, amikor valaki visszaél a hatalmával, éreztem már magam kiszolgáltatottnak, megalázottnak, mint sokan.Vannak dolgok, amiket az eljátszandó érzések mellé tudok sorakoztatni. De nem mindig kell a személyes tapasztalat, mert a fantázia, a kutatómunka és az empátia általában megoldja. Ez a mű erősen beszippantja az embert, és különleges stílusa van, Anonyma szarkasztikus világlátását sok tekintetben a magaménak éreztem. Szóval néhány dolog magától adódott az előadásban, de a mai napig vannak bennem kérdések. Nagyon nehéz az ábrázolás amiatt, hogy mindenki máshogy dolgozza fel ezeket a helyzeteket. Sok felvételt néztem arról, hogy ki, hogyan éli meg a nemi erőszakot. Van aki húsz év múlva is zokogva meséli a történteket, van aki, úgy mintha mással történne, el sem hiszed, hogy ő élte át az erőszakot, de hogy mi Anonyma, és az én igazságom azt még mindig keresem, de úgy érzem, hogy már jó úton vagyok.
Pifkó Szera
Az előadásból részleteket legközelebb június 15-én az A38 Hajón láthat a közönség a TÁP Színház “Frau TÁP - orálbrutál / Bizergáld a mizergámat! eseményén.