Ódor Kristóffal fél évvel ezelőtt beszélgettünk először, többek között versekről és versmondásról, a pályája kezdetéről, valamint hobbijáról, a festészetről. Akkor még nem sejtette, hogy zsúfolt időszak elé néz majd, ezért is döntöttem úgy, hogy most újra megkeresem, hogy folytassuk ott a beszélgetést, ahol abbahagytuk…
- A nyarad hihetetlen mozgalmas volt. A Bonnie és Clydeban a Városmajori Szabadtéri Színpadon te formálhattad meg Clydetot. Forgattál két sorozatban, a 200 első randiban és a Bogaras szülőkben, valamint Deák Kristóf készülő új tévéfilmjében is. Próbáltad Az egy tenyér ha csattan című darabot a Mozsár Műhelyben és közben tizenkét előadás lement a Keszthelyi Nyári Játékokon a Delilából. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
A Bonnie és Clyde nagy munka volt és ráadásul azt picivel több mint egy hónapot tudtuk csak próbálni, és csak keveset az előadás helyszínén. Ebben a négy és fél hétben volt két hét, amikor már kellett próbálnom Az egy tenyér ha csattant is, amit a Mozsár Műhelyben mutattunk be október 5-én. Így az durva időszak volt nekem: az egyiket próbáltam tíztől négyig, utána meg mentem a Mozsárba, ahol este hattól-tízig a másikat. Mind a két helyen nyilván elvárások voltak és teljesíteni kellett. Ilyenkor óhatatlanul arra fordít az ember több energiát, aminek mindjárt itt van a bemutatója nem arra, ami majd csak októberben lesz. Ez is egy nehéz helyzet volt. Stresszes időszak. A Clyde nagy szerep, nagyon sok énekelni valóval, sok koreográfiával, mozgással és el kellett készülni vele időre. Amikor ez befejeződött június végén, gyakorlatilag rá három napra már elkezdtem forgatni. Ami több időt vett igénybe az a Bogaras szülők volt, és mellette még jött a 200 első randi is. Ez egy ilyen szakma, ez a pozitívum és a negatívum is egyébként, hogy bármikor bejöhet valami váratlan.
200 első randi
- A Bonnie és Clyde miért volt nagy feladat?
Az tény, hogy csináltam már egy csomó zenés előadást, főleg Miskolcon. Budaörsön is énekeltem a János vitézt, Tatabányán is a Godspellt, és a Sztárcsinálókat, szóval csináltam nagy zenés szerepeket, de ami tényleg mind színészileg, mind hangilag, énektechnikailag ekkora kihívást jelentett, olyan még nem volt. Ez egy komoly Broadway-szerep, amit el kell énekelni és ráadásul direkt kértem, hogy minden az eredeti hangnemben legyen. Igazából ez egy akkora szerep, hogy az embernek az egész darabot a vállán kell vinnie. Az alapvetően fajsúlyosabb musicalek közé tartozik, a történet drámai, a zenéje se nagyon egyszerű, elég sokrétű. A jelenetek is jól meg vannak írva, és nagy íveket kell benne énekelni és játszani is. Clyde megformálásánál meg kell mutatni ezt az embert a piti tolvajtól, a nagystílű gengszterig, és hogy ez alatt milyen utakat jár be. Kihívás volt, egy olyan dolog, amire rá kellett készülni éneklésileg. Az öcsém meg a barátnője is operaénekesek, így velük gyakorolgattam azt, hogy technikailag hogyan lehetne ezt a legjobban megcsinálni. De ezek a jók, amikor egy feladatban az ember érzi, hogy fejlődni tud a karakter megformálása által.
- Miben más a karakterformálás folyamata a színházhoz képest egy sorozatban vagy tévéfilmben?
Egy sorozatban, amit hosszú ideig forgatsz, az az érdekesség, hogy míg a színházban az egész darabot tanulod meg, hogy honnan hova mész , mi az íve a történetnek, hova jutsz el és azáltal lesz meg a karakter is, addig a sorozatban rögtön indítasz egy karakterrel, ami már megvan, és aztán azt kell mindig előhúzni új helyzetekben. A szöveget pedig kicsivel előtte kapod meg, ezért esélytelen is lenne megtanulni azt a szövegmennyiséget. Mindig az adott forgatási napon kell átnézni, hogy a karakteremnek mi lesz aznap az aktuális jelenete. A Bogaras szülőknél például az volt, hogy egy blokkon belül forgattunk húsz napot folyamatosan, ott tökre meglett a karakter, és ezért abban komfortosan éreztem magam. A 200 első randinál meg nyáron forgattam többet, majd kimaradt utána két hónap és így kellett visszamenni és megtalálni újra, hogy hogy is volt az a csávó, hogy volt az a karakter, de tök jó, mert egy színfolt az egészben. Deák Kristóf tévéfilmjének forgatásán pedig szintén egy más munkatempót tapasztalhattam meg. Egy tévéfilm forgatásánál sokkal több idő van a jelenetekre, mint mondjuk egy sorozatban, ahol pörögni kell folyamatosan.
Bonnie & Clyde – fotó: Budapesti Nyári Fesztivál
- A humorban gazdag Bogaras szülők nem mondható hagyományos értelemben vett sorozatnak. Te hogyan definiálnád?
A Bogaras szülők egy szituációs komédia, ami nem egy konkrét sztori, hanem inkább külön történéseket, szituációkat villant fel egy iskola életén belül. Nyilván megosztó, mert ez nem egy nagyon egyszerűen befogadható történet a humorát tekintve, de szerintem egy csomó minden jól működik, sokat lehet rajta nevetni. Tudtuk, hogy megosztó lesz, hogy ebben van rizikó, de szerintem megéri. Még lehet, hogy nem kapta el annyira a nézőket, de érdemes rá odafigyelni.
- Amikor megkerestek, hogy szerepelj a már említett sorozatban, azonnal igent mondtál, vagy azért gondolkodtál azon, hogy elvállald - e?
Azonnal igent mondtam, egyrészt, mert Spáh Dávidot ismertem már, Fazekas Csabát meg a castingon ismertem meg, de ő is már az elején nagyon jó fej volt, nagyon jó volt a csapat, jók a rendezők, jók a színészek ezért nem is volt nálam olyan opció, hogy nemet mondok. Feltételeztem, hogy nem nyúlnak egy olyan anyaghoz, ami alapból rossz lenne, ezért ehhez abszolút szívesen adom a nevemet.
Bogaras Szülők
- Megvannak a veszélyei annak, ha egy színész feltűnik egy sorozatban, akkor az adott karakterrel azonosítják a nézők…
Ez akkor történhet meg szerintem, ha éveken keresztül megy egy sorozat és népszerű, s valaki abban lesz ismert, azzal nagyon nehéz mit csinálni a későbbiekben. Azt gondolom, hogy rólam már színészként is lehet tudni, játszom színházban mindenfélét, ezért sokkal kevésbé azonosítanak bármivel, amit csinálok, hanem inkább azt nézik, hogy mint színész most milyen új szerepben tűnök fel. Legalábbis remélem.
- Ha az említett szerepeidet nézem, mindegyik figura egyéniség …
Az az érdekes, hogy mostanában azok a nagyobb szerepek amelyek megtaláltak, általában hogy úgy mondjam, zakkant figurák. A Clyde is az, a Bogaras szülőkben a PTSD-s, volt TEK-es szintén, a 200 első randiban is, az aspergeres könyvelő. Szerintem két nagy részre lehet osztani a színészi metódust, vagy az van, hogy a színész teljesen magára húz egy karaktert de úgy hogy igazából ő az csak egészen felismerhetetlen lesz azáltal, hogy teljesen átlényegül, átváltozik. Valakinek ez megy jobban, valakinek meg az, hogy olyan erős a személyisége és olyan átütő, hogy ugyanolyan mindenben, akárkit játszik az olyan mint ő és kész.
Mindig át kell gondolni, hogy amik szembe jönnek feladatok, megtalálnak munkák, merre felé visznek, de egyiknél sem volt az, hogy azt éreztem volna, hogy ne lenne jó, vagy ne érné meg. Ez is jó ebben a szakmában, hogy más-más típusú feladatok találhatnak meg. Más típusú munka egy három személyes kamaradarabot eljátszani, más egy nagy zenés musicalt, más sorozatban, más tévéfilmben, egész más nagy játékfilmben játszani, más verset mondani a tévében. Reménykedem benne, hogy ezután is ilyen mozgalmas lesz a pályám.
Pifkó Szera