Bár még soha nem találkoztunk, mégis nagy kedvességgel és nyitottsággal fogadott Ekanem Bálint Emota a Madách Színház bejáratánál, egy borongós őszi napon. A színház zegzugos folyosói vezettek az interjú helyszínére, egy táncterembe, ahol Bálint végtelen alázattal mesélt zenei és színházi karrierjéről.
- Mikor lépted át először a Madách Színház küszöbét?
2009-ben mentünk versenyezni egy országos amatőr stúdiók közötti fesztiválra, ahol a Miklós Tibi volt a zsűri elnöke. Ott ismertük meg egymást, és utána hívott fel, hogy énekeljek én is a Freddie Mercury emlékkoncerten a Margitszigeten, amiben Puskás Peti és Serbán Attila is szerepelt. Attila már akkor itt játszott a Madáchban, és ő ajánlott be 2010 tavaszán a Jézus Krisztus Szupersztárba. Ez egy belső casting volt a színházon belül, így alakult hogy itt kötöttem ki a Madáchban.
- Ennyire magával ragadott akkor a musical világa, vagy nem ez volt a fő indok, akkor mikor a meghallgatásra eljöttél?
A zenét mindig is szerettem, ezért szinte egyszerre kezdtem el Pápán egy musical stúdióba járni, klasszikus éneket tanulni és egy Speak Up nevű rock zenekarban is énekelni. Csak ahhoz, hogy színpadon lehessek a musical stúdió volt a legalkalmasabb környezet. Már akkor is szerettem a színpadon állni és énekelni.
- A színház világa mennyire volt ismeretlen számodra akkor? Néztél előadásokat?
Nem vagyok az a nagy színházba járó típus. Szeretem a színházat, de engem igazából nem a színészet fog meg, hanem inkább a zenét szeretem, meg a dallamot. De ettől függetlenül megtalálnak prózai szerepek is, mivel szabadúszó vagyok és ez tök jó, mert így változatos az életem, már csak azért is, mert mindezt kiegészíti a Bieberssel való zenélés is. Szerintem a mai világban több lábon kell állnia az embernek és ez pont jól jön ki így.
Fotó: Macskák - Madách Színház honlapja
- Ez azért nagyon érdekes, mert a Sztárban sztár című műsorban a színészi képességeidet is megcsillogtattad…
Azért, mert én szeretek amúgy színészkedni, szóval azzal nincsen problémám, csak engem jobban érdekel az énekes színészet, mint a sima prózai.
- A klasszikus zene világa is, a musical is, és a pop zene is egészen más technikát igényel. Hogyan tudtad ezt mégis összeegyeztetni?
Igen ez valóban így van, ezért nagyon sokat kínlódtam a tanáraimmal, akik mindig meg akartak győzni arról, hogy ezek hangképzés szempontjából is teljesen mások, és ezért nem lehet őket együtt csinálni. Szerintem meg lehet, csak hát nagyon nehéz meló. Pont emiatt mondtam le a klasszikus énekről. Bár úgy gondolom abszolút lehet használni a hangot, mindhárom stílusban hogyha képezve van, csak a fesztiválos és a musicalszínházas életmódot jobban össze lehet kapcsolni, mint a klasszikus operaénekesit. Végül is ezért választottam ezt a kettőt. De igazából ha jó a zene, akkor bármilyen műfajban szívesen énekelek.
- Említetted, hogy Puskás Petivel 2009-ben találkoztál először. Mennyi idő telt el a Petivel való első találkozás és a Bieberssel való első fellépésed között?
A 2009-es előadás után szinte minden Miklós Tibi által rendezett darabban játszottunk együtt a Petivel, aztán itt a Madách Színházban a Macskákban is megadatott ugyanez. 2013-ban a harminc éves Macskák bemutatóra készültünk együtt, amikor a Petiék megkerestek egy Biebers dal kapcsán, hogy vokálozzak benne, ami végül annyira jól sikerült, hogy fel is énekelhettem. Ezután elmentem az első koncertemre, ami nekik akkor már talán a harmadik volt, amin voltak kb. nyolcan, azóta már játszottunk tizenkétezer ember előtt is. Szerencsére nagyon jól alakultak a dolgok, főleg a Nagyszínpad című műsor miatt. Az nagyon sokat tett hozzá a kezdetekhez, meg az is, hogy a Peti olyan embereket válogatott maga mellé a zenekarba, akik szeretik azt csinálni, amit csinálunk, és beleadják a lelküket és alázattal csinálják, és azt hiszem ez a legfontosabb. Szerintem csak így tud működni egy zenekar, színház vagy egy cég, vagy bármi.
- Mikor először megkerestek a Sztárban sztár kapcsán, akkor elgondolkodtál azon, hogy szerepeljél-e ebben a műsorban?
Nem, buliként fogtam fel, már csak azért is, mert szeretek utánozni embereket. Filmezés közben, meg hogyha elkap egy sorozat és nagyon sokáig nézem, akkor le szoktam néha koppintani a főhősnek vagy a kedvenc karakteremnek a jellegzetes vonásait. Néha észreveszem magamon a mindennapokban, hogy elkezdem használni ezeket. Így rám ragad. Legutóbb például a Hazudj ha tudsz sorozat főszereplőjét utánoztam.
- A műsor előtt, alatt és után sem lehetett rólad sokat olvasni, ezt tudatosan alakítod így?
Nyitott és közvetlen vagyok az emberekkel, de mindig kerültem egy kicsit ezt a médiás vonalat. Elindultam tehetségkutatóba, de azt is csak azért, hogy a zenével tudjak foglalkozni. Amikor véget ért, akkor próbáltam visszavonulni a háttérbe, mert nem akartam sosem a celebvilág része lenni.
- A zenélésen kívül volt még valami, ami igazán foglalkoztatott?
Igen, a sport. Nagyon szerettem sportolni. Kosárlabdázónak készültem, csak megálltam a növésben. Pedig jó voltam. Kiskoromban nagyon hamar megnőttem, és akkor centert játszottam, de nem nőttem tovább, és így abba kellett hagynom, mert a többi center sokkal magasabb volt nálam.
- Tervezős típus vagy, vagy hagyod, hogy az események sodorjanak magukkal?
Előre maximum csak fél évet látok, ezért ha akarnék sem tudnék tervezni. Hogyha valaki odateszi magát minden előadáson és mindig, amikor színpadon van, akkor úgy gondolom, hogy azt azért észreveszik még azok is, akik éppen nem kedvelik az illetőt, de elismerik a munkát, amit végez, azt mindenki elismeri. Szerencsésnek mondhatom magam, mert minden évben megtalálnak olyan felkérések, amire nem számítok. Mindig olyan terveket tűztem ki magam elé, amelyekről tudtam, hogy megvalósíthatóak, csak nagyon sokat kell dolgozni értük, és ha dolgozik az ember, akkor általában az megtérül.
Pifkó Szera
