Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a kérdés, hogy vajon mi alapján talál egymásra két ember? Hogyan alakul ki köztük a vonzalom, és ebből később, hogy lesz szerelem? Nemcsak tudósok, de írók, költők, zeneszerzők legkedveltebb témája a szerelem, a szenvedély és a „fűtött erotika”. Sokszor azonban nem is olyan könnyű a szerelem szárnya, amivel szállni szeretnénk. De hiába a szikra, ha az érzelmeknek gátja van, és ezek miatta a gátak miatt, olykor az emberek nem merik bevallani talán még maguknak sem, hogy mit éreznek a másik iránt. Ezért minden érzelmet elnyomnak magukban, és igyekeznek bizonyítani az ellenkezőjét. Mindezt úgy érik el, hogy a szeretett személyt igyekeznek maguktól eltaszítani, őt okolni mindenért így hitetve el, hogy csak a másik gondolja azt, ami egyébként nyilvánvaló. Mindezekre az érzelmi játékokra, állapotokra mutatott példát a Pesti Színház most bemutatott Vénusz nercben című előadása is a múlt és a jelen párhuzamba állításával. Ezt a színház a színházban megoldással érik el. Egy fiatal drámaíró és rendező Thomas (Telekes Péter) a Vénusz nercben című új erotikus darabjának - amely az osztrák Leopold von Sacher-Masoch klasszikus erotikus regényének színpadi változata - keresi főszereplőnőjét. A válogatás végére érkezik meg Vanda (Bata Éva) a látszatra közönséges színésznőcske, de csak látszatra az. A próbák folyamán kiderül, többet tud a darabról a világról és magáról a rendezőről is mint azt első ránézésre gondoltuk volna. A cím magában hordozza annak lehetőségét, hogy vad erotikával fűtött másfél órában lehet része azoknak, akik jegyet váltanak az előadásra. De Marton László rendezése finoman és észrevétlenül tárja elénk mindazt, amit férfi és nő érezhetnek egymás iránt. Ezt a fajta visszafogottságot, ugyanakkor mégis merészséget és vadságot igazán jól érzékelteti Lisztopád Krisztina díszlete, melynek egyszerűsége magában hordozza a praktikumot és nem nehezíti, hanem megfelelően kiegészíti a színészek játékát. A bordó és arany fényes drapériákból könnyedén szinte pillanatok alatt lesz például Vénusznak a szerelem istennőjének kagylója, amely lágyan szétnyílva csábítja el a férfit. Ez a jelenet az előadás csúcspontja, ekkor az a bizonyos nerc, amely idáig elfedte a vágyakat abban a pillanatban épp az ellenkezőjét teszi, felkorbácsolja azokat. 
Telekes Péternek és Bata Évának a másfél óra alatt folyamatosan ugrálniuk kell a karakterek között, melyek aztán egyszer csak észrevétlenül összemosódnak. Az ő kettősük olyan, akár az arany és a bordó szín melyek a víz és az ecset segítségével szépen lassan összemosódnak az akvarellpapíron és valami izgalmas, lágy és sokatmondó dolog születik közös játékukból. Mely játék nem azonnal, hanem lassan folyamatosan ragadja meg a nézőt, és még akkor sem ereszti el, amikor már rég nem ül a nézőtéren. Köszönhető ez annak, hogy Telekes Péter is és Bata Éva is szépen lassan építi föl, és tárja elénk Thomas és Vanda valódi és igazi érzéseit, gondolatait tetteiknek és mondataiknak valódi mondanivalóját. Minden mozdulatuk, gesztusuk és mimikájuk segít abban, hogy a nézőknek észrevétlenül, és néha humorosan megmutassák a szerelem legmélyebb bugyrait.
Információ: http://vigszinhaz.hu/
Fotó: facebook.com/vigszinhaz
