Fülöp Kristóffal először évekkel ezelőtt az esztergomi zeneiskola növendékeként találkoztam. Az álmai között már akkor is az szerepelt, hogy zenés színész lesz. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György osztályába jár. Nemrég debütált a Vígszínház egyik sikerdarabjában, A Pál utcai fiúkban. Ennek kapcsán beszélgettünk.
Fülöp Kristóf
Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
Pifkó Szera: A tavalyi év végén vérfrissítésen esett át a Vígszínház nagysikerű előadása, A Pál utcai fiúk. Néhány osztálytársaddal együtt lehetőséget kaptatok arra, hogy a jól ismert karaktereket eljátszhassátok. Te Leszik figuráját formálhatod meg. Hogyan zajlott a válogatás és a felkészülés?
Fülöp Kristóf: A Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter megkereste osztályfőnökünket, Novák Esztert. Péter már látott minket vizsgaelőadásokban, meg első évben egy kurzust is tartott nekünk. Mindamellett szerveztek egy meghallgatást az egyetemen, amin mindenki énekelt az előadás dalaiból. A beállás tulajdonképpen azért érdekes dolog, mert ilyenkor nem új rendezéshez keresnek színészeket, hanem meglévő koncepcióhoz, meglévő partnerek mellé. Olyan szerepekbe tudnak beállítani minket, amikhez hozzá tudunk simulni, hiszen az alkotófolyamat meghatározó része már lezárult.
Jelentett az könnyebbséget a szerepátvételben és a tanulási folyamatban, hogy egy osztályba jártok?
Így, hogy az osztályból nyolcan is bekerültünk az előadásba, a közös játék során azért nagyobb a mozgásterünk, jól ismerjük egymást. Ilyenkor sokkal oldottabban megy minden. Más érzés színpadra lépni.
Hogyan zajlott a belerázódás, milyenek voltak a próbák?
Az első lépés az volt, hogy megnéztük és megtanultuk mi hogy van rendezve: a reakciókat, a gesztusokat, mikor hova kell menni, kivel mikor vagyunk interakcióban. Ennél a folyamatnál a „régiek” fogták a kezünket. Így próbáltunk egy hétig. Amikor megértettük, hogy mi miért van, és hogy mikor minek kell történnie, akkor már el tudtunk kezdeni önállósodni. Elkezdtük belerakni saját elképzeléseinket, saját dolgainkat a karakterek megformálásába, mert már volt mihez viszonyítanunk. Az elején főleg mi, új beállók játszottunk együtt. Ezalatt az időszak alatt kialakultak a saját játékaink. Azóta háromszor-négyszer játszunk havonta, de már vannak előadások, amik teljesen vegyes szereposztásúak.
Fesztbaum Béla és Fülöp Kristóf a Vígszínházban A Pál utcai fiúk című előadásban.
Fotó: Gordon Eszter
Mit éreztetek, hogy fogadott benneteket a közönség? Volt bennetek ezzel kapcsolatban izgalom?
Ezzel valahogy így nem nagyon foglalkoztunk. Én bíztam benne, hogy az alkotók úgy engednek minket színpadra, hogy felkészültek vagyunk. Az egy másik dolog, hogy a rajongók hogyan reagálnak. Az más téma. Nem feltétlenül szakmai alapokon nyugszik. Nem nagyon állnak egyébként rajongók a művészbejárónál, nem is baj. (nevet) Minket még nem ismernek annyira, de a közönség reakcióján nem érzem azt, hogy kisebb lenne a siker.
Mit gondolsz, az egyetemen elég rutint tudtatok szerezni a Pál utcai próbafolyamathoz?
Az egyetemnek egyáltalán nem célja az, hogy rutint adjon. Ott az a lényeg, hogy olyan módszert és tudást sajátítsunk el, amivel színészként el tudjuk kezdeni a pályánkat. Abban segítenek, hogy megfelelően hozzá tudjunk kezdeni egy szerep megformálásához. Megtanítják hogyan érdemes gondolkodni színészként, mi a hasznos egy előadásban, egy jelenetben dramaturgiailag. Megtanítanak rá, hogy az a fontos, mi hasznos az egész, a jelenet, és a karakter szempontjából egyszerre. Ennek a háromnak a metszete lesz az egyik legjobb megoldás és ezeket keresgéljük. A mi osztályunk módszertanából kifolyólag nagyon sokat dolgozik egyedül. Keresünk és mutatunk, arra kapunk visszajelzést, aztán az alapján megint keresünk. Egy idő után az a cél, hogy kialakuljon egy folyamatos keresés, amit aztán egyre jobban tudsz te magad is önreflexióval szemlélni. Ez egy fontos próbaállapot, amire tréningeznek minket.
Fülöp Kristóf a Nagy Dalkultúrák című előadásban.
Fotó: Nagy Eszter
Egymásra is szoktatok reflektálni, elmondjátok a véleményeteket, észrevételeiteket?
Igen. Sőt, kérve és kéretlenül is. Olyan is van, hogy megkérjük egymást egy-egy jelenet megnézésére és véleményezésére, de úgy is szokott lenni, hogy egyszerűen, amikor látjuk a másikat elmondjuk a véleményünket neki. Sokan vagyunk és sok tanárunk van. Például van négy mesterség tanárunk: Novák Eszter, Porogi Dorka, Koltai M. Gábor, Forgács Péter. Főleg az elején, amikor több műhelymunka volt, akkor mindig más tanárnak mutattál jelenetet, akihez éppen kerültél. Mindig más szólt hozzá ahhoz, amit csináltál, így hétről-hétre egymásnak ellentmondásos információkat, kérdéseket, javaslatokat kaptál.
Ebben a helyzetben igazán az lehet a nehéz, hogy melyik tanácsot fogadod meg, melyiket építed be…
Amit magadénak érzel, azt beépíted, amit kevésbé, azt pedig nem, és bízol abban, hogy jók a megérzéseid. Ha jól építkezel, mindegyik tanár érteni fogja amit csinálsz, nem számít kinek az instrukcióit követed. Különös, de idővel megtanulod mégis egyszerre hasznosítani őket.
Szerinted milyen egy megfelelő színész rendező párbeszéd?
Szerintem egy jó színész rendező kapcsolatba például bele kell férjen, hogy őszintén lehessen beszélni arról, hogy a színészre milyen hatással van, ahogyan a rendező instruál. A rendező, amikor ki akar hozni belőled valamit, nyilván a saját eszközeivel tud dolgozni, viszont van, amikor nálad ezek a bizonyos eszközök teljesen ellenkező hatást érnek el,
Miben láthat a közönség ebben az évadban?
Az előadásaim felét az egyetemen játszom, a másik felét meg Miskolcon és a Vígszínházban. Most nem próbálok, mert decemberben Miskolcon bemutattuk a Jézus Krisztus Szupersztárt, az egyetemen pedig Feydeau: A hülyéje című előadásunkat. Ezen kívül benne vagyok még a Nagy Dalkultúrák című zenés előadásban. Ebben olyan nagy dalkultúrák mentén haladunk, mint az orosz románc, a francia sanzon, a berlini kabaré vagy a pesti kuplé. Az adott korszaknak megfelelő miliőben dramatizált epizódokat láthatnak a nézők.