Az idei évben Jászai Mari-díjat kapott Szente Vajkkal a Játékszínben találkoztam, ahol aznap este az általa írt és rendezett Legénybúcsú című előadást nézhette a közönség. Írásról, rendezésről, a zenés színház újításairól beszélgettünk.
Legénybúcsú - Fotó: Juhász G. Tamás
- A Jászai Mari-díjad kapcsán a közösségi oldaladra azt írtad új irányokat találtok a nézőkhöz. Mi jellemzi ezt az új irányt?
Egy színházi alkotónak kötelessége keresni az új utakat. A zenés színház esetében ez azért nehéz, mert alapvetően közönségcentrikus műfaj. Új irányokat találni rizikós, ha elindul valami rendhagyó felé az ember, kérdéses, vajon az találkozik-e a nézői igényekkel, megszokásokkal. Tehát ha újít, olyasmit érdemes létrehoznia, ami túlmutat a felszínen, mégis teljesíti közönség elvárásait. Én úgy érzem, hogy azoknak az előadásoknak, amelyeket a csapatommal készítünk, erős tulajdonságuk a sokszínűség, a dús asszociáció. Sűrű információanyaggal dolgozom, impressziókkal, sok valóságtól elmozduló képpel, de mindezt úgy, hogy a végeredmény maradjon közönségcentrikus.
- Játszol, rendezel, írsz. Mennyire hat ezekre a folyamatokra a közönség?
Jelentősen csökkent azoknak az estéknek a száma, amikor színészként veszek részt egy előadásban. A színpadon töltött évek azonban segítik az írást, megmutatják az arányokat, hogy hogyan lesz jól szabott, vicces, vagy hogyan fog hatni egy-egy mondat. A rendezéshez ugyancsak sokat ad a színpadi tapasztalat. Megkockáztatom, létfontosságú volna, hogy az ember kipróbálja magát színészként, mielőtt színre állít bármit. Akkor tudja csak igazán, mire van szüksége a színésznek ahhoz, hogy megtaláljon egy szerepet, akkor érzi, miféle motiváció kell ahhoz, hogy természetessé váljon a másik minden pillanata. Az előadásaim esetében ez különösen fontos, mert viszonylag szürreális képeket festek, amelyekben lényeges, hogy a színészek minél egyszerűbben játsszanak. Szerencsére, akik sokat dolgoznak velem, ebben nagyon jók. A közös alkotás folyamata pedig visszahat: ugyancsak segít az írásban, hiszen gyakran azt is tudom, kinek szánom az adott karaktert. A Játékszínben bemutatott Legénybúcsú-ban például határozottan így volt, de a Madách színházi előadások zömében is – másképp rakom össze a mondatot, ha például Szerednyey Béla fogja elmondani.
- Mi vitt az írás felé? Egy idő után kevés lett az, amit a színjátszás tudott számodra nyújtani?
Fontos számomra, hogy közöljek valamit – ez a racionális magyarázat. A megfoghatatlan oldala, hogy egyszer csak vágyat éreztem erre, mint a festők, akik valamiért egyszer csak a palettához, ecsethez nyúlnak. Néha például azon kaptam magam, hogy színészként mindig kijavítottam a szövegemet. Ha valamit jobbnak éreztem adott ponton, beleírtam a jelenetbe, vagy kitaláltam, hogy a másik szereplővel játsszunk el egy geget. Ezek a rendező jóváhagyásával gyakran bekerültek a darabba. Később már a rendezéstechnika is foglalkoztatott…
Legénybúcsú - Fotó:Juhász G. Tamás
- A Legénybúcsú című előadásban játszol is. A próbafolyamat ideje alatt, mennyire tudtál jelen lenni a színpadon, miközben rendezted az előadást?
Ezt a többiektől kellene megkérdezni. A megosztott figyelem nem olyan nagy dolog egyébként. Olyasmi, mint amikor valaki főz, és közben fél szemmel figyeli a gyerekét. Visszagondolva, színészként is pont ugyanezeket a viszonyrendszereket szemléltem mindig, csak közben engem instruáltak. Szerettem volna ezt is kipróbálni, mert nem gyakori lehetőség, és más műfajban nem is vállalnám. Zenés darabban nem lehet megcsinálni, jóval több színpadi változással, bonyolult világítással, zenei szövetre épülő prózákkal lehetetlen küldetés volna.
- Jövőre a József Attila Színházban is rendezel…
Ternovszky Béla átadta nekünk a Macskafogót, hogy csináljunk belőle musicalt. Megírtuk és nagyon elégedett volt. Minden olyan mondat elhangzik majd benne, ami a filmben is – ezek mára generációk által idézett, kedvelt kiszólások. Szeptemberben lesz a bemutató.
- A jövő évadban milyen munkáid lesznek még?
A Macskafogó után a Magyar Állami Operaházban rendezem majd a Mester és Margaritát. Ez egy újfajta feladat az életemben, de hát azért szívügyünk a zenés színház, hogy mindig újabb és újabb élmények érjenek minket, és ez most megtörténik majd az Operában is. Nagyon izgalmas, sokat foglalkozunk már vele most is.
Sok izgalmas pillanatot kívánok még!!!
Pifkó Szera