A mindig nyüzsgő Oktogon egyik bisztrójában találkoztam a közgazdász, színész, író, mondhatnám életművész Béres Miklóssal. Ebben a forgatagban elmélkedtünk emberekről, helyzetekről, összeesküvésekről és arról vajon mi dolgunk a világban.
- Utoljára milyen könyvet olvastál?
Az van, hogy elkezdek egy könyvet és azt időhiány miatt általában csak félig olvasom el, ezért nagyon kevés regényt veszek a kezembe. A legutóbbi könyv, amit olvastam az egy Sir Ken Robinson nevű embernek Az alkotó elem című könyve. Arról szól, hogy hogyan tudod megtalálni magadban azt, ami a dolgod, és azokat az embereket, akik ugyanazt akarják, amit te- ő úgy nevezi, a törzsedet- valamint azt, hogy tudsz olyan lézer állapotba kerülni, ahol jól mennek a dolgok.
- Az általad írt Néma tanú, - ami egy összeesküvés elméleten alapszik-eléggé összetett darab, nyilván sok kutatómunka előzte meg a megírását…
Youtubeon nagyon sok időt töltök, mert ott a világon minden dolog fönt van: nagyon jó oknyomozó dolgok és olyan videók, amikben valaki valamire rájött, és egyszerűen csak elmondja…kreatív emberek…na jó ez nem teljesen jó így, mert kreativitás mindenkiben van.
- Biztos, hogy mindenkiben van kreativitás?
Igen, csak a szándékon múlik, hogy mennyire kamatoztatja azt valaki. Ha csak kedved van hozzá, akkor nem fogsz elérni semmit, viszont hogyha úgy vagy vele, hogy ha belehalok is megcsinálom azt, amit elterveztem, akkor megfogod csinálni, olyan kreatív utakon, amit te sem gondoltál volna. Csak a szándék számít.
- Hogyan született meg A néma tanú?
Volt egy képem arról, hogy milyen kerete lesz ennek az egésznek- ez lett a túsz dráma, aminek egy összeesküvés elmélet az alapja- és utána meg egészen beleástam magam ebbe a témába. Nagyon nehezen is tudtam belőle kijönni.
- Mert minden mindennel összefügg…
Igen, és ha valamiben akarsz összefüggést találni, akkor találni is fogsz. A néma tanú mögött nagyon komoly kutató munka van, de ebből semmi nem jelenik meg a darabban, csak egyetlen kép, ami alapján ha valaki elindulna, feltudná fejteni a szálakat.
- Októberben lesz egy éve, hogy bemutattátok ezt a darabot, most sem gondolod úgy, hogy picivel többet kellene az összefüggésekből megmutatni?
Annak nagyon örülnék, ha egy picivel több jelenne meg, viszont akkor meg az, a cselekmény rovására menne, és azt gondolom, hogy amit a nézők látnak az elég pörgős és elég kerek ahhoz, hogy ne két irányba kelljen haladni.
- Mit gondolsz, milyennek kell lennie egy jó vacsoraszínházas előadásnak?
Társasjátéknak kell lennie…
- Ennek a társasjátéknak mi a célja?
Az, hogy másfél óra után ráébredjél arra, hogy te játszol, de hogyan? Mióta játszom?
- És mi van akkor, ha a közönség kevésbé szeretne bekapcsolódni ebbe a játékba?
A történet kerete nagyon fontos szempont ebben az esetben, hogy az mennyire dobja fel a labdát, hogy rájöjj arra, hogy amiben te benne vagy, az egy játék.
- A néma tanúban mennyire dobjátok fel a labdát?
Ennél a darabnál, annyira későn érkezik az első interakció, hogy odáig már megszokták a nézők, hogy ezt ők igazából csak nézik…
- És nem játsszák…
Így van. Viszont a másik három vacsoraszínházas előadás a Vérkötelékek, A kétely fátylai, és Az utolsó csepp is azonnal interakcióval kezdődik.
- A kétely fátylaiban te alakítod a minden hájjal megkent, De Angelis felügyelőt, akivel a nyomozótanoncok együtt fejthetnek fel egy régi poros ügyet…
Az nagyon érezhető figura. Van formája, saját humora. Azt én is nagyon élvezem, hogy ő már meg tud szólalni magától.
- Szerethető, de ugyanakkor cinikus…
Persze, egy bunkó…de ez egy zsáner, amit fel lehet venni és adott esetben meg lehet találni azt, hogy ő, hogy szólalna meg és, hogy beszélne egy olyan emberrel, aki nincs benne igazán a játékba, és adott esetben, hogyan zökkentené ki, ebből a passzív állapotból. Ha ez sikerül, akkor van egy ilyen összenézés, hogy volt egy csörte a néző és a színész között, és ez baromi jó.
- Ilyen összenézések A néma tanúnál is vannak?
Ott is van több ilyen pillanat, amikor a nézők egy szintre kerülnek a színészekkel, és egyenrangú partnerekké válnak velük. Az előadás elején bejön egy ember, aki az addigi helyzetet egészen megváltoztatja. A fegyverrel a kezében ő lesz az egyeduralkodó, és akik addig ott voltak színészként, azok visszasüllyednek a passzív szerepbe, ugyan úgy mint a nézők, így kerülnek interakcióba a velük.
- Ennek a darabnak a próbafolyamata során, az előadást rendező Barnák Lászlóval leültetek egyeztetni az elképzeléseiteket?
Igen, leginkább az interakcióra vonatkozó dolgokat beszéltük meg. Két dolgot akartam elérni ezzel az előadással: a színházi kereteken belül elérhető lehető legmagasabb veszélyhelyzetet és valódi döntést. Azt szerettem volna, hogy a játékban részt vevő ne csak rámutasson te vagy a gyilkos, hanem, hogy onnantól kezdve az ő döntése alapján történjen valami. Ez az igazi interakció.
- A színházon kívül mi az, ami még foglalkoztat?
Most nulláról építek föl egy angoltanulási rendszert. Egészen konkrétan arról van szó, hogy egy hétvégét szentelek majd annak, hogy egy szeminárium során, sokaknak elmondjam az angol nyelv rendszerét, amit nem találnak meg semmilyen oktatási rendszerben, mert ezt én fejlesztettem ki pár éve és most van a pillanata annak, hogy ezt kitegyem és megcsináljam.
- Ez egy teljesen más dolog mint a színház…
Borzasztóan rosszul érezném magamat, ha egyetlen dolgot kéne csak csinálnom, még akkor is, hogyha ez a színház lenne.
- Hiszel a véletlenekben?
Ú, nagyon nehéz kérdés. Amióta gondolkodom az összefüggésekről- ez egy 15 éves folyamat- azóta azt gondolom, hogy valamilyen szinten hívővé válik az ember, mert nem bírja el azoknak a véletlennek tűnő döntéseknek a súlyát, amiket hoznia kell. Az agynak van egy logikai reaktora, ennek segítségével úgy rendezi az eseményeket, hogy eltudjuk mondani magunkról azt az eposzt, amit épp élünk. Az van, amit gondolsz. Van egy morális dimenzió, amiben te magad döntöd el, hogy ez jó vagy nem jó, és az tökéletesen a te tulajdonod, és minden attól függ az életedben, hogy te, hogy fogod fel a dolgokat. A színházi életutam is pontosan így alakult. Voltak olyan dolgok, amik nem jöttek be, de azok nyitottak ajtót arra, amik végül bejöttek, így kerültem a Radikális Szabadidő Színházhoz és a Gyilkosság a vacsorán Társulatához is.
- Életünk során, azonban lehetnek olyan periódusaink, amikor mások akarják megmondani, hogy nekünk mi a jó, és hogyan kellene cselekednünk, és ez sokszor úgy zajlik, hogy szinte észre sem vesszük…
Hajjajj, hajjajj… Nagyon gyakran nem is léteznek ezek a kötelékek, ami miatt hagyjuk magunkat irányítani. Valójában az anyagi szinten nincsen olyan, hogy valaki felettesed vagy, hogy valaki valamilyen jogot gyakorol feletted. A jog és a hierarchia egy szimbolikus réteg, nincs ilyen. Te meg én egyenlőek vagyunk, minden szempontból. A fontos az, hogy te milyen helyzetbe hagyod magad kényszeríteni lehet, hogy azon az áron,- mert a saját utadat járni félelmetes- hogy vezetőt akarsz.
- Hogy érzed, most a saját utadat járod?
Igen. Bár sok zsákutcát próbáltam már ki és remélhetőleg még nagyon sokat is fogok, még az is lehet, hogy a színház is egy ilyen zsákutca. Mindenesetre több vasat tartok a tűzben, és abból kipattannak szikrák, ami lehet egy színdarab, angol oktatási rendszer, vagy holnap mondjuk zenét szerzek. Nem tudom, csak azt tudom, hogy a saját utamat járni jó.
Azt mondják, ha az ember teljes harmóniában van a világgal és önmagával, akkor az sugárzik róla, és ez kihat azokra is, akik körülötte vannak. Ez ebben az esetben is igaz volt. Béres Miklós csak úgy sugárzott, és ez hatott rám is.
