Nem hétre, hanem ötre vártam izgatottan a Nemzetinél Tenki Rékát. Ez volt az első olyan találkozásom vele, amikor nem Mását, vagy épp Alkménét testesítette meg, hanem magát Tenki Rékát. Ahogy a lifttel haladtunk a hatodik emeleti művészbüfé felé, Réka kedvességének és jó kisugárzásának köszönhetően a kezdeti izgatottságomat felváltotta a nyugodtság és a kíváncsiság. A Nemzeti művészbüféjének süppedős és kényelmes foteljeiben ülve…
Csak annyit mondok színház, mi jut eszedbe?
Két dolog, az egyik a káosz, a másik remény. Mikor néztem a tévében a versdélutánokat, operett gálákat és régi filmeket, akkor mindig arról álmodoztam, hogy a színészet biztos nagyon jó lehet. Régen színésznek lenni rang volt, szerették és tisztelték őket az emberek, mert egy-egy karakter megformálásával sok élményt és gondolatot közvetítettek a nézőknek.
A filozófusban
- Most is így gondolod?
Csak reménykedem benne, hogy ez a fajta szeretet és megbecsülés visszatér. Azt gondolom, hogy manapság a színészek egyáltalán nincsenek megbecsülve, különösen azóta, mióta a tévé- sorozatokban megjelentek az amatőr celebek, akiket szintén színészeknek neveznek. Én nem ezért szerettem volna színész lenni, hogy ezekkel az emberekkel egy nevet viseljek. Azt érzem, hogy valami nagyon beteg dolog történik, nem itt kéne tartani, hogy az egyáltalán ne számítson, hogy én egyetemet végeztem, és olyan minőségi helyeken próbálok dolgozni, mint a Katona vagy a Nemzeti. Ma már egészen mások az értékek, ezért nagyon szomorú vagyok, és nem tudom valaha visszatérnek-e a régi értékek.
- Azt gondolom, ha vannak olyan emberek, akik szeretik a színházat, és szeretnek titeket színészeket, akkor az már hozhat változást…
Én is abban reménykedem, hogy ez így van…
- Szerinted a káosz miből fakad?
Azt látom, hogy egyre nehezebb manapság elhelyezkedni, mert a színházakat sajnos már nem az viszi előre, ami igazán a feladatuk lenne, mert meg kell alkudniuk különböző külső tényezőkkel, politikai, gazdasági körülményekkel. Szerintem ezek a dolgok mindig visszahúznak egy színházat a fejlődésben. Sok mindent azért kell csinálni, mert külső személyek úgy akarják, és nem pedig azért, mert a színház úgy gondolja, azért tűzne valamit műsorra, mert sok színész ezzel fejlődne, vagy olyan mondanivalója van az adott darabnak, amivel hitet akarunk és tudunk adni a nézőknek.
Tenki Réka az Amphitryonban
- Ha már egy darab mondanivalójáról beszéltél, Te, hogy látod azok között a darabok között, amikben játszol- a Sirály az Angyalok Amerikában, az Egyszer élünk és az Amphitryon - van valami jelentésbeli kapcsolat, ami összefűzi ezeket az előadásokat?
Soha nem azt nézem, hogy a színház, ahol éppen játszom, milyen logika mentén építi föl a repertoárját, mert én ehhez nem értek. Mindig azt nézem, mi az én feladatom ezekben a darabokban, mi az, amit nekem kell közvetítenem, amit nekem kell kimondanom ezekkel a szerepekkel.
- Az Amphitryonban Alkméné szerepében, mit kell közvetítened?
Azt érzem, hogy az Amphitryon az, amivel én igazán tudok valamit mondani, mert igazán tudok azonosulni a szerepemmel. Én hiszek a szerelemben, hiszek az életben és abban, hogy két ember ki tud tartani egymás mellett. Nagyon nehéz ez főleg manapság, mert sok érték megszűnőben van. Azt hiszem, hogyha valaki normális családi életet akar, azért meg kell küzdenie, és ez nem egyszerű, de én hiszek benne, hogy ez sikerülhet. Ebben a darabban is ezt szeretném elmondani, hogy hinni kell abban, hogyha feltétel nélkül szeretünk valakit, akkor abban nem tud megkérdőjelezni semmi és senki sem. Az Amphitryon csavarja és tragédiája az, hogy van, aki bele tud ebbe szólni. Van az az isten, aki le tud jönni úgy, hogy mindent átvesz, és mindenkit megtéveszt.
- Mása is hasonló karakter a Sirályban, ő is küzd a szerelemért, ezért hasonló eszméket vall mint Alkméné…
Igen, közben meg azt gondoltam, hogy Másához nem sok közöm van, holott nagyon szeretem már játszani. Sokáig kerestem, hogy mi a közös bennünk. Én nem vagyok alkoholista, nem igazán vannak olyan beteg gondolataim, mint Másának, hogy öngyilkos szeretnék lenni, mert annyira szerelmes vagyok. Aztán rájöttem, hogy nekem nem is ilyen Mását kell megformálnom, hanem olyat, amilyen belőlem fakad, ami persze egyértelmű, csak erre szépen lassan rá kell jönnie az embernek. Ennek a karakternek a mozgatórugója és a tragédiája az, hogy úgy telik el az élete, hogy vágyakozik valaki olyan után, akit nem tud megkapni, és ezért el kellene engednie, de nem tudja, mert annyira szereti.
Kulka Jánossal a Sirályban
- Ezekkel a karakterekkel a nézők tudnak azonosulni…
Többek között ezért szeretem a színházat, mert olyan darabok is vannak, amik olyan mondanivalót hordoznak, amivel azonosulni lehet.
- Szerinted ez nem borzasztó, hogy ilyen Csehovi világot élünk, amiben az ember saját reménytelen sorsából hiába szeretne kitörni?
Persze, mindig össze kéne tenni a kezem, mert szerintem még a legjobb helyzetben vagyok: van munkám, van családom, akik szeretnek, sokaknak ez nem adatik meg. Ilyen értelemben a helyemen vagyok. De ezeknek a daraboknak szerintem nem is az a lényege, hogy megoldást találjanak vagy adjanak a problémáinkra.
- Szoktál színházzal álmodni?
Eddig még nem álmodtam színházzal, de most besűrűsödik ez a két hónap, úgyhogy lehet, hogy fogok. (mosolyog)
- Ha többet játszol egy nap, nem lak le az előadás?
De, egyébként megviselő. Nagyon örülök annak, hogy sokan jönnek, most színházba,- azért kell ennyire besűríteni az előadásokat- csak közben remélem, hogy nem megy ez a minőség rovására, mivel nagyon sokan a kollégák közül dupláznak úgy, hogy délelőtt próbálnak is.
- Mit gondolsz mi annak az oka, hogy az elmúlt időszakban ennyivel megnőtt a nézőszám a Nemzeti Színházban?
Most, hogy látom ezt, hogy ennyien jönnek színházba, kettős érzésem van: egyrészt nagyon örülök, mert még soha nem volt olyan élményem, hogy állva tapsol a közönség, a másik érzésem pedig, hogy már nem tudom, hogy minek szól ez. Olyan furcsa ez, és közben meg nagyon hálás vagyok a közönségnek, de nem tudom hova tenni.
Réka a Mit csinál a kongresszus? című darabban
- Két olyan színháznál voltál idáig társulati tag, amelynek nagy múltja van, és nem is akármilyen. Amikor beléptél először a Katona József Színház valamint a Nemzeti Színház ajtaján, mint társulati tag, emlékszel még arra, mit éreztél akkor?
A katonásra emlékszem, mert Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnökünk, nagyon tiszteltük, megnéztük a rendezéseit, és mindenki a Katonába vágyott, én is. Szóval, ha valami lehet a főiskola után a hab a tortán, akkor az az, hogy a Katonába szerződhetsz, és nekem ez megadatott. Első darabom ott a Mit csinál a Kongresszus volt, amiben az első jelenetem előtt, ott vártam háromnegyed órát a színfalak mögött és izgultam, és néztem, hogy itt állok a Katonában és nekem most bizonyítanom kell, hogy nem hiába hívtak ide.
- Ha azt mondom Nemzeti Színház, mi jut elsőnek eszedbe?
Egy képeslap jutott eszembe a régi épületről, és a Hétre ma várom a Nemzetinél című dal.
- Most, hogy igazgatóváltás lesz, maradsz a Nemzeti Színházban?
Két dolog miatt maradok: az egyik, hogy én hat éve dolgoztam már Vidnyánszky Attilával, és az egy nagyon jó munka volt, a másik ok, hogy én tavaly szerződtem el a Katonából és nem egyszerű egy ilyen váltás.
- Mit vársz a következő évadtól?
Az embernek nagyon sok ábrándképe van, hogy mit gondol magáról, mit szeretne játszani, hova szeretne fejlődni, de az a baj, hogy nem én osztom magamnak a szerepeket, ezáltal csak bizakodni tudok.
Eljött a hat óra. az ügyelő figyelmeztette Rékát, készülnie kell az aznap esti Egyszer élünk…című előadásra, ezért be kellett fejeznünk a beszélgetést, amit remélem még egyszer folytatni fogunk talán ugyan itt, ugyan azokban a fotelekben ülve, de már lehet egészen más gondolatokkal a fejünkben.
Fotók forrása: A Katona József Színház és a Nemzeti Színház Facebook-lapjai