Barabás Richárd nevét mostanában szinte mindenki hallhatta, aki követi mi történik a hazai oktatási életben. A Hallgatói Hálózat egyik tagjaként aktívan részt vesz a megmozdulásokon, hogy segítse a diákok érdekérvényesítését. Egy budai kisvendéglőben piroskockás abrosz mellett ülve, palacsintát majszolva beszélgettünk közéletről, színházról, érzésekről és érzelmekről, de elsősorban Barabás Richárdról.
- Ahogy látom és tapasztalom, téged rengeteg minden érdekel, tehetségedet nem csak a színpadon, hanem az élet más területein is csillogtatod….
Szerintem a tehetség nem olyan, amiből te életed végéig megélsz. A tehetség egy nagyon összetett dolog, van benne képesség, megjelenés, hang, gondolkodásmód és elsősorban rengeteg munka. Hiába vagy te például elképesztően jó színész, ha nem teszel azért folyamatosan, hogy mindig jobb és jobb legyél. Ez az élet minden területén így van. A tehetség szerintem az csak 10 százalék, van egy ilyen 20-30 százalék szerencse, meg ismeretség, de a többi az kemény munka.
- A tehetség tényleg csak 10 százalékban határozza meg az ember boldogulását és mindennapjainak alakulását?
Azt gondolom igen, mert ahhoz, hogy ezt a tehetséget aztán kamatoztatni tudd, művelned kell magadat. Meg kell nézned mi van a világban, és igyekezned kell befogadni amit lehet. Ilyen értelemben a személyiséget nem feltétlenül a tehetség részének, hanem a munka részének is tartom. A személyiség szerintem egy olyan dolog, amit folyamatosan kezelni kell, amin dolgozni kell. Meg kell nézni mik azok, amik nem jók a személyiségedben, és azokat meg kell próbálni megváltoztatni, így juthatsz előrébb, pláne színészként.
- Ez a személyiségfejlesztés,- ami nyilván a gimnáziumi éveid alatt még nem volt ennyire tudatos,- vezetett el végül a színházhoz is?
Drámatagozatos gimibe jártam, az Ady Endre Gimnáziumba, Debrecenbe. Gyakorlatilag ott dőlt el, az első évben, hogy én színész akarok lenni. Játszottam a Peter Pan című produkcióban a debreceni Csokonai Színházban, amit nagyon élveztem. Korábban egyébként miniszterelnök akartam lenni. Azt gondoltam elég hozzá, ha megtanulok szépen beszélni…de ezt a vágyamat felülírta a színház, annyira megtetszett az ott lévő hangulat…
Hogy inkább mégsem akartál miniszterelnök lenni?
Most már azért látom, hogy a miniszterelnökösködés nemcsak abból áll, hogy az éppen aktuális miniszterelnök sok ember elé kiáll és elmond egy beszédet. Gyerekkoromban ez tetszett meg ebben az egészben…és a színházban is.
Az elmúlt pár hónapban nem csak a színház tölti ki a mindennapjaidat…
Az ember nagyon szeretné gondtalanul élni az életét úgy, hogy csak a barátaival és családjával foglalkozik, és nem kell közügyekkel foglalkoznia, mert azt megoldják helyette mások. De gyakran azt tapasztalom, hogy nem olyan emberek foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, akik kellőképpen értenek a közügyekkel kapcsolatos problémák megoldásához. Úgy gondolom, hogy ha valakinek vannak kvalitásai és képességei, akkor azokkal élnie kell, fejleszteni kell azokat és bizony segíteni kell ott, ahol tudsz, ezt teszem most én is.
- Mit gondolsz, a te esetedben is eljön az a pillanat, amikor a színészet háttérbe szorul az életedben?
Nincs a fejemben ilyen karrierista menetrend, hogy eddig ezt és ezt csinálom, majd ha azt elvégzem, akkor valami másba fogok. Én azt látom, hogy vannak bizonyos dolgok, amikre szükség van, ezért például jövőre tervezem elkezdeni a doktori iskolát a Színművészeti Egyetemen, kultúra finanszírozás, politika, struktúra témában. Kevés ember van, aki ehhez igazán ért és a mélyére ásott, és ez nagyon nagy probléma. Viszont akkor, kik azok, akik vezetik az országot, kik döntenek minőségről, struktúráról? Na ezért gondolom azt, hogy nekem ezzel szükséges foglalkoznom, és fel kell vennem a harcot segítenem kell, hogy ezek a dolgok működjenek.
- Mindig ilyen voltál, ennyire vehemens?
Abban, amiben hittem vagy amit szerettem volna, abban mindig, de egyáltalán nem ilyen voltam öt évvel ezelőtt, húsz évesen sokkal gyerekebb voltam. Rengeteget jelentett az elmúlt öt év, de ugyanígy az elmúlt három hónap is. És tudod mi az érdekes, hogy amikor nyáron huszonöt éves lettem, azt éreztem, hogy bennem ez az év valami nagy változást fog eredményezni és azt érzem, hogy ez megtörtént. Találtam valamit magamban, amit mindig is szerettem volna, hogy legyen és ez nagyszerű érzés…
- Karriered alakulásában is ezt a fajta tudatosságot követted, mondjuk akkor is ezt követted, amikor eldöntötted, hogy a HOPPart Társulat tagja leszel?
Emlékszem arra a napra, amikor elfogadtam Herczeg Tomi ajánlatát, hogy legyek a HOPPart Társulatának tagja. Ezen a napsütötte tavaszi napon, szökdécselve mentem át a Lánchídon, és azt éreztem, hogy egy olyan útra lépek, ami az enyém.
A Hajrá Háry! című előadásban
Most nagyon harmonikusnak tűnsz…
Igen, az is vagyok. Az ember mikor fiatal keresi a helyét, és sokszor nem tudja, hogyan valósítsa meg elképzeléseit. Olyan ez, mint egy bonyolult kirakós, amiben egy-egy szomszédos kis puzzle darabot azért nem tudsz berakni, mert esetleg még hiányzik belőle másik három, amiket viszont máshonnan kell megszerezned. Összetett játék ez, és mindenki életében lehetnek olyan periódusok, amikor egyáltalán nem látja ezeket a darabkákat sehol sem.
- Az egyetemen eltöltött idő mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy megtaláld ezeket az elveszett puzzle darabkákat?
Voltak problémáim az egyetemi évek alatt, ott is akartam hagyni, mert nagyon nehezen viseltem az egyetem zárt világát. Olyan volt ez mint egy prés, ami sok mindenben alakít, és sok mindent lekoptat rólad, amiről azt gondoltad, hogy te vagy és hoppá, kiderül, hogy mégsem te vagy, ilyen szempontból meg nagyon hasznos volt.
- Gálffi László volt az osztályfőnököd, ő milyen hatással volt rád?
Nagyon sok mindent tanított, de nem azt, hogy így gyere be és úgy nyisd ki az ablakot, és akkor az ezt és ezt jelenti, nem így…, gondolkodásmódot tanított, szemléletet. Hogyan lehet intelligens, gondolkodó színésznek lenni. Hogyan lehet kérdéseket feltenni, átlátni a szerepet, hogyan lehet megtalálni a kapcsolatot más művészeti ágakkal. Egyfajta mintát adott nekünk, egy nagyon erős mintát, amit én követendőnek találok színészként és emberként is.
- Ő szerepet játszott abban, hogy nem hagytad ott az egyetemet?
Abszolút… mert annak ellenére, hogy az első két évben nagyon rosszul teljesítettem, bízott bennem. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én most itt vagyok, itt tartok, és én ezért nagyon hálás vagyok neki.
- Miben dolgozol most?
A HOPPart és a Szputnyik közös előadásában, a Kottavetőben. Ez egy koncert lesz, tele nagyon izgalmas és érdekesen feldolgozott számokkal.
- Próza lesz benne?
Ha az érdekel, hogy nem kizárólag abból áll az előadás, hogy beülünk és zenélünk, hanem mondjuk közben folytatunk valamilyen párbeszédet a nézőkkel, akkor persze lesz benne. De ez elsősorban tényleg egy koncert.
Ennek az előadásnak nagyon örülök, mert kikapcsol, de ugyanakkor nehéz is, mert nagyon figyelni kell, a zene az egy pontos műfaj. Szeretem a zenét. Mindegy, hogy zongorázok, basszgitározok vagy énekelek, a lényeg, hogy valahogy részt vegyek a közös zenélésben. Ez egy misztikus világ, amiben az emberek megérzik kicsit jobban egymást, kialakul egy közösség, szerintem azért érdemes ma dolgozni, hogy közösségeket teremtsünk.
Sajnos a beszélgetésnek itt vége szakadt, mert Richárdnak a Kottavető próbájára kellett sietnie.