Szántó Balázst először a Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadásában láthatta a közönség, majd 2018-ban leszerződtette a Vígszínház. Azóta láthatta a közönség A padlásban, A dzsungel könyvében, a Baal-ban, valamint A nagy Gatsby-ben is, illetve a Szélvész után is szép vagy című előadásban. Nemrég…
Fülöp Kristóffal először évekkel ezelőtt az esztergomi zeneiskola növendékeként találkoztam. Az álmai között már akkor is az szerepelt, hogy zenés színész lesz. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György osztályába jár. Nemrég debütált a Vígszínház egyik…