Most sokan felteszik magukban a kérdést, vajon a színház világához, hogyan kapcsolódik egy volt televíziós műsorvezető? A kérdés jogos is lehetne, ha nem Krizsó Szilviáról lenne szó, aki gyerekkora óta foglalkozik énekléssel, egy ideig színésznőnek készült, most pedig a Radnóti Színházban minden hónapban Libikóka címmel, talkshow-t vezet, melyben a színház is helyet kap…
- 2012-ben milyen gondolatokkal és céllal lökted meg először a Libikókát?
Régóta szerettem volna talkshowt, ami egyfelől szórakoztat, másfelől elgondolkoztat, ahol ismert és elismert emberek vallanak magukról, a sikereikről, kudarcaikról azért, hogy másoknak is erőt és hitet adjanak, hogy érdemes álmodozni, de sokkal érdemesebb és érdekesebb az álmokat megvalósítani. Olyan formát választottam, amit szívesen csináltam és amiről úgy gondoltam, az emberek szívesen néznék.
- Ahogy néztem a beszélgetéseidet nekem azok felépítéséről Vámos Miklós Lehetetlen című műsora jutott eszembe…
Érdekes, hogy ezt a párhuzamot említed, mert Vámos műsorát is ugyanezen a színpadon rögzítették. Sokat láttam belőlük a tévében, mert nagyon szerettem a stílusát, illetve beszélgető partnereinek történeteit, de a talkshow-m kitalálásakor eszembe se jutott ez a szál. Különben ő is volt vendégem és tetszett neki, hogy aznap este, mielőtt behívtam volna, az ő nagy kofferjével sétáltam körbe a színpadon.
- Hogyan épül fel ez a kétszer egy óra?
A beszélgetéseket jelenetekkel illetve meglepetés-vendégekkel színesítjük. A vicces jeleneteket, amelyek a vendégem életéhez, vagy valami hozzá közel álló dologhoz kapcsolódnak, a Radnóti színészei adják elő és mindig fent ül a színpadon Darvas Ferenc, zongorista, aki nem csak kíséri a dalokat, ha vannak, hanem improvizál is. A meglepetés-vendégek pedig ahhoz kellenek, hogy az ő szemükkel is láttathassam a „főszereplőt”.
- Bejött, hogy a talkshow-idat a Radnóti színészei mindig vicces jelenetekkel tarkítják?
Nagyon. Egyrészt feldobják a beszélgetést, másrészt inspirálják a vendéget. Számomra eleve is fontos a jó hangulat, a humor, de azt is gondolom, hogy a nézőknek is szükségük van rá, hogy önfeledten szórakozzanak. Manapság annyi elkeserítő dolog történik körülöttünk, hogy kis időre jólesik megfeledkezni róluk.
- Amikor nem a Libikókában ülsz, akkor kommunikációs tréningeket és coaching képzéseket tartasz. Mi a mozgatórugója ezeknek a találkozásoknak
Abban segítek másokat, hogy megtalálják a saját hangjukat és azt tudják is hallatni. Mindent a kommunikáció oldaláról közelítek, hiszen minden az. Ahogy bemegyünk valahova, ahogy köszönünk, nézünk, állunk, ülünk, beszélünk, kérdezünk. A tréningjeim résztvevőit, illetve a coachee-jaimat abban támogatom, hogy mind szakmájukban, mind magánéletükben minél sikeresebbek és elégedettebbek legyenek. Ehhez sokszor hozzátartozik a kudarcok tudatos megélése és feldolgozása is. Mindig is foglalkoztatott, hogy hosszú távon miből lehet jobban építkezni, a sikerekből vagy a kudarcokból?
- Ha már a kudarcot említetted…az egyik legnézettebb televíziós hírmagazin az Az Este műsorvezetői székéből ki kellett, hogy szállj, és abba kellett hogy hagyd a televíziózást. Ebből a kudarcból táplálkozik például a Libikóka is?
Ugyan nem a legjobb és nem a legaktívabb korszakomban, de mégis a Magyar Televíziónál voltam még, amikor a Libikókát elkezdtem csinálni. Olyan dologra vágytam, ami leköti a szellemi energiáimat és ami értéket teremt, de erre nem volt módom a tévénél. Jól jött, hogy Bálint András látott ebben fantáziát és elkezdhettem. Lassan három éve megy és szerencsére sikeres. A február harmadikaira például már több hete nem lehet jegyet kapni, sőt, még a pótszékekre is várólista van.
- Egy egészen más Krizsó Szilviát ismerhet meg és láthat a közönség, amikor beül a Libikókára…
Csak azok, akik korábban nem ismertek személyesen. Én alapvetően jó kedélyű, viccelődő valaki vagyok, de a korábbi tévés műfajaimnál ezt nem tudtam megmutatni. Kiterjedt baráti körünk van, akikkel imádunk együtt lenni, bulizni, táncolni és akik mindig azt mondták, jaj, Szilvike, olyan kár, hogy ezt nem látják belőled mások. Egyébként a volt tévés kollégák is tudják, hogy ilyen vagyok. Mielőtt beültem a stúdióba, rengeteget nevettünk együtt, mert énekeltem, parodizáltam, hülyéskedtem nekik, velük, majd megszólalt a főcím és átmentem újságíróba. De ott az volt a feladat. Komoly ügyekről komolyan kellett beszélni. Ráadásul Az Estében és a Szólás szabadságában nekem a riportalanyok száját és nem a szívét kellett kinyitnom. A Libikókában fordítva van. Itt az a dolgom, hogy érzelmeket váltsak ki mind a vendégemből, mind a közönségből. És ebben az odafigyelésnek, hallgatásnak, meg persze a humornak nagy szerepe van. Arra törekszem, hogy a nézők olyan arcát lássák a vendégeimnek, amit még nem ismertek. Talán ezért van az, hogy összeállt egy törzsközönség, akik szinte mindig ott vannak és akkor is jegyet vesznek, ha esetleg nem derült még ki, hogy pontosan ki is lesz a vendég.
- Nézted mostanában Az Estét?
Nem. Talán kétszer vagy háromszor néztem bele azóta, hogy eljöttem, de néhány másodperc múlva el is kapcsoltam.
- Mit érzel olyankor, amikor látod a jól ismert díszletet, hallod a megszokott szignált?
A stábra gondolok. Nagyon jó csapat volt, igazi műhely. Szerettünk és tudtunk is együtt dolgozni és közben emberileg is nagyon jól kijöttünk egymással. Mindig megnéztük a nézettségi adatokat, és sokszor volt miért kihúzni magunkat. A mi időnkben ötszáz és hétszázezer között volt a nézettsége naponta, most meg olyan is van, hogy jóval százezer alatti a nézettség. Ez valahol visszaigazolás arról, hogy valamit mégiscsak jól csinálhattunk.
- Mit láttál utoljára színházban?
A Julius Cézár bemutatóját láttam a Vígszínházban, mert gyerekkori barátom, Csőre Gábor a darab egyik szereplője. Alföldi munkásságát egyébként nagyon bírom, a Nemzetiben szinte az mindent megnéztem.
- Melyik volt az az előadás, ami a közelmúltban a leginkább hatott rád?
A Pesti Színházban a Toldi. A már említett Csőre Gábor játssza. Hihetetlen, hogy egyszemélyes darab, csak két zenész kíséri Gábort, de olyan, mintha százan lennének a színpadon. Nagyon jó a rendezés, tele filmes megoldásokkal, Gábor pedig egyszerűen fantasztikus benne. Olyan mélységeket mutat meg a műben, amiről eddig nem tudtam, hogy benne van. Szinte 21. századi aktualitásokat lehet felfedezni, mindezt ráadásul sok humorral.
- Shakespeare szerint színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő. Mit gondolsz a mai, 21. századi női szerepekről?
Sok üzletasszonnyal dolgozom és azt látom, nincsenek könnyű helyzetben. Egyszerre kellene teljesíteniük a munkahelyükön szakmailag és emberileg és a magánéletükben feleségként, anyaként, gyerekként, barátként. Nincs olyan, hogy valaki mindig mindenhol a maximumot tudja kihozni magából és ez nagyon sok külső és belső feszültséggel jár. Nagyon kell egyensúlyozni és jó időben kell visszatéríteni az ingát, ami nem egyszerű. Én szerencsés vagyok, mert szinte magam gazdálkodom a saját időmmel. Van persze, hogy rengeteget kell dolgoznom, mert úgy jön ki a lépés, viszont a zűrös periódusok után tudatosan kevesebbet vállalok, hogy minél több időt lehessek velük, különösen a kislányommal. Ő egyébként –a férjemhez és az anyukámhoz hasonlóan- mindenben partnerem, mindent meg tudok beszélni vele, ami rengeteg erőt ad nekem.