Már az 1700-as évek végén, a nagy francia forradalom idején elkezdődött a női egyenjogúságért folyó küzdelem és a gazdasági fejlődés. Azóta - bár sok víz lefolyt azon a bizonyos Dunán, és sok minden változott-a világ fejlődött technikailag és gazdaságilag is, csak egy dolog nem változott, az emberek hozzáállása a világhoz és embertársaikhoz. A fejlődő világ egyszerre hordozza magában a rosszindulatot, a pénzéhséget, a gazdagságot, a szegénységet és a törtetést. Ezt a sok rosszat életünkben általában palástolja a remény, a meggyőződés, a szerelem vagy csak néhány szál virág, „hófehér szekfű vagy kölni”. A gazdasági és társadalmi fejlődés kezdeti időszakába repít minket vissza Darvas-Hamvai-Varró „pesti zenés cécója A zöld kilences, melyet Ascher Tamás rendezett a Vígszínházban.
Láthattunk már sok jó operettet ezen a színpadon például az Egy csók és más semmit, vagy a Fekete Pétert. Ezért izgatottan várhatja a közönség a hangokat, melyek az előadás folyamán elhagyják a zenekari árkot. Az első pár hang felcsendülése után, melyek kissé mesebeliek és franciásan csengőek, felgördül a hatalmas bársonyfüggöny és megkezdődik az a mese, amely 1909 Budapestjébe varázsol vissza minket, így egyfajta időutazásban vehet részt az, aki elmegy megnézni ezt az előadást. Ezért a varázslatért a látványvilágért felelős Menczel Róbert díszlettervező és Tihanyi Ildikó jelmeztervező mindent megtett. A legelső függönyfelgördüléstől az előadás legutolsó mozzanatáig tökéletesen tükrözik a díszletek és a kosztümök az 1900-as évek eleji sétapálcás és lakcipős, hajsütővassal bodorított frizurák időszakát. Ahol borbély, fodrász, kalap és szabóreklámokkal tarkított utcákon gazfickók, hírlapírók, kéjnők és úriasszonyok úrilányok, grófok és grófkisasszonyok koptatták a kockaköveket, hogy később betérjenek egy kávéra és fröccsre egy éppen útjukba eső kávézóba vagy mulatóba. Az első jelent, amelyben Szedrői Marianne grófkisasszony (Réti Adrienn) a nők egyenjogúságáért szólal fel egy utcai tüntetésen, előrevetíti azt a kitartó küzdelmet és harcot, amely nem csak erre a korra jellemző. Ha jobban bele gondolunk, nem lehet véletlen az, hogy egy ilyen témát is feszegető előadást pont a Vígszínházban tűzték műsorra. Az első jelenetet látva talán rögtön eszünkbe juthat a Vígszínház igazgatónője, Eszenyi Enikő is, aki ebben az országban mint első női színházigazgató elszántan, és nagy odaadással vezeti színházát. Az előadásban a Réti Adrienn által alakított Szedrői Marianne is küzd az álmaiért és azok megvalósításáért, bár ő csak nyomokban tartalmazza azt az erőt és energiát, amitől igazán hihetővé válik ez a tenni akarás. Ez a fajta elszántság aztán öt figurának- egy szélhámosnak (Csőre Gábor), egy hotelportásnak (Fesztbaum Béla), az egyiptomi királynak (Gyuriska János),egy újságírónak (Mészáros Máté) valamint a grófkisasszonynak- köszönhetően a végjátékban eggyé olvad. Ez az öt karakter a történet alakulásának szempontjából a legfontosabb. A Csőre Gábor alakította Hamrák János vesztes szélhámos, simulékony stílusa mögött igazából nincsen semmi, így a karakter egy idő után közömbössé válik. Míg Fesztbaum Béla mintha csak mindig is erre a szerepre készült volna, minden gesztusa és hangja magában hordozza azt a gonoszságot és a kegyetlenséget, melyet az élet és a nők hoztak ki Kiss Béla „ominózus hotelportásból”. Személyiségjegyeit egy frappáns és ironikus dalba sűrítették az írók, melyben kiderül Kiss Béla szerint minden nő kurva, ezért akarja a grófkisasszonyt is kinyírni. Gyuriska János telitalálat, megjelenésében és visszafogottságában abszolút hozza az egyiptomi uralkodó figuráját. Mind az öten küzdenek valamiért, és ezért képesek mindent megtenni. Az ő történetükben lényegében bár csak statiszták a hírlapírók (Molnár Áron, Papp Dániel), polgármesterek (Karácsonyi Zoltán, Hegedűs D. Géza, Varjú Kálmán), kéjnők,(Varga Klári, Péter Kata, Hay Anna), de egyúttal ők a humor forrásai, így folyamatosan igénylik a nézők tekintetét. Ahogy haladunk előre a történetben eljutunk oda is, hogy vajon miért kapta a darab A zöld kilences címet. Az élethez szerencse is kell, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ahhoz, hogy mázlink legyen, egy tárgy hozzá segít minket, legyen az például a gombunk, ha kéményseprőt látunk, vagy jelen esetben egy kártyalap a zöld kilences, amely mindig zsebből zsebbe vándorol, és végül megtalálja jogos tulajdonosát, Babinszky (Mészáros Máté) újságírót. Az ő alakja és története lett volna a legfontosabb a bizonyos zöld kilences szempontjából, hiszen az ő zsebéből kerül elő, majd tűnik el az a fránya cinkelt kártyalap. Ehelyett az írók, Hamrák Jánosra a vesztes szélhámosra helyezték a hangsúlyt, aki „őszinte” segíteni akarásával, újabb és újabb ügyletekbe keveredik. Mászáros Máté Babinszkyje eszelős, de ugyanakkor szerethető olyan ember, akivel a néző szívesen keresné együtt azt a bizonyos kártyalapot, ha hagynák neki az írók. De valahogy ő tűnik fel a legkevesebbszer, róla tudunk meg a legkevesebbet pedig tőle indul ki minden, és a végén hozzá kellene érkezzünk el újra, de ez nem így történik, nem vele, hanem a szélhámossal zárul a történet.
A vége, ahogyan egy szép történethez illik happy end, tehát minden jó, ha jó a vége. A rossz elnyerte méltó büntetését, a jók pedig vígan élhetik ugyan azt az életet tovább, amit eddig, csak lehet kevésbé izgalmasan. A közönség pedig az olykor frappáns szövegű dallamok és a lenyűgöző látványvilággal, valamint néhány igazán vicces és szellemes színészi alakítás emlékével térhetnek haza.
Információ: http://vigszinhaz.hu/
Fotók: facebook.com/vigszinhasz